Látványosan növekszik az Ír Köztársaság zsidó közössége, ezért az ottani Chábád elhatározta, hogy a dublini zsinagógájuk közelében egy új vallási és zsidó kulturális központot nyit, hogy kielégíthesse az egyre gyarapodó közösség igényeit – számol be a Jewish News brit zsidó hírportál.
A munkálatok már folynak, az írországi Chábád megkezdte a Rathmines negyedben található egykor kínai étteremként funkcionáló épület átalakítását, hogy ott mihamarabb kóser éttermet, kávézót és Tóra-tanulási központot nyisson, ahol nagyszabású szombati és más ünnepi összejöveteleket is tarthatnak majd. Az épülő központ, amely közel van a szomszédos Terenure negyedben lévő Chábád zsinagógához, várhatóan még szeptemberben, a nagyünnepek előtt megnyílik.
Alan Shatter, Írország korábbi igazságügyi és védelmi minisztere – aki ismerten jó viszonyt ápol az ír zsidókkal, s még az egyetemi évei alatt egy izraeli kibucban önkénteskedett – a Sunday Times-nak azt nyilatkozta:
„Az épülő központ át fogja hidalni azt az árkot, amely eddig a kóser étterem és Tóra-központ létesítése és a zsidók igényei között húzódott. Igazán pozitív fejlesztés, eredményes munkát kívánok Lent rabbinak.”
Az épülő új Chábád központot Zalman Lent és felesége Rifky rebecen fogja irányítani, akik nagyon izgatottan várják az új feladatot, hogy megfelelhessenek az ír zsidó közösségen belüli pozitív demográfiai változásnak.
A zsidók visszatérése
A legutóbb ismert, 2016-os népszámlálási adatok jelentős, nem kevesebb mint 28%-os növekedést mutatnak a 2011-es felméréshez képest. Míg akkor 1984 zsidó vallású embert regisztráltak Írországban, addig legutóbb már 2.557 fő vallotta magát zsidónak. A Jewish Policy Research kutatása alapján Írországban legalább ötezer ember rendelkezik zsidó szülőkkel, és ha az izraeli visszatérés törvénye szerint számolnak, akkor pedig mintegy hatezer-ötszáz főre tehető a zsidó gyökerekkel rendelkező ír állampolgárok száma. Ezek alapján Lent rabbiék még nagyobb izgalommal várják az alig néhány hónappal ezelőtt végzett, 2022-es népszámlálási adatokat, amelyet hamarosan nyilvánosságra hoznak.
Az írországi zsidó közösség növekedését elsősorban a migráció eredményezte, Alan Shatter szerint a zsidó életre is pozitívan hatott, amikor jelentős multinacionális cégek, mint a Facebook vagy a Google, illetve több gyógyszeripari vállalat is Írországban nyitott irodákat vagy ide helyezte át a székhelyét.
Írországot és a zsidókat 1079-ben említették először együtt, amikor öt zsidó ajándékokat hozott Toirdelbach Ua Brainnek (1009–1086), munsterai királynak, aki akkoriban a szigetország déli felének volt az uralkodója.
Átutazó zsidók tehát korán megfordultak az Európa szélének számító országban, de állandó közösség is viszonylag hamar, már a 13. század elején élhetett ott. 1232. július 28-án III. Henrik király (1133–1189) egy Peter de Rivel nevű zsidót nevezett ki kincstárnoknak és pénzügyminiszternek, aki a pénzügyek mellett az országban élő zsidók ügyeiért és vallási életéért is felelt. Ebből a fontos feljegyzésből arra következtethetünk, hogy ekkoriban meglehetős jólétben, de ami még fontosabb – és a középkorban meglehetősen ritkaságnak számított –, hogy biztonságban élhettek itt a zsidók. Ám ez sem tartott sokáig, hiszen a zsidók 1290-es angliai kiutasításával szinte egy időben a Dublin környéki zsidó élet is megszűnt.
Néhány századdal később, még mielőtt Oliver Cromwell (1599–1658) 1657-ben visszavonta volna az angol kiutasítási rendeletet, már újból éltek zsidók Írország területén. A 15. század végén, Portugáliából kiutasított szefárd zsidók telepedtek le a szigetország déli részén. 1555-ben egy szefárd bevándorló leszármazottját William Moses Annyas Eanes-t választották a Cork megyei Youghal polgármesterének, rokonát, Francis Annyas-t pedig háromszor választották ugyan ennek a városnak a vezetőjének, 1569-ben, 1576-ban és 1581-ben is.
