Tele energiával és derűvel meséli történetét Hannah Sperber, a denveri zsidó közösség aktív tagja, aki úgy érzi, hogy élete „szépen, Isten által vezérelten alakult.” Bár hosszú évekbe telt, mire múltjával megbékélt, ma már szívesen osztja meg életútját.
Gyermekkor a náci Németországban
Hannah 1936-ban született Németországban. Édesapja aktív tagja volt a náci pártnak, esküvői fotóján horogkeresztes karszalagot viselt. Hannah második lánygyermekként jött világra egy bántalmazó közegben. „Nagyon rosszul bánt velünk, rendszeresen megvert és megalázott. Nem éreztem, hogy szeretnének” – emlékezik vissza.
Gyermekként nem találkozott zsidókkal, csak a Bibliában olvasott róluk. Családja nem volt vallásos, apja még az egyházból is kilépett.
„Már kisgyermekként Istenhez imádkoztam, nem volt, akiben megbízhattam, csak Ő hozzá tudtam fordulni.”
A háború évei
1943-ban szülei házat vásároltak Nürnberg külvárosában, de a bombázások hamar véget vetettek az új otthon örömének. Egy bomba közvetlenül a ház elé csapódott. „Anyám a romok alól ásott ki. A víztócsák visszatükrözték a lángokat – úgy tűnt, az egész világ lángol. Mégis úgy éreztem, Isten karjaiban hordoz.”
A ház elpusztult, Hannah rokonokhoz került, ahol először érezte, hogy törődnek vele. A holokausztról ekkor még semmit nem tudott. „Csak annyit hallottunk, hogy tilos külföldi rádiót hallgatni vagy újságot olvasni. Akit elvittek, nem zsidó volt, hanem szomszéd. Visszajöttek, mint a kísértetek, de soha nem beszéltek róla.”
Apja katonaként valószínűleg Auschwitz közelében szolgált, kézzel faragott tárgyakat hozott haza Zakopanéból, a hírhedt tábor közeléből.
Találkozás Henryvel
1954-ben, 17 éves korában Hannah egy amerikai katonával, Henryvel ismerkedett meg, aki folyékonyan beszélt németül. Ebből a véletlen találkozásból szerelem lett, Henry elbűvölte nyitottságával és optimizmusával.
Henry zsidó volt, ezt azonban Hannah sokáig nem is sejtette. „Azt hittem, katolikus vagy protestáns. A zsidók számomra bibliai alakok voltak és nem hús-vér emberek.” Amikor Henry végül elárulta, hogy zsidó, Hannah megdöbbent és először hallott a holokausztról.
„Sokkot kaptam. Szégyelltem magam, bűntudatom volt.”
Henry múltja
Henry lengyelországi zsidó családból származott. A háború alatt hamis személyazonossággal bujkáltak. Apját, amikor leleplezték, halálra verték az SS katonái, anyját Auschwitzba vitték, testvéreit meggyilkolták. Henry 10 évesen teljesen egyedül maradt. Túlélte, majd anyjával együtt hontalanok táborba kerültek, ahonnan 1949-ben Detroitba emigrált.
Hannah közeledése a zsidósághoz
Amikor Henry visszatért Amerikába, Hannah egy mezuzát ábrázoló nyakláncot kapott tőle ajándékba. Egy amerikai katona figyelt fel a nyakláncra, és meghívta a helyi zsinagógába.
„Otthon éreztem magam. Olyan volt, mintha mindig is oda tartoztam volna.”
Hétről hétre visszajárt, csendben tanulta az ünnepeket, szokásokat.
Út Amerikába és házasság
Henry egy évig próbált Hannah-nak vízumot szerezni, végül egy lengyel nem-zsidó kolléga vállalta a szponzorálást. 1955-ben újra találkoztak Detroitban és összeházasodtak, Henry édesanyja heves tiltakozása ellenére. A házasságot végül anyósa otthonában tartották, és a rabbi sem tudta, hogy Hannah nem zsidó. Henry azt mondta: „Te nekem zsidó vagy, egy papír nem számít.”
A hagyomány beépülése a mindennapokba
Hannah zsidó szakácskönyvből tanulta meg a kóserságot és az ünnepek rendjét. Bár Henry nem volt vallásos, nagyra értékelte Hannah hagyományos ételeit. Később három lányuk született. Hannah vezette a családi vállalkozás adminisztrációját is.
Formális betérés
Bár Henry elutasította Hannah betérési szándékát, végül 1964-ben beleegyezett. Egy konzervatív rabbi segítségével Hannah és két lánya is átesett a formális betérésen, mikvébe mentek, majd újra összeházasodtak.
Második betérés
1979-ben, lánya esküvője előtt kiderült, hogy a korábbi mikve nem volt kóser, így a rabbi nem vállalhatta az esküvőt. Hannah azonnal vállalta a második betérést is, lányával együtt újra alámerültek a mikvében, majd Henry-vel harmadszor is kimondták a házassági fogadalmat.
Áldott utóélet
Ma Hannah büszke gyermekeire, unokáira és dédunokáira. Legutóbb Izraelbe utazott, hogy jelen legyen dédunokája bár micváján a Siratófalnál. Támogatja a helyi tanházat, Tórát adományozott, aktív a közösségben. Férje 2003-ban hunyt el, de Hannah ma is derűs: „Áldott vagyok, hogy részese lehetek az unokáim életének. Olyan jó látni, ahogy nőnek, gyönyörű dolog ez.”
Forrás: aish
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.