A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A Terézváros egyik rejtett zsidó emlékhelye eredetileg nem imaháznak, hanem egy fuvaros lovainak adott otthont.

A Dessewffy utca 23. szám alatt már bő másfél évszázada áll egy különleges múltú zsinagóga, amelynek története összefonódik Budapest egy mára eltűnt szakmájával, a piros sapkás hordárokkal, a betegellátással, az ortodox zsidó közösségi élettel és egy olyan egyesülettel, amelynek tagjai szó szerint maguk hordták a téglákat az imaház építéséhez.

Vörös sapkás hordárok kerestek maguknak imaházat

1870-ben szervezték meg a Közszolga Egyesületet, amelynek tagjainak többsége zsidó volt. Abban az időben a piros sapkás hordárok fontos szerepet töltöttek be a főváros életében: ők kézbesítették a kisebb csomagokat és üzeneteket, hosszú munkanapjuk előtt és után pedig összegyűltek imádkozni, tanulni és megbeszélni egymással a nap eseményeit.

Rövid idő alatt annyira állandóvá vált ez a közösség, hogy saját imahely után kezdtek nézni. A pályaudvarok közelsége miatt végül a Dessewffy utca 23. szám alatti épületre esett a választásuk.

Csakhogy az épületnek eredetileg egészen más funkciója volt: egy fuvaros istállójaként szolgált.

A hordárok maguk hordták a zsinagóga tégláit

A zsidó hordárok az istállót templommá és tanházzá alakították. A visszaemlékezések szerint olyan lelkesedéssel dolgoztak az épületen, hogy sokan napi munkájuk elvégzése után maguk hordták a téglákat az építkezéshez.

A szerény körülmények között kialakított imaház hamar közösségi központtá vált. A hordárok itt imádkoztak és tanultak, ahogyan a korabeli visszaemlékezés fogalmazott, talán nem nagy szellemi felkészültséggel, de „igaz jámbor szívvel és lélekkel”.

100 éve lett „előkelőbb” a Dessewffy

A 20. század elejére a környék és a zsinagóga közönsége is megváltozott. Egyre több művelt, a zsidó tudományokban jártas ember csatlakozott a közösséghez, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy az imaházban bizonyos szokások nem egészen a háláchá szerint alakultak.

1910-ben új vezetőséget választottak, amely Ajr Chodos, vagyis „Új fény” néven kezdte meg működését. Hamarosan azonban ismét változás következett: 1926-ban a betegeket segítő Bikur Cholim vette át a zsinagóga vezetését.

Az új fenntartó teljesen restauráltatta az épületet, ekkor készültek a ma is látható díszítőfestések nagy része. A Dessewffy utcai imaház pedig a fővárosi ortodox zsidó élet egyik fontos helyszínévé vált.

1936-ban egy különleges bima is került az épületbe: Rakonitz doktor és felesége carrarai fehér márványból készíttetett új Tóraolvasó emelvényt. Ennek négy oszlopából kandeláberek nyúlnak a magasba, és a Tórát a máig innen lehet olvasni.

A vörös sapkások története folklórrá vált

A holokauszt és az azt követő kommunista korszak súlyos veszteségeket okozott az egyesület történetének dokumentálásában is. A Bikur Cholim 70. évfordulójára mindössze kétszáz számozott példányban megjelent emlékkönyv nagyrészt eltűnt, így a Dessewffy utcai zsinagóga múltjáról egyre kevesebb pontos adat maradt fenn.

A történet azonban szóbeszéd formájában tovább élt. Az 1960-as években már valóságos legenda övezte a vörös sapkás hordárok imaházát, amelynek szomszédos helyiségeiben egykor rituális ételeket főztek a betegek számára.

A Dessewffy utcai zsinagóga így egyszerre őrizte a hordárok, a beteglátogatók és a hagyományos ortodox közösség emlékét.

A kommunizmus után is tovább élt a közösség

A Bikur Cholim Egyesületet a kommunista rendszer idején feloszlatták, feladatait pedig az átszervezett hitközségi rendszer vette át. A Dessewffy utcai zsinagóga törzsközönsége azonban továbbra is használta az épületet.

A következő évtizedekben olyan elkötelezett közösségi emberek tartották életben az imaházat, mint Rosenfeld Mór, Bihari Ernő és Herczog László, aki egyszerre volt imádkozó elő, Tóraolvasó, tanító és az ország akkori egyetlen móhelje.

A kilencvenes években ismét számos bár micvót tartottak a zsinagógában, később pedig új Tóratekercs avatására is sor került.

Újabb fejezet kezdődik 

A 2010-es évek végére a zsinagóga közössége megfogyatkozott, és a rendszeres Isten-tiszteletek is egyre nehezebben tudtak minjánnal elindulni. Az épület lassan elnéptelenedett, agilis sámesze, Gál Gyuri bácsi is elhunyt.

A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) szeptember 6-án újranyitja a Dessewffy utcai zsinagógáját, mely felújítása az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség támogatásával valósult meg. A hosszú idő után újjáéledő zsinagóga ad majd otthont a magyarországi CTeen ifjúsági szervezetnek. 

A zsinagóga újraavatásáról, a Zsinagógák Hete egyik kulcseseményéről a zsidoprogramok.hu oldalon keresztül talál bővebb információt.

 

A Dessewffy utcai zsinagóga történetéről az Egység 2022-es archívumában olvashat itt és itt.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.