Az első önálló épületben elhelyezett zsinagógát 1660-ban avatták fel a dublini kastély közelében, az első temetőt (Ballybough Cemetery) pedig Dublin Fairview kerületében nyitották meg 1718-ban, s ott egészen 1958-ig temetkeztek is. A történelmi jelentőségű temetőt és az 1857-ben épített ravatalozót a tavalyi évben kezdték el restaurálni.
Az ír zsidó közösség meglehetős békében és biztonságban fejlődhetett. Az ország történelmét egyszer sem szennyezte be zsidóüldözés, erre sok korabeli politikus is büszke volt.
Írország híres filozófusa, John Toland (1670–1722) egy pamfletjében már 1714-ben felvetette a zsidók egyenjogúsítását, s habár az ír – és a nagy-britanniai zsidók emancipációjára – még mintegy másfél évszázadig, 1858-ig kellett várni, a várakozás időszaka így is konszolidált körülmények között telt.
Az 1845–1852 közé eső nagy írországi éhínség idején – amikor közel egymillió ember halt éhen – a tehetősebb zsidók is igyekeztek enyhíteni az élelmiszerhiányon. Egy 1850-es dublini újságcikk szerint a Londonban élő Lionel de Rothschild (1808–1879) báró és családja sokkal nagyobb adománnyal járult hozzá az írországi éhínség beszüntetéséhez, mint a Devonshire-ek, a Hereford-ok, a Lansdownek, a Fritzwillams-ek és a Herbertek, vagyis az ország régi nemes családjai együttvéve.
Az ír zsidó lakosság létszáma a 19. század utolsó harmadában indult növekedésnek elsősorban angliai és németországi betelepülőkkel: míg 1871-ben az egész országban mindösszesen 258 zsidó élt, 1881-ben már 453 fő alkotta a közösséget. Az orosz pogromokat követően még nagyobb hullámban érkeztek zsidó menekültek. Egy 1901-es feljegyzés szerint akkor 3771 zsidó élt az országban, közülük mintegy 2200-an a fővárosban, Dublinban. Az ír zsidó közösség az 1940-es években élte el létszámbeli csúcsát mintegy 5500 emberrel.
Dublinban három zsinagóga található, a legnagyobb az 1925-ben épült Greenville Hall zsinagóga. A fővároson kívül még Belfastban található zsidó imaház, illetve Corkban, ám utóbbit 2016-ban a hitközség elnéptelenedése miatt kénytelenek voltak bezárni.
A holokauszt elkerülte az ír zsidó közösséget, azonban hat botlatókő mégis található Dublinban, olyan ír zsidóké, akik a vészkorszak idején más országokban voltak. Az egyiket a St Catherine’s iskola bejárata előtt találjuk, mely egykori tanítványára Ettie Gluckre (1914–1942) emlékeztet. Ettie Gluck 1914. január 11-én látta meg a napvilágot Steinberg Eszter néven a kárpátaljai Alsóvereckén, ahonnét 1925-ben költöztek Dublinba. 1937-ben házasodott össze Vogtjeck Gluckkel (1912–1942), majd Antwerpenbe, később Párizsba költöztek. A fiatal házaspárt és kisfiukat, Leont (1939–1942) Toulouse-ban tartoztatták le, majd Drancy-ból Auschwitzba deportálták őket, ahol gyermekével együtt megölték. Alig több mint egy hónapja, 2022 június 3-án Ettie Gluck és családja mellett még három ír zsidó, Jeanne (Lena) Saks (1918–1942), Ephraim Saks (1915–1942) és Isaac Shishi (1891–1941) emlékére botlatóköveket helyeztek el a városban.
A 20. század második felében a közösség számos tagja költözött el az országból ideológiai vagy gazdasági okokból Izraelbe, az Egyesült Királyságba vagy az Egyesült Államokba, és viszonylag jelentős volt a közösségen belüli asszimiláció is. Azonban a korábbi tendencia az elmúlt évtizedekben megfordulni látszik Dublinban.
Címlapkép: Chabad of Ireland