Izgalmas, kevéssé ismert történetek és tévhitek kerülnek felszínre a munkácsi Spira rabbidinasztia életéből, amikor a magyar és héber források új megvilágításba helyezik a híres haszid család múltját.
A tanulmány Cseh Viktor munkája nyomán veszi sorra a munkácsi Spira rabbicsalád életének izgalmas és sokszor félreértett epizódjait, miközben a magyar sajtóanyagokat összeveti a hiteles héber forrásokkal. Részletesen tárgyalja Spira Cháim Elázár rabbi érettségije körüli vitákat, a sokat emlegetett maceszbotrány valódi hátterét, valamint rávilágít arra, hogy bizonyos modern szakirodalmi állítások — például a haszid körökben mesélt anekdoták vagy a rabbiszék örökítéséről szóló értelmezések — mennyire megbízhatatlanok lehetnek. A szerző hangsúlyozza: az apáról fiúra szálló rabbiutódlás ősi zsidó hagyomány, nem pedig késői haszid újítás. A cikk összességében fontos árnyalatokkal egészíti ki a munkácsi zsidóság és a Spira-dinasztia történetét.
Oberlander Báruch rabbi írása
Izgalmas történetek a munkácsi Spira rabbicsalád életéből
A magyar zsidóság történelme igencsak hosszú, és bár már rengeteget írtak róla, még mindig akad sok feltáratlan részlete. Ezért is szolgált nagy örömömre Cseh Viktor munkája, ami a Kidőlt tölgyek, szétszórt magvak – A munkácsi zsidóság utolsó fejezete címmel jelent meg 2023-ban a Könyv Népe kiadónál. Ebben többek között részletesen ír a munkácsi Spira rabbidinasztia történetéről is.
Cseh Viktor egy eddig kevésbé feltárt, gazdag történelmi anyagot használt fel a munkájához: a magyar nyelvű zsidó és nem-zsidó újságok cikkeit. Azonban az újságok híreit érdemes fenntartásokkal kezelni és fontos összevetni őket az eredeti héber nyelvű dokumentumokkal és leírásokkal. Az alábbiakban olyan témákat kezdek el bemutatni, amelyek szerepelnek a könyvben és érdemes kiegészíteni őket más információkkal.
Spira Cháim Elázár rabbi érettségije
„Spira Chájím Elázár rabbi [1871–1937] […] törvény által előírt kvalifikációja megvolt, […] négy polgári osztály elvégzéséről szóló bizonyítványa 1893-ban kelt a Szántó-féle nyitrai […] magániskolában. Ellenségei […] a bizonyítvánnyal kapcsolatban még az okirathamisítással is megvádolták […] azonban a valótlan állítás körüli káprázat hamar elmúlt” (10–11. oldal). A történet valójában nem ilyen egyszerű, ahogy meg is írtak a biográfiájában (Toldot Rábénu, Munkács 1938, 34–35. oldal). Az első érettségi után ugyanis feljelentették, és újra kellett érettségiznie. „Nagyon félt ettől az utóvizsgától, de álmában megjelent neki a nagyapja, Spira Slomó rabbi [1831–1893] és megnyugtatta, hogy minden rendben fog menni… Így is lett, és sikeresen leérettségizett…”.
A hírhedt maceszbotrány
Ugyancsak Spira Chájim Elázár rabbiról szól a következő történet, aki a könyv szerint „elődeinél is erélyesebb volt a tradíciók megmásíthatatlan betartatásában”, 1918-ban „néhány zsidó kereskedő mintegy 150 kilogramm maceszt próbált átcsempészni Galíciába”, ám elfogták őket, az elkobzott árut pedig átadták „a munkácsi hitközségnek, ahol a szegény zsidók között árulják kilónként csekély két koronáért. […] amikor ezt Spira rabbi megtudta, akkor a maradékot a kertjébe szállíttatta, ahol azt petróleummal leöntötte és felgyújtotta. S az eset bármennyire is kirívónak vagy felháborítónak tűnik, a rabbi tisztában volt vele, hogy a macesz már jó ideje nem volt rituális felügyelet alatt, s így tartani lehetett attól, hogy esetleg az már nem kóser […]” (11. oldal).
