Beköszöntött az 5786-os zsidó újév. Steiner Zsófia pedig megírta, hogy az miért lesz biztosan jó.
Steiner Zsófia az Egység magazin és a Gut Sábesz újság főszerkesztője is köszöntötte Olvasóinkat az 5786-os új zsidó esztendőben. A főszerkesztő pedig nem csupán jó, de édes évet is kíván, meg is indokolta, hogy miért.
Sokan fogadták az 5786-os zsidó újévet az EMIH zsinagógáiban
Az EMIH zsinagógáiban idén is több ezren imádkoztak együtt azért, hogy írattassunk be az élet, az egészség és a gazdagság könyvébe. Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Szentendrén és Kecskeméten is fölhangzottak az ünnepi ima szívbemarkoló szavai, megszólaltak a sófárok és könnyek hullottak az imakönyvek fölött.
Sokan azonban nemcsak az imákra, hanem az ünnepi étkezésekre is csatlakoztak és a közösséggel együtt fogyasztották el a mézes almával, kerek bárhesszel és más finomságokkal teli vacsorájukat. Az ima és a vacsorák végeztével a közösségek tagjai a hagyományos sáná tová köszöntéssel búcsúztak egymástól, azzal a reménnyel, hogy imáik meghallgatásra találtak.
Nem csak jó, de édes új zsidó évet!
Ros hásánákor ugyanis a szokásos üdvözlések helyett úgy köszönünk: sáná tová, sokan pedig hozzáteszik: umetuká.
Vagyis a jó évet kívánságot kiegészítik azzal, hogy és édeset. Miért fontos ez a kiegészítés? Azért, mert az, hogy jó lesz az év, az adott, hiszen amit az Örökkévaló ad, az mindig jó. Akkor is jó, ha mi éppen nem látjuk ezt, akkor is, ha az emberi ész számára nem fölfogható a jósága. Így hát önmagában jó új évet kívánni nem érdemes, az év jó lesz, akkor is, ha mi nem így érezzük. Ezért egészítjük ki azzal, hogy metuká, vagyis édes is legyen az év, hogy az Örökkévaló jósága édes is legyen számunkra.
Ros hásáná és jom kipur egyik legmeghatározóbb imája a mainzi mártít, Ámnon rabbi fohásza. A középkori bölcs inkább vállalta a kínzást és a halált, minthogy elhagyja a zsidóságot. Élete utolsó pillanataiban megalkotta azt az imát, amivel mind a mai napig az Örökkévalóhoz könyörgünk az új év kapujában.
„Ros hásánákor megíratik és jom kipurkor megpecsételtetik, hányan vesznek oda és hányan teremtettnek, ki fog élni és ki hal meg, ki hajlott korban, ki fiatalon, ki tűzben és ki víz által …”
Az ima, az adakozás és a megtérés azonban megváltoztathatják a ránk kirótt sorsot. Adja az Örökkévaló, hogy imáink meghallhatásra találjanak és színről színre láthassuk mindazt a jót és áldást, amit a következő év tartogat számunkra!
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.