Sávuot ünnepe a Tóra átadásának emlékét idézi, de valójában minden évben újra és újra a kapcsolat megerősítését jelenti Isten, a Tóra és a zsidó nép között. Ez az ünnep nem csupán történelmi emlékezés, hanem a zsidó identitás örök és élő jelenvalóságának ünnepe is. Különösen akkor, amikor egy új generáció lép be ebbe a szövetségbe. Sara Esther Crispe személyes története ehhez kínál mély és felemelő betekintést.
Egy egyszerűnek tűnő névadó ünnepség egy zsinagógában négy generációnyi történelmet, fájdalmat és újjászületést hozott magával. Az alábbiakban Steiner Zsófia a Gut Sábesz és Egység főszerkesztőjének sávuot utáni gondolatait olvashatjuk, melyeket Sara Esther Crispe elbeszélése ihletett meg.
Sávuot ünnepére készülődve inspiráló írást találni
Sávuotra készülődve futottam bele Sara Esther Crispe írásába. Korábban már olvastam az írását arról, hogyan lett vallásos, ez a történet pedig nem kevésbé volt megindító. Ráadásul egy nagyon fontos üzenetet hordoz magában sávuot kapcsán az örökké élő zsidó identitásról.
Mint írja, egy újszülött kislány névadója zajlott egy szombaton a zsinagógájukban. Az esemény különlegessége, hogy bár a zsinagógában négy generációnyi nő volt jelen a családból, mégis ez a kisbaba volt az első, aki hosszú generációk óta születése után zsidó nevet kapott. Az újszülött és édesanyja mellett ott volt az újdonsült nagymama és dédnagymama is. Mindketten a Szovjetunióban nőttek fel, ahol a zsidó identitást nemcsak elnyomták, hanem meg is vetették.
Az összetartozás természetes állapot
Amikor a közösség együtt énekelte a jól ismert szimen tov umázál tov kezdetű dalt az immár zsidó névvel büszkélkedő Chájá Szárá tiszteletére, Crispe hirtelen felfigyelt a szavak mélyebb jelentésére: nem csak az ünneplőnek, hanem „egész Izraelnek” kívánunk jó szerencsét. A zsidóság közösségi volta azt jelenti, hogy az örömök és a fájdalmak egyaránt közös élmények. Nem kell meghívót küldeni egy brit milára vagy névadóra, hiszen magától értetődő, hogy mindenki meg van hívva. Ugyanígy temetésre vagy gyászházba sem kell külön értesítés. Az összetartozás és az együttérzés nemcsak kötelesség, hanem természetes állapot is.
És itt kapcsolódunk sávuot ünnepéhez, amikor a zsidó nép újra meg újra megkapja a Tórát: mi mind együtt, közösségben. Sávuot arra emlékeztet minket, hogy soha nem vagyunk egyedül. Részei vagyunk egy nagy egésznek, egy népnek, amely örömben és bánatban is együtt van.
Amikor a Tórát felemelik és körbemutatják az olvasás után, mind ugyanabba az irányba nézünk: a szent tekercs felé, ami közös életünk középpontja. Azon a bizonyos szombaton, az a bizonyos édesanya, aki a névadással visszavezette családját a zsidó közösségbe, a kislányára nézett a Tóra helyett. Az újszülöttje volt az ő Tórája, a jövő, akiben a múlthoz kötődve újjáéled a zsidó identitás, amit egykor elfojtottak. Jehéj lánu, ulöchol Jiszráél – legyen ez jó jel számunkra és egész Izrael számára!
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.