Szerb Antal írót, a magyar irodalom kiemelkedő alakját 81 évvel ezelőtt verték agyon a nyilasok. A félholtra vert, alultáplált és fagyási sérülésekkel teli író január 27-én halt meg.
Szerb Antal író munkássága kiemelkedő helyet foglal el a magyar irodalomban. Kiemelkedik annak ellenére, hogy karrierje ki tudja még milyen magaslatokba ívelhetett volna tovább. Ívét megtörte a gyűlölködés, és meggyötörték és megölték a zsidó származása miatt. Az író gyötrelmeinek utolsó hónapjait felesége tollából követjük végig.
Miért nem szökött meg a munkatáborból?
Az okot Szerb Antal özvegye, Bálint Klára írta meg: „Ennek két szubjektív oka is volt. Szubjektív okokról beszélek, mert a történelem, a fasizmus eleve halálra ítélte, mert akik megmenekültek, azok halálos ítéletük ellenére maradtak életben.
Szerb Antal 1944. október 15-én megkísérelte a szökést. Aznap – vasárnap – eltávozási engedélyt kapott, s a Horthy-proklamáció után nem ment vissza a táborba. Egyik tanártársa pár napig bújtatta. De az egyre szaporodó nyilas felszólítások, az üldözötteket rejtegetők halállal fenyegetése bennük is félelmet keltett, s Szerb Antal úgy érezte, hogy ilyen áldozatot nem kívánhat senkitől és visszament a »lágerbe«.
Többször merült fel a szökés gondolata. Én is, a barátai is láttuk, hogyan nő a veszély körötte, de minden sürgetésünket azzal hárította el »ha azok, akik barátaim voltak megriadtak, hogyan kívánhatnám ennek a veszélynek a vállalását másoktól«. […]”
Nem akarta az öccsét magára hagyni
„S itt jön a másik ok, talán még nyomósabb oka a maradásának: mindvégig együtt volt testvéröccsével, akinek bújtatására semmi lehetőség nem volt. S azt a félelmet, hogy ha ő megszökik, akkor a szökését az öccsén fogják számon kérni – esetleg testi bántalmazással vagy kivégzéssel –, nem lehetett eloszlatni. Magyarul és szó szerint: odadobta önagát a testvéréért, aki semmi módon nem volt megmenthető.”
Szerb Antal először Pesten volt munkaszolgálatos
Az írót 1944 júniusában vitték el munkatáborba. Pesten dolgozott előbb egy élelmiszer elosztóban, majd egy zománcgyárban. A megpróbáltatás első időszakában még optimista maradt, feleségének (akit hamis papírokkal Budafokon bújtattak) írt levelei bizakodók.
Július 22-én, miután megtudta, hogy lakásukat elvették, még azt írja: „Olyan nehéz elképzelni jövőnket, ha az ember nem tudja, hogy hol képzelje el. De kezdek belenyugodni a lakás elvesztésébe. Az új lakás is kifejezi majd, hogy kikeltünk az Alvilágból és új életre támadtunk.”
Az író egyetlen verse feleségéhez
Jóllehet, Szerb Antal csak alig panaszkodott, a munkaszolgálatot a görög mitológiából ismert nagybetűs alvilághoz hasonlította. Augusztus 6-án első, – s tragédia, de utolsó – versét küldte feleségének:
„Orpheus az Alvilágban
A földnek mélye olykor meg-megrándult, / Amint ment zúgó száz tárnákon át; / Már rég feledte szabad thrák honát, / Míg lent mocsári zöldesfényű láng dúlt.
És aknák mélyén zöldes szörnyek lesték, / Feléje nyújtva hosszú pikkelyes kart, / S a földalatti villám, nagy eres kard, / Átszegezte ezt az elátkozott estét.
És Orpheus csak ment, magába hullva, / A pusztulás nagy leckéjét tanulva, / Mely gyötrött szédülésbe merevíté,
Míg végre naptól felfénylett egy oszlop. / Orpheus megfordult és szertefoszlott / Tündérfehér árnyékként Eurydiké.”
A vers kísérőszövege pedig a következő volt: „Abból a tényből, hogy verset írtam, láthatod, hogy lelkiállapotom javulóban van; és egyúttal azt is megmondja a vers, hogy ki kell bírnunk továbbra is találkozás nélkül, bármily keserves is… És talán hamarosan vége lesz. Maga a munkatábor direkt kellemes, nyaralásszerű mostanában […]”
A valóság viszont az volt, hogy ezekben a hetekben alma nagyságú furunkulusok és azzal járó magas láz kínozták. Többször meg is kellett műteni.
Deportálás az ország szélére
Aztán november végén a nyilas hordák körülkerítették a Nürnberg (ma: Ilka) utcai szállásukat, s az ott fogvatartottakat, Halász Gábor (1901–1945) irodalomtörténész és Sárközi György (1899–1945) költő barátaival egyetemben Sopron környékére deportálták őket – zárt vagonokban, élelem és víz nélkül.
„Hivatalosan” sáncásásra vitték őket, de ahogy Szerb Antal özvegye fogalmazott: „Mai napig meggyőződésem, hogy munkájuk egyetlen célja, értelme volt: a halálraítéltek megsemmisítése fagy és éhség által.”
December 15. sorsfordító dátum. Megmentését célozták, ám halálos ítélte lett. Barátai és tisztelői mentőakciót szerveztek neki. Görgey Guidó és Tassy Jenő, két fiatal katonatiszt egy hamisított, nyílt paranccsal utazott Balfra, hogy Szerb Antalt visszavigyék Budapestre.
A félholtra vert Szerb Antal utolsó levele
Az író azonban nem akart egyedül menni, hosszasan alkudozott Halász és Sárközi haza vitelére is. Erre felfigyelt a német őrség, jobban megvizsgálták a „parancsot”, mire kiderült, hogy az hamisítvány. Ezzel elbukott a mentőakció. Félholtra verték az írót.
Utolsó levelében, december 16-án ezt írta:
„Édeseim, végtelenül szomorú vagyok; nemcsak tervetek nem sikerült, hanem még a csomagokat sem kaptuk meg. Általában a hely, ahol most vagyunk, Balf, átkozott egy hely és minden tekintetben nagyon rosszul megy nekünk. És most már nincs más reménységem, mint az, hogy a háborúnak nemsokára vége lesz; csak ez tartja még bennem a lelket. Most már sötét is van, meg hangulatom sincs, hogy többet írjak. Bízzatok benne ti is, hogy nemsokára találkozunk és szeressétek szerencsétlen Tónitokat.”
Több levél nem érkezett az írótól.
Lukács Antaltól, aki vele egy pajtában lakott, tudta meg az özvegy, hogy Szilveszter éjjel Szerb Antal még József Attiláról és Shakespeare-ről tartott előadást bajtársainak. Aztán állapota rohamosan romlott. A verésből sosem épült fel. Ami keveset enni kaptak, már azt sem tudta mind megenni, a fagyban cipő nélkül járt. Ujjai elfagytak, egyedül már öltözködni sem tudott. Hosszas szenvedése után január 27-én halt meg.
Forrás: Szerb Antalné, „Szerb Antal utolsó hónapjai”, in: Bóka László (szerk.), Irodalomtörténet 1959. 47. évf. 1. szám, 449–452. old.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.