„Zsidóság-körkép” sorozatunkban annak járunk utána, hogyan látják a zsidóságot a közösség tagjai, illetve a közélet különböző szereplői. Bodrogi „Fűszeres” Eszter gasztrobloggert kérdeztük.
Mi az a három alapanyag, amit mindenképpen magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
Olajat, valamilyen hüvelyest és fűszereket. Halat – remélem – tudnék fogni magamnak egy idő után.
Mi a helyzet ma Magyarországon a zsidó gasztronómiában? Van élet a sóleten túl?
Hát a sólet még mindig a koronagyémánt, de szerintem ez nem is baj, hiszen a sólet egy ünnepi étel. De rengeteg levelet kapok régi receptekkel, amiket a nagymama főzött, és arról érdeklődnek, hogy lehetne kicsit modernebbé, könnyebbé tenni őket, és hogy illik-e ilyesmit csinálni egyáltalán. Szerintem az utóbbi húsz évben sokat változott a „magyar zsidó konyha”, már ha létezik ilyen egyáltalán.
Ha egy névtelen adakozó 10 milliárd forintot adna neked, hogy azt fordítsd a magyar zsidóság javára, mihez kezdenél?
A nagyrészét iskoláknak adnám, hogy bővítsék, korszerűsítsék az épületeket, a taneszközöket, illetve komolyan megemelhessék a tanárok fizetését, hogy a zsidó iskolákban a legjobb pedagógusok oktathassák a gyerekeinket. Egy kisebbik részével pedig a családoknak, illetve a középkorúaknak szerveznék valami olyan programot, amire rendszeresen el is járnak. A gyerekek és az idősek sokkal jobb helyzetben vannak ebből a szempontból.
Ha egy társadalmi párbeszéd indulna arról, hogy épüljön egy holokauszt emlékmű Budapesten, te mit javasolnál?
Nem hiszem, hogy szükség lenne ilyenre Budapesten. Úgy látom, hogy máshogy is el lehet juttatni az emberekhez az üzenetet. A Tokaj-Hegyaljai zsidó zarándokút, a Csodarabbik útján például a holokausztról is úgy beszél a turistáknak, hogy még többet szeretnének tudni a múltról és a ma élő zsidóságról is. Olaszliszkán egy igazán megható, mindenkit megérintő emlékmű emlékezik meg a mártírokról, Mádon lehet családfát kutatni, de mégis ott a folytatás is, a most is élő zsidó ünnepek, hagyományok bemutatása.
Csinálnál-e valamit másképp a munkádban, hivatásodban, mint ahogy az elmúlt két és fél évtizedben tetted?
Nagyon hálás vagyok Istennek, amiért a hobbimból a munkám lehetett, és valóban azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Semmit nem csinálnék másképp!
Tíz év múlva hogyan szeretnéd látni magadat a zsidóságban, magad körül a zsidóságot?
Tíz év múlva a fiam 23 éves lesz. Ha akkor is minden péntek este velünk vacsorázik, elhozza a barátnőjét vagy a menyasszonyát is, és csak utána vetik bele magát az éjszakai buliba, akkor azt hiszem én elértem azt, amit zsidó anyaként el szerettem volna érni. Bízom benne, hogy a zsidóság körülöttem egyre többszínű, és egyre népesebb közösséggé változik, és egyre többen élik majd meg a zsidóságukat a közösségen belül is, nem csak a szűk családban, vagy a Facebookon.
Ha a Siratófalnál lehetne három kívánságod, ami teljesül, mit kérnél a magyar zsidó közösséggel kapcsolatban?
Több türelmet egymáshoz, és a szekértáborok elbontását, és hálás lennék, ha az a sok gyerek és fiatal, aki most például Szarvasra jár táborozni, 20 év múlva is aktív tagja lenne a közösségnek.
Melyik a hozzád legközelebb álló ima vagy tórai tanítás?
Én gyerekkoromban egy imát hallottam a nagymamámtól, azt is titokban, hogy anyuék ne tudják, ez pedig a Smá volt. Azóta is mindig eszembe jut, hogy mennyire fontos, hogy legalább ezt az egyet átadjuk az utánunk jövőknek. Kicsit mindig olyan, mintha mama velünk mondaná.
Lefkovics Zsófi
A sorozat eddigi részei: