drósét, míg a neológ közösségekben elterjedt a heti prédikáció. A holokauszt után azonban a rendszeres tanítás új szerepet kapott, a közösség lelki megerősítését és újjáépítését szolgálta. Ma a heti rabbinikus tanítás sok helyen a zsidó identitás erősítésének fontos eszköze.
Prédikációk és drósék a zsinagógák gyakorlatában
A napokban került a kezembe Az Országos Rabbi Egyesület Értesítője című folyóirat, amit a neológ rabbiság adott ki a háború után. Ebben a különböző rabbik, maguk is túlélők, foglalkoztak a holokauszttal és a holokauszt utáni zsidóság újjáépítésével kapcsolatos kérdésekkel.
Meglepődve olvastam dr. Frenkel Jenő (1902–1989, Holon) szegedi rabbi cikkét (uo. 1946. augusztusi szám, 11. oldal), amelyben többek között a következőket írta: „Szomorúsággal láttam hazaérkezésem után, milyen gyéren szállingóztak testvéreim a templomba […] Ezen a legsúlyosabb bajon úgy próbáltam segíteni, hogy szakítva a nálunk kialakult szokással, amely szerint prédikáció csak ünnepeken volt […], a péntek esti prédikálást rendszeresítettem”.
Ebben az volt meglepő, hogy ezek szerint a háború előtt a szegedi neológ hitközségben csak ünnepeken tartott a rabbi prédikációt.
Ez hagyományosan az ortodox hitközségekben volt szokás, ahol a rabbi munkaköri leírásban az szerepel, hogy évente kétszer mondjon drósét: a jom kipur, illetve a peszách előtti szombaton. Ezeken az akár 1-2 órás drósékon kvívül nem volt elvárás, hogy minden héten mondjon drósét a rabbi. Szemben a magyarországi neológ közösségekben bevezetett gyakorlattal, ahol hetente tartott prédikációt a rabbi.
Az ortodox rabbik gyakorlata
A zsidóság szerint a dolgozó embereknek is kötelező a naponkénti tanulás, amire előre meghatározott időtartamot kell szakítania minden nap (Sulchán áruch, Orách chájim 238. fejezet). Ezek után péntek este a zsinagógában senkinek nem volt szüksége arra, hogy a rabbi az ima közben még fél órát-órát drósét tartson, hiszen a mindennapjaik részeként egész héten tanultak.
Mire való a rabbi beszéde?
A Sulchán áruch (RSZ 429:3.) egy meglepő véleményt fejt ki arról, hogy az ünnep előtti, hagyományos nagy drósét még a Jeruzsálemi Szentély idejében vezették be (uo. 1.), azzal a céllal, hogy az emberek megismerjék az ünnepi háláchákat. Ezért erre a dróséra ma már, amikor rengeteg könyvből tanulhatják ezt a hívek, nincs szükség. Hát még arra, hogy bevezessünk egy hetenkénti drósét…
Sok azok közül a szokások közül, amit az újítók vezettek be Magyarországon a 19. századi zsidó életben, olyan, amit asszimilációs törekvésként vettek át. A hagyománykövetőbb közösségek erre nem tartottak igényt.
Hetenkénti dróse a közösség fejlődéséért
A háború után és napjainkban azonban éppen a zsidósághoz való közeledést szolgálja a hetenkénti rabbinikus tanítás a szombati ima részeként.
Frenkel Jenő bizonyára látta, hogy mekkora szüksége van a túlélőknek az inspirációra, és ezért döntött úgy, hogy (újra?) bevezeti azoknak, akik elmennek a zsinagógába, hogy lelkesítse és jobban bevonja őket a zsidóságba.
Én is azt láttam a Vasváriban, hogy azoknak, akik járnak a zsinagógába, jelen vannak az imákon, segítene egy hetenkénti tanítás, amivel a hetiszakaszból meríthetnek inspirációt. Ezért ezt én is bevezettem, és ez így van az összes többi magyarországi Chábád zsinagógában is.
A zsidósághoz való közeledést szolgálja a hetenkénti rabbinikus tanítás.
Oberlander Báruch
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.