Már korábban is voltak kísérletek, hogy a londoni zsinagóga mellé sok emeletes épületet építsenek. Most London városa ismét elutasította egy olyan toronyház tervét, amely beárnyékolta volna a történelmi jelentőségű Bevis Marks zsinagógát.

A szavazáson az illetékes bizottsága 14:8 arányban a 43 emeletes Bury House-projekt jóváhagyása ellen szavazott. Ez volt a második alkalom, hogy a város elutasította a tervet. Az első 2021-ben történt, egy 48 emeletes épületre vonatkozóan – írja a Jewish Heritage Europe. A javaslatok komoly vitát váltottak ki az új fejlesztések előmozdítása és az örökségi helyszínek védelme közötti egyensúlyról, 1300 lakossági kifogás érkezett.

Bevis Marks, a londoni zsinagóga

A Bevis Marks, amely kiemelt műemlék, 1701-ben épült, a Spanyol és Portugál Szefárd Közösség kezeli. Ez a legrégebbi folyamatosan használt zsinagóga az Egyesült Királyságban.

Mindezzel párhuzamosan felújítási és fejlesztési munkálatokon ment keresztül, amelyek célja a látogatói élmény javítása volt. A város tervezési bizottsága egyhangúlag megszavazta, hogy a zsinagóga körül védett területet alakítsanak ki.

„Most, hogy két éven belül másodszor is elutasították ezt a teljesen helytelen toronyépítési javaslatot, arra kérjük a fejlesztőt, hogy jelenlegi formájában hagyjon fel a projekttel, és ne nyújtson be fellebbezést”

– idézte a zsinagóga rabbiját, Shalom Morrist a Jewish Chronicle.

London városának Tervbizottsága egyhangúlag megszavazta, hogy a kiemelt műemléki védettségű, történelmi jelentőségű Bevis Marks zsinagóga körül védett területet hozzanak létre. Az 1701-ben épült zsinagóga Nagy-Britannia legrégebbi, folyamatosan használt zsidó imahelye. A döntés megvédi a zsinagógát a magas épületek és más városi fejlesztések által London központjában jelentett veszélyektől. Egy ilyen övezet „nem fogja megakadályozni a környéken a kereskedelmi fejlesztéseket, de a jövőben a kérelmezőknek jelentős akadályokat kell leküzdeniük”. A világ egyik legértékesebb területéről beszélünk London kellős közepén.

Vesztett a Naplopó cég London legrégebbi zsinagógája ellen

Megszületett a döntés: nem épülhet sokemeletes lakóház a 18. század eleji zsinagóga közelébe. Azonban van még miért izgulni!

 

Megszakítás