Rivkah Lent már húsz éve szolgálja férjével az írországi zsidó közösséget.  Az alábbi interjúban vele ismerkedhetünk meg.

Hogy lesz valakiből rebecen éppen Írországban?

Húsz évvel ezelőtt költözünk ide a férjemmel, Zalman Shimon Lent rabbival. Ő Manchesterben nőtt fel, én pedig Londonban. Az esküvőnk után New Yorkba költöztünk. Éppen ekkor fordult a dublini hitközség Moshe Kotlarsky rabbihoz, a Chábád mozgalom oktatási szervezetének elnökhelyetteséhez, hogy segítsen nekik egy fiatal rabbit találni, aki illene a közösségükbe. Mi mindketten az Egyesült Királyságból érkeztünk, Írország szomszédságából, ráadásul én ragaszkodtam ahhoz, hogy olyan helyen telepedjünk le, ahol beszélnek angolul, tehát ideális választásnak tűnt. Húsz évvel később már elmondhatom, hogy a helyi zsidó közösség szerves részeivé váltunk. A férjem a központi zsinagóga rabbija és egyben az ország főrabbija, én pedig elmondhatom, hogy a zöld sziget egyetlen rebecenje vagyok.

Hogyan képzeljük el az Írországi zsidó életet?

Itt sohasem éltek nagy számban zsidók, a maximum talán ötezer fő lehetett egykor. A közösség gyökerei több száz évre nyúlnak vissza. Először szfárádi, majd német zsidók érkeztek, végül pedig Kelet-Európából, elsősorban Litvániából költöztek ide zsidók. A közösség átlagéletkora igen magas. A fiatalok többsége elköltözött az országból vagy különböző mértékben asszimilálódott. Élnek itt azonban külföldről, elsősorban Izraelből, az Egyesült Államokból, Nagy Britanniából és különböző európai országokból érkezett zsidók is, akik főleg informatikai állásokat töltenek be.

A legnagyobb közösség itt, Dublinban működik, de kis számban élnek zsidók Corkban, Limerickben és Waterfordban is. Ezekben a városokban egykor hitközségek is működtek, melyek mára megszűntek.

Mi a fővárosban, a zsinagóga tőszomszédságában élünk egy középosztály által lakott elővárosban. A zsidók többsége is itt él.

Milyen a kóser ellátás Írországban?

Az ír élelmiszerboltokban nagyon sok brit terméket találni, melyek közül elég sok kóser. Van egy dublini üzlet, ahol széles kóser sajt- és húsválaszték található, és számos egyéb kóser terméket is tartanak. Működik egy kóser pékség is, melyet a férjem felügyel. Emellett van egy kóser catering vállalat és a férjem egy kenyérgyár kósersági ellenőrzését is ellátja.

A zsinagógában naponta van minjen, szombaton és ünnepeken pedig még többen eljönnek.

Mikve működik Dublinban?

Amikor ideköltöztünk, a közösség egy régi, a városközpontban üresen álló zsinagóga eladásából biztosította a fizetésünket. Eredetileg egy mikve is működött a zsinagógában, melyet a második világháború után Dublinban dolgozó lubavicsi metszők használtak. Miután eladták az ingatlant, a közösség nem akart új mikvét építeni, mert nem igazán volt rá igény. Arra gondoltak, hogy olcsóbb lesz, ha átvállalják a mikvét használni akaró nők útiköltségét Angliába. Az akkor szolgáló rabbi azonban ragaszkodott hozzá, hogy a működő zsinagóga mellett alakítsanak ki egy új mikvét. Néhány évvel ezelőtt szépen felújítottuk és Istennek hála, számos nő használja rendszeresen.

Említette, hogy lubavicsi metszők dolgoztak itt egykor. Miért pont Dublinban?

