Európában egyre gyakoribbak a zsidó közösségek elleni támadások. A következményre senki sem számított. Nagy mértékben csökkenő antiszemitizmust mért több kutatás Németországban, Franciaországban és Belgiumban, ahol pedig napi szinten követnek el iszlamista csoportok erőszakos cselekményeket zsidók ellen. Mi ennek a meglepő jelenségnek az oka? Szolidaritás az áldozatok iránt vagy a zsidókon keresztül a többségi társadalom érzi támadva magát? – kérdeztük szakértőktől, akikkel arra is magyarázatot kerestünk, hogy Kelet-Európában miért nem érződik ez a hatás.
A közelmúltbeli rettenetes események, mint például a Charlie Hebdo szerkesztőségét ért terrortámadás, valamint a zsidók ellen irányuló erőszakos cselekmények után jelentősen mérséklődött az antiszemita nézeteket vallók aránya Franciaországban, Belgiumban és Németországban – ezt tartalmazza az Anti-Defamation League (Rágalmazás Elleni Liga) friss kutatása. Magyarországon ugyanakkor nem történt változás, a 2014-ben mért arányhoz hasonlóan, idén tavasszal is a lakosság 40 százaléka értett egyet a különféle antiszemita sztereotípiákkal. Egy hazai kutatásból hasonlóan sötét kép sejlik fel: a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából elvégzett vizsgálat azt mutatta ki, hogy az antiszemitizmus magas szinten stagnál, miközben nőtt a holokauszttagadók és relativizálók aránya.
Visszatérve a nemzetközi felmérésre: az ADL szerint 2014 és 2015 között a legtöbb országban lényegében nem vagy csak alig változott az antiszemita előítéletesség mértéke, viszont néhány tagállamban kedvező fordulatot észleltek. Ezek egyike Franciaország, ahol 37-ről 17 százalékra, azaz a felére (!) mérséklődött az antiszemita nézeteket vallók aránya. Németországban hasonlóképp, 27-ről 16-ra csökkent, Belgiumban pedig 27-ről 21 százalékra.
A vizsgált európai országok közül Törökországban a legrosszabb a helyzet – itt a lakosság 71 százaléka gondolkodik antiszemita sztereotípiák alapján –, s nem marad el ettől jelentősen Görögország sem, ahol a népesség kétharmada antiszemita. Magas még a román zsidóellenesek aránya is: szomszédunknál 47 százalékot mért az ADL.
Az életminőség számít
– Az antiszemitizmust csak nagyon összetett kutatási módszertannal lehet mérni. A hivatkozott kutatás feltehetőleg nem antiszemitákat és nem antiszemitizmust kívánt mérni, hanem bizonyos antiszemita előítéletek jelenlétét és elfogadottságát – reagálta a megkeresésünkre Bodnár Dániel. A Tett és Védelem Alapítvány vezetője úgy látja, hogy számos módszertani kérdés vethető fel minden 500 fő körüli mintán elvégzett, egymástól különböző országok adatait összevető kutatással kapcsolatban. Példaként azt hozza fel, hogy egészen más kontextusban vetődik fel az Izrael iránti lojalitás kérdése Franciaországban, ahol az Izraelbe kivándorolni szándékozó zsidók száma napról-napra növekszik, mint Magyarországon, ahol az alijázók száma néhány tucatban mérhető éves szinten.
A legfontosabb szerinte az életminőséggel, a mindennapi komfortérzettel kapcsolatos benyomások kérdése. Az előítélet kutatások, főként ha ezek idősorosak (azaz több egymást követő időszak azonos módszertannal, azonos nagyságú mintán felvett adatai kerülhetnek összevetésre), fontos aspektusát mutatják meg a társadalmi folyamatoknak. Eközben azonban nem szabad megfeledkezni az adott közösség tagjainak életminőséggel kapcsolatos percepcióiról. Milyen zsidóként élni Belgiumban és milyen Magyarországon? Ennek feltérképezésére számos lehetséges módszer áll rendelkezésre (a TEV és a Brüsszel Intézet folyamatban lévő kutatása is ennek a kérdésnek a megválaszolására irányul).
„Az életminőségek összevetése kapcsán nagy magabiztossággal mondhatjuk, hogy a többségi társadalom támogatását élvező, de ennek ellenére nagyfokú félelemben élő francia zsidóság bizonyosan alacsonyabb fokú komfortérzetről számol be, mint a többségi társadalom nagyobb fokú elutasítását elszenvedő, de fizikailag nem veszélyeztetett Kelet-Európai közösségek tagjai” – mutat rá egy újabb sajátos ellentmondásra Bodnár.
Nyugaton ciki, keleten nem
Krekó Péter nem lepődött meg a Kelet-Európai országokra vonatkozó eredményeken. Azt mondja, az előítélet-kutatásokban általában – legyen szó akár zsidókról, akár bevándorlókról, akár melegekről – a Dél- és Kelet-Európai államok hagyományosan rosszul szerepelnek. Ennek egyik oka az, hogy bár Nyugat-Európában is jelen van az előítéletesség, ott azok jóval visszafogottabb formában jelennek meg a nyilvánosságban, a közbeszédben, az oktatásban. A szociálpszichológus rámutat arra, hogy a szélsőjobboldali pártok szofisztikáltabb nyelvet használnak Nyugat-Európában, mint például Magyarországon. Ennek köszönhetően az előítéletesség átalakult formában, a korábbiaknál árnyaltabban jelenik meg a nyilvánosságban.
