Mi történt az elmúlt héten Izraelben?

Amint az várható volt, Trump elnök bejelentését követően rendzavarások sora történt a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területeken és számos izraeli arab településen, bár ezek hevessége és a résztvevők száma messze elmaradt attól, amire sokan számítottak. A palesztin területeken történt zavargásokat sikerült távol tartani a zsidó településektől, az utakon fordultak elő kődobálások – bár ez mindennapos dolog számos helyszínen.

Nagyobb visszhangot kapott, hogy a Chádera és Áfula között fekvő, túlnyomó részt arab népességű Vádi Árá területén erőszakos tüntetéseket tartottak a helyi lakosok. Kövekkel dobálták a főúton haladó járműveket, egy autóbusz vezetőjét és több utasát meg is sebesítették. A kiérkező rendőröket kőzáporral fogadták, és kis híján meglincseltek egy újságírót. A környék és különösen Um el Fáhem település az izraeli muszlim szélsőségesek fellegvára. Itt laktak azok a merénylők is, akik júliusban a Templom-hegyen lőttek le két rendőrt és innen érkezett tavaly a Tel-Avivban, egy bárban három ember életét kioltó terrorista is. Ávigdor Lieberman védelmi miniszter elítélte az incidenseket és Vádi Árá bojkottjára szólította fel az izraelieket.  “Ne vásároljatok náluk és ne vegyétek igénybe a szolgáltatásaikat. Érezzék, hogy nem tartunk rájuk igényt.” A miniszter utalt pártja, a jobboldali-szekuláris Jiszráel Béjténu (Izrael az Otthonunk) párt egyik célkitűzésére is, mely a Vádi Árá településeit a Palesztin Hatósághoz csatolná, a lakosoktól pedig elvenné az izraeli állampolgárságot.

A Gáza-övezetből csütörtökön rakétákat lőttek Izrael irányába, de a lövedékek lakott településektől távoli helyeken csapódtak be. Péntek éjjel ismét lőttek, ekkor a közelben fekvő Szderot város felé. A Vaskupola védelmi rendszer elfogott két rakétát, de másik kettő a város területén csapódott be. Az egyik parkoló autókat rongált meg, a másik egy óvoda udvarán landolt. Személyi sérülés nem történt. Az izraeli légierő válaszképpen számos bevetést hajtott végre az övezetet irányító Hámász terrorszervezet bázisai ellen. Gázai források halottakról és sebesültekről számoltak be.

Fetárják az alagutat

Vasárnap éjjel egy újabb, izraeli terület alá fúrt terroralagutat fedeztek fel és semmisítetek meg az izraeli hadsereg egységei. Az egy kilométer hosszú, modern technológiával épült alagút az övezet déli részéből, Chán Junisz város közeléből indult ki, és 300 méterrel lépte át a határt. Ha észrevétlen marad, a rajta keresztül Izraelbe érkező terroristák támadást intézhettek volna a közeli kibucok lakosai és a védelmi erők tagjai ellen.

Arab tüntetők az izraeli újságíró motorjával

Izraeli segítséggel nyílt szülészet Szíriában

Az izraeli hadsereg a “Jószomszéd Művelet” keretében szülészetet nyitott a Golán-fennsík Szíriához tartozó oldalán. A biztonsági okokból névtelenül nyilatkozó izraeli tiszt elmondta, hogy a szír orvosok kérését teljesítették a terhes anyákat fogadó kórház létesítésével. “Képtelenség csak figyelni, ahogy a szomszédjaink rettenetes körülmények között szenvednek és haldokolnak. Ha képesek vagyunk segíteni, meg kell tennünk.” – jelentette ki az alezredes.

A Barika településen működő intézmény két hete nyitotta meg kapuit, és azóta már 30 újszülött látta meg falai közt a napvilágot. A személyzetnek csak szír tagjai vannak, de a felszerelést Izrael szállította. A 200-250 000 ember által lakott területen korábban mindössze egy szülészet működött, melynek megközelítése az utak állapota és a folyamatos harcok miatt gyakorta lehetetlen volt. További gondot okozott az ellátásért felszámított összeg, melyet sokan nem tudtak kifizetni. Izrael először öt évvel ezelőtt nyitott tábori kórházat Szíriában, és azóta 4000 embert láttak el. Sok szír beteg Izraelben, elsősorban a cfáti Ziv kórházban kap gyógykezelést, majd visszautazik otthonába. “Ezek az emberek úgy nőttek fel, hogy Izrael gyűlöletére tanították őket. Reméljük, megértik, hogy nem mi vagyunk a Sátán és megváltozik a gondolkodásuk.”- tette hozzá az alezredes.

Rakitakilövő-állás semmisül meg a szírai Barikában. Most izraeli kórház működik itt

2030-ig Izrael felhagy a szenet és olajat felhasználó erőművek működtetésével

“Az ország sűrűn lakott részein riasztó méreteket öltött a légszennyezettség. 2200 ember halála köthető évente a szennyezett levegőhöz, hétszer több, mint amennyien autóbalesetben hunynak el. A tervünk az, hogy 2030-ra már kizárólag megújuló energiaforrásokat és természetes földgázt használjunk fel az elektromos energia előállításához, a gyárak működtetéséhez és a szállítás során. Már jó úton haladunk, hiszen a földgáz aránya 65%-ra emelkedett az áram előállítása során, a széné pedig folyamatosan csökken.” – jelentette ki Juvál Steinitz infrastruktúra, energia és vízügyi miniszter.

Az izraeli partok mellett fekvő földgázmezők kiaknázása azt is lehetővé teszi, hogy hamarosan Izrael lássa el földgázzal Európa nagy részét. E célból írt alá megállapodást Izrael, Ciprus, Görögország és Olaszország egy 2000 km-es vezeték megépítéséről, mely 2025-től állhat munkába. Az Európai Unió támogatását is élvező projekt összköltsége meghaladja a 6 milliárd sékelt, azaz a 450 milliárd forintot.

Izraeli gázkitermelés a tengeren

zsido.com