A peszáchi nagytakarítás kihívásairól és praktikáiról mesél Myers Tzivia rebecen.
 
A peszáchi takarítás a zsidó év tagadhatatlanul legnehezebb feladata. Miközben a mindennapok nem állnak meg, fel kell készíteni az otthonunkat az ünnepre, átállítani a konyhánkat a kovászosmentes nagyüzemi főzésre, és lehetőleg mindeközben nem megbolondulni. Versenyfutás ez az idővel, egyben nagy megmérettetés is, hogy ki állja ki legjobban ezt a herkulesi próbát? Ezúttal Myers Tzivia rebecen osztja meg velünk, hogyan készül fel peszáchra.

Mikor kezded a peszáchi takarítást és mi az első lépés, amit megteszel?

Az az igazság, hogy általában hanuka után meg szoktam írni a peszáchi takarítási tervet, nekