Mi történik, ha két zsidó ember közti vita nemcsak a háláchá, hanem a magyar jog szerint is döntésre vár? Lehet a bét din ítéletét Magyarországon is érvényesíteni?
A háláchá előírja, hogy zsidók közti pénzügyi vitákat a bét din, a vallási bíróság előtt kell rendezni. Magyarországon ez akkor válik jogilag is kötelezővé, ha a felek előzetesen írásban elfogadják a bét dint választott bíróságként. Ezáltal a rabbinikus döntés állami úton is végrehajtható. Egy 19. századi mádi eset jól mutatja, hogy ez a kérdés nemcsak ma, hanem régen is felvetett jogi és erkölcsi dilemmákat.
Múlt héten a bit din döntéseiről írtunk bizonyos peres ügyekben. Egy olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy hogy lehet Magyarországon érvényes a zsidó vallási bíróság döntése és végre lehet-e valahogy azt hajtatni.
Mit mond a zsidó jog?
A háláchá szerint (Sulchán áruch, Chosen mispát 26:1.), ha két zsidó között pénzügyi vita van, akkor állami bíróság helyett a bét
dinhez, a zsidó vallási bírósághoz kell fordulniuk, különben olyan lenne, mintha azt mondaná, hogy az állami jogrendszer jobb, mint az isteni jogrendszer. Ez pedig súlyos véteknek számít, mert „aki eléjük viszi az ügyét, az gonosz, mintha gyalázta és káromolta volna Mózes Tanát, és kezet emelt volna rá”, akár 100 forint, akár 10 millió euró a tét.
Ahhoz, hogy a bét din pszákja, döntése behajtható legyen – hiszen a polgári jog nem ismeri el a rabbinikus bíróságot – a felek előre aláírják, hogy elfogadják a bét dint mint választott bíróságot. Így az ítélet érvényes és behajtható lesz az állami szervek által is. Így az elmúlt években mindenféle érdekes vitával fordultak már hozzám.
Vita a mádi rabbi és az elöljárók között
A múlt heti kérdés a szerződésekkel kapcsolatos vitás esetekről eszembe juttatott egy érdekes történetet, ami a 19. századi Magyarországon esett meg.
Az eset 1836 végén zajlott. A mádi közösség több évvel korábban szerződtette rabbinak Lipschitz Jichák Nátánt (?–1874), miután összeültek a hitközségi vezetők és megállapodtak vele. A rabbi ott helyben írásban összefoglalta a megállapodást, és azt a vezetők többsége aláírta. Utólag azonban két dolgot kifogásoltak. Az írásos megállapodás szerint „20 pénz”-t kapott a rabbi egy hétre és határozatlan időre vették fel, a vezetőség szerint azonban kevesebb pénzben állapodtak meg és csak 3 évre szerződtették. (Az ekkor forgalomban lévő konvencionális forint, amiről szó lehet, nagyjából 6-7000 mai forintnak felel meg)
Hamis megállapodás?
A kérdéssel Schreiber-Szofér Mózes (1762–1839) pozsonyi rabbihoz fordultak, aki válaszában (Chátám Szofér responsum CM 5b. fejezet) kijelentette, hogy ha aláírták, akkor elfogadták a szerződést, ráadásul nem is valószínű, hogy az egész elöljáróság jelenlétében a rabbi meghamisította volna a megállapodás tételeit. Ezt az alábbiakkal egészítette ki: „miközben a mai időben akárki ad egy tanárnak 20 pénz fizetést egy hétre és még ellátást is, abból a célból, hogy tanítsa a gyerekeit a helyi nyelvre, akkor hogy lehet, hogy a zsidó közösség sajnálja, hogy adjon 20 pénzt annak, aki a Tórát terjeszti?! Lehet, hogy a mi Tóránk kevesebbet ér, mint az ő üres beszédeik?”. Ezek mellett egyébként az is nagyon furcsa, hogy csak 1836-ban robbant ki ez a vita, hisz már 1831 óta szolgált ott rabbiként Bányai Viktória és Csejdy Júlia szerint (A mádi zsinagóga és zsidó közösség története 101. oldal, forrásjelölés nélkül; a könyvben nem idézik fel a fenti vitát).
Lipschitz rabbi egyébként egy pár hónappal később, még 1837-ban elment Mádról, mert apósa, Löw Elázár, abaújszántói rabbi meghalt, és őt nevezték ki utódjának.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.