Ezt olvasva rabbi létemre feltettem magamnak a kérdést, hogy milyen felügyeletre lenne szüksége az elkészült becsomagolt macesznek, és hogy lesz az choméc, hacsak a határőrök direkt morzsát nem szórtak bele. Tartok tőle, hogy itt teljesen másról van szó. Közismert, hogy régen a hitközségeknek voltak rendszeres, adó jellegű bevételei, amiket bizonyos rituális termékekre szabtak ki és az ebből befolyó pénzből gazdálkodott a hitközség. Ezek között volt a peszáchi liszt és macesz, ami a törvény szerint csak a hitközségtől volt beszerezhető (lásd pl. Magyar Zsidó Szemle 1886. 224. oldal). Szerintem itt erről van szó és nem vallási szigorról: ha a rabbi megengedte volna, hogy ez az olcsó macesz elárassza a piacot, akkor az nagy anyagi kárt jelentett volna a hitközségnek.
Cseh Viktor magyar nyelvű írásának, a Kidőlt tölgyek, szétszórt magvak című füzetnek a történeteit elemezte Oberlander Báruch és egészítette ki a héber nyelvű szakirodalomban fellelhető információk alapján.
A hiteles és nem hiteles források
Ahogy említettem, a szerző egyik erőssége az újságok felhasználása forrásként. Azonban az egyik gyengesége az, hogy többször is hivatkozik egy 2019-ben megjelent könyvre, amit Samuel Heilman professzor jelentett meg Who Will Lead Us? – The Story of Five Hasidic Dynasties in America címmel. Sajnos hiába használja a professzori címet és oktat a Queens College – City University of New York egyetemen, nagyon gyengék a kutatási eredményei a haszid és az ortodox zsidóság terén, ahogy arról egy másik, a lubavicsi Rebbéről szóló könyv kapcsán, melynek társszerzője volt, első kézből is megbizonyosodhattam (lásd még könyvem Early Years 1. kötet 472. oldal). Kívülállóként nagyon sok szóbeszédre hagyatkozik, mert nem tudja felismerni, mi hiteles és mi nem, ahogy nem érzi a nüanszokat sem. Ezek alapján nem hiszem, hogy pl. az az idézet, amit egy szédervacsora kapcsán említ (20. oldal), hitelesnek lenne tekinthető. Eszerint az est során a haszidok számonkérték volna a munkácsi rabbit, aki erre egy csípős, de nem teljesen érthető megjegyzésben elismerte volna, hogy helytelen volt részéről az, hogy egyetlen gyermeke, a kislánya, Frimele (1915–1945), az asztalához ment a Má nistánót elmondani. Már eleve az, hogy pontos idézetként jelzi a rabbi szavait, megkérdőjelezi a történet hitelességét, hiszen valószínűtlen, hogy fönnmaradt volna olyan beszámoló erről a történetről, amiből hitelesen lehetne idézni.
A rabbiszék továbbörökítése
„…a 19. század végétől egyre több orthodox hitközségben okozott problémát […] ’chazáká’ gyakorlata, amikor egy elhunyt rabbinak a fiát választások nélkül tették meg utódnak a hitközség rabbiszékében. A gyakorlat a haszid dinasztiákból terjedhetett el […]. Ezt a fajta rabbiutódlást kívánták tehát érvényesíteni Spira rabbi hívei, akik az elhunyt rabbi végakaratára is hivatkoztak […].” – Itt szerintem egy komoly félreértésről van szó, mert az apáról fiúra szálló utódlás a zsidóságban nagyon régi szokás, ami haszid és nem haszid közösségekben egyaránt előfordult (lásd Sulchán áruch, Jore déá 245:22. végén ReMÁ; Talmudic Encyclopedia [héber] 14. kötet 362–364. oldal). Egy példát említve: Pozsonyban Scheiber-Szófer Mózes rabbitól (1762–1839), a Chátám Szofértól kezdve apáról fiúra szállt a rabbiszék egészen a holokausztig, mégpedig úgy, hogy a fia a végrendeletében rögzített személyes kéréseként örökölte a pozíciót (Széfer Házikáron 123. oldal), annak ellenére, hogy ő maga egy korábbi responsumában azt írta (Sut Chátám Szofér OC 12–13. fejezet, lásd Lukuté Heerot uo.), hogy rabbiság nem örökölhető. A két világháború között Magyarországon vita is zajlott a témában, hogy meg kell-e szüntetni a rabbiszék örökítésének gyakorlatát vagy sem, de nem nagyon sikerült visszaszorítani (lásd Or Jiszráél folyóirat 65. szám 298–331. oldal).
Oberlander Báruch
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.