Ami konkrétan az antiszemitizmust illeti: Krekó Péter szerint ez mára Nyugat-Európában olyan stigmává vált, hogy senki nem engedheti meg magának az ilyen retorikát, még akkor sem, ha valójában ilyen érzéseket táplál a zsidókkal szemben, máskülönben azonnal és végérvényesen kiírja magát a politikából. – Manapság Nyugat-Európa számos országban a baloldalhoz kötődik az emberi jogi köntösbe bújtatott anticionizmus. A baloldal és az antiszemitizmus, anticionizmus közé ugyanakkor nagyon súlyos hiba volna egyenlőségjelet tenni, de kétségtelen, hogy a kettő között gyakran van átfedés – mondja, de felhívja a figyelmet egy különbségre: Magyarországon nem játszódott le ez a folyamat, aminek az az oka, hogy idehaza a nyilvánosság senkit nem kényszerít rá arra, hogy palástolja az antiszemitizmusát.
– Van azonban más különbség is. Nyugat-Európában az elmúlt évtizedekben a holokausztról való beszéd és a közös gondolkodás valódi társadalmi fejlődéshez vezetett. Magyarországon viszont a Kádár-rendszer nem tudott mit kezdeni a holokauszttal, ezért a közös feldolgozás élménye és katarzisa elmaradt – mondja Krekó, aki örvendetesnek, ugyanakkor meglepőnek is tartja a zsidósággal szembeni előítéletek mérséklődését az említett három országban.
A zsido.com kérdésére ugyanakkor felidézi, hogy egy másik felmérés szerint csökkent a muszlimokkal szembeni előítéletesség is. Mindezzel kapcsolatban megfogalmazott egy hipotézist, amit – hangsúlyozta – nagyon óvatosan kell kezelni, lévén az adatok frissek, és nem lehet tudni, hogy valódi tendenciáról van-e szó, vagy csak egyszeri kiugrásról:
– A társadalmat kétségkívül sokkhatások érik. Ezek egyike volt például a Charlie Hebdo elleni terrortámadás. Az ilyen sokkhatásoknak – túl a tragikus vonatkozásokon – lehet kedvező hatásuk is. Az események következtében a közvélemény talán valamivel árnyaltabban közelíti meg a történéseket, mint ahogyan azt a szélsőséges pártok logikája alapján várni lehetne. Mintha csak védekeznének a terrorral rájuk erőltetni akart gondolkodásmód ellen. Erről tanúskodik az is, hogy a nyugat-európai országokban a sokkoló eseményekből a szélsőjobb nem igazán tudott előnyt kovácsolni önmagának.
– Azt hiszem, a gyűlöletkeltés a visszájára fordult, mert a társadalom nyugalomra vágyik. Az Iszlám Állam szörnytetteit mindenki elítéli, és azok hosszú távon inkább azt okozzák, hogy a megtámadott társadalom jóval kifinomultabban reagál a társadalmi folyamatokra, amelyeknek részben az előítéletesség is az egyik alakítója.
Arra a kérésre, hogy a zsidók elleni fundamentalista muszlim támadások nem élesztik-e fel a keresztény többség empátiáját, Krekó Péter azt válaszolja, hogy igen, ez elképzelhető, de ennek mértékét és jelentőségét nem hangsúlyozná túl.
Új nemzetfelfogás
– A Charlie Hebdo elleni támadás és a Belgiumban történt antiszemita merénylet fokozott médiaérdeklődést váltott ki, amely ráirányíthatta a lakosság figyelmét az antiszemitizmus jelenségére – ezt már Soós Eszter Petronella politológus, Franciaország-szakértő mondja, hozzátéve, hogy az ADL legfrissebb méréséből erre vonatkozóan csak akkor lehet tartós ok-okozati összefüggéseket kimutatni, ha a csökkenés további mérésekben sem pattan vissza.
Ő éppen ezért kissé árnyalná a képet: a Franciaországban naponta tapasztalható antiszemita támadások miatt az izraeli alija fő mozgatója a francia zsidók bevándorlása. Idén nyolcezres tömeget várnak Izraelben. Vagyis – mutat rá Soós Eszter –, bár statisztikailag csökken az antiszemitizmus az országban, a zsidó közösség mégis ennek az ellenkezőjét érzi a napi rendszerességű erőszakos esetek miatt.
Kutatások szerint Franciaországban az antiszemitizmus a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali pártokra, illetve a muszlim közösségre koncentrálódik. A helyzet bonyolultságának illusztrálására Soós Eszter emlékeztet egy közelmúltban történt politikai eseményre.