A holokauszt után Írország vállalta, hogy kóser húst biztosít a hontalanok táboraiban élő zsidóknak, szerte Európában. Nem éltek azonban a kóser vágáshoz értő metszők az országban, ezért néhány lubavicsi család ideköltözött. A mai napig találkozhatunk olyan középkorú lubavicsi hászidokkal Brooklynban, akik Írországban születtek. Ilyen például a Chábád-mozgalom egyik legnagyobb halachikus szaktekintélye, Zalman Shimon Dworkin rabbi. Érdekes, hogy a férjemet is éppen így hívják, így ő már a második lubavicsi rabbi Írországban ezzel a névvel.

Hogyan gondoskodnak a gyermekeik megfelelő oktatásáról?

Hála Istennek sok gyermekünk van. A legidősebb lányunk New Yorkban tanul, a legfiatalabb fiunkat pedig otthon oktatjuk. Alapítottunk egy kis általános iskolát, ahol régebben én is tanítottam, a férjem pedig még mindig tanít. A gyermekeink 11 éves korukig tanulnak ott, majd Angliában folytatják a tanulmányaikat, ahol komolyabb zsidó oktatás van és rokonoknál laknak.

Hogyan élik meg a Brexitet?

Írország és Nagy–Britannia határa a szigeten húzódik, mert Észak-Írország az Egyesült Királyság része, de az Ír Köztársaság nem. Szerintem Írország sok embert vonz majd magához a közeljövőben, mert az egyetlen angolul beszélő állam maradt az Európai Unióban. Ezzel együtt nem tudjuk, mit hoz a jövő. Aggódunk, hogy nehezebb lesz beszerezni a kóser termékeket. A másik nyugtalanító dolog az, hogy az IRA terrorszervezetből kinőtt Sinn Féin párt győzedelmeskedett a parlamenti választásokon. Ez a párt rendkívül Izrael-ellenes, és bár nem valószínű, hogy képesek lesznek kormányt alakítani, azért van miért aggódnunk.

Mekkora az antiszemitizmus Írországban?

Az írek sokáig a terror eszközeivel igyekeztek elérni politikai céljaikat és régóta szimpatizálnak a palesztinokkal. Az Izrael-ellenesség is nagyon erős. Az antiszemitizmus azonban nem jelentős, és nagyobb biztonságban érzem magam itt, mint New Yorkban. Oda egyébként nagyon szívesen utazom, mert itt egy elég kis közösségben élünk és mindig sok erőt kapok az évente megrendezett női chábád-küldött konferenciától. Ott hozzám hasonlóan gondolkodó és hasonló feladatokkal küzdő emberekkel találkozhatok. Megbeszéljük a problémáinkat, a céljainkat és inspirációt merítünk egymásból.

Magányosnak érzik magukat Dublinban?

Nagyszerű közösség vesz minket körül és rengeteg barátunk van. Az azonban igaz, hogy kevés olyan nő él itt, aki hasonló háttérrel rendelkezik. Amikor ideköltöztünk, már volt internet és nem volt már túl drága Angliába telefonálni. A mai technikai lehetőségek segítségével pedig igazán könnyű kapcsolatot tartani a világ minden táján élő családtagjainkkal. Ráadásul Angliához közel élünk, így akár egy-egy napra is odalátogathatunk.

Húsz év elteltével mi nyújt még inspirációt?

Az emberek inspirálnak. Amikor valakitől üzenetet vagy hívást kapok, és elmondja, hogy évekkel korábban milyen sokat jelentett a számára valami, amit tőlem látott vagy kapott, az nagyszerű érzéssel tölt el és értelmet ad a munkámnak.  Például egyszer az egyik ismerősöm elveszítette egy hozzátartozóját és sivát ült, azaz egy hétig az otthonában gyászolt. Pénteken nagy adag ételt vittem neki, hogy az egész családjával együtt tarthassák meg a szombati étkezéseket. Később elmondta, hogy ez olyan sokat jelentett neki, hogy elhatározta: ezen túl mindig megtartja a sábáti lakomákat. 

Öröm látni, hogy az emberek közelebb kerülnek a zsidósághoz, többet tanulnak és másokat is inspirálnak. Mi lehet ennél felemelőbb?

zsido.com

Forrás: crownheights.info