– A francia radikális jobboldali párt, a Nemzeti Front elnöke, Marine Le Pen felismerte: ha valaha kormányozni szeretne, mérsékelnie kell a pártját. Amikor apja, Jean-Marie Le Pen, a párt tiszteletbeli elnöke azt mondta, hogy a gázkamrák a történelem részletkérdésének számítanak, lánya kizárta a pártból, ilyen kijelentéseket ugyanis az NF ma már nem tűr meg. Ők ugyanis számítanak a zsidó közösség szavazataira akkor, amikor azt kommunikálják, hogy meg akarják védeni az országot a radikális iszlamizmustól. Mindeközben a helyi szinteken nagyon is dívik az antiszemitizmus, a sajtó tucatjával „szállítja” a párt tagjainak antiszemita megnyilatkozásait – mondja a szakértő. A baloldalon sokkal nehezebben szálazhatók szét az antiszemita megnyilvánulások. – Ott ugyanis Izrael állam kritikája, a palesztinbarátság és a tőkeellenes megnyilvánulások egyszerre vannak jelen, és keverednek – teszi hozzá.
Soós Eszter Petronella szerint a Charlie Hebdo elleni terrorcselekmény akkora sokkot okozott, hogy csak néhány év múlva lehet megállapítani, kiválthatja-e az antiszemitizmus tartós csökkenését. Arra a kérdésre, hogy a csökkenés mögött lehet-e valamiféle zsidó-keresztény szolidaritás az iszlám radikalizmussal szemben, azt mondja, ez nem szolidaritás kérdése, hiszen a két vallás egy platformon van száz éve. – A második világháborús Vichy-rezsim kivételével Franciaországban a zsidó közösség jelenléte száz éve problémamentes. Kialakult a laikus állam, amelynek szabályait mindenki elfogadja. Ezeket a szabályokat az iszlám megjelenése megkérdőjelezi. Az iszlám erősödésével a francia átlagszavazóban felerősödik az az érzés, hogy a bevándorlók „nem idevalók”, „nem tudnak beilleszkedni”. Az átlag szavazó fél, a laikus többség tehát ugyanattól fél, mint a zsidó közösség, amelynek tagjai nem mernek kipával kilépni az utcára – foglalja össze.
A szakértő szerint ez nagyon izgalmas időszak, Franciaországban ugyanis magas (51 százalék) azoknak az aránya, akik szerint az iszlám nem kompatibilis a köztársasággal. Az az ország, amely a szólásszabadságot az egyik legalapvetőbb értéknek tartja, komolyabb társadalmi tiltakozás nélkül fogadta el legutóbb a hírszerzési törvény szigorítását, amely felhatalmazást ad az államnak arra, hogy bármit megfigyeljen, bármibe belenézzen. – Apró jelek ezek, amelyek azt mutatják, a franciák rezignáltak és félnek. Riasztó számukra, hogy az Iszlám Állam nevében bármikor elkövethetnek terrortámadásokat olyan belső sejtek, amelyek mint egy jól működő franchise-ban, az Iszlám Állam retorikáját, szimbólumait használják – utal a közelmúlt egyik megrázó eseményére, amikor egy gázgyár vezetőjét lefejezte egy muszlim terrorista. Célja a gyár felrobbantása volt, amit sikerült végül megakadályozni. – Ezek az események megerősítik a francia társadalomban azt az érzést, hogy az állampolgárok egy része veszélyt jelent a számukra. Emiatt egyre több jele van annak, hogy a francia nemzetfelfogás megváltozik, átalakul afféle kulturális-etnikai nemzetfelfogássá. Ebben a zsidóságnak helye van, ez az iszlám kiközösítéséről szól – szögezi le Soós Eszter Petronella.
Nyugaton a helyzet megváltozott
A kettősséget Bodnár Dániel a következőképpen érzékelteti: – Európa nyugati felén, a jelentős iszlám közösségekkel rendelkező országokban érdekes folyamatok mentek végbe az elmúlt 15 évben. A hagyományos szélsőjobboldali pártok retorikájából jóformán kikopott az antiszemita frazeológia és annak helyét mind dominánsabban vette át az iszlámellenesség. Ezzel párhuzamosan a helyi iszlám közösségek a radikális anticionista, Izrael ellenes szókészletet bevezették a közbeszédbe, melyhez komoly ideológiai támogatást nyertek a baloldali és szélsőbaloldali politikai csoportoktól.
Fizikai atrocitásokat a zsidók ellen nem a hagyományos szélsőjobboldali csoportok követnek el Nyugat-Európában, hanem az iszlám fundamentalista csoportok. A Nyugat-európai antiszemitizmus lassú mozgással anticionizmusba alakult át, és az iszlamista antiszemitizmusban találta meg továbbélési lehetőségét.
Európában a hagyományos antijudaizmusnak Lengyelországban és Ukrajnában van még kimutatható tábora. Miközben nyugaton visszaszorult, Magyarországon a tradicionális antiszemitizmus retorikája az elmúlt 7-8 évben felerősödött a nyilvánosságban. Ennek eredménye látható a közvélemény kutatásokban – zárja gondolatmenetét Bodnár.
Ónody-Molnár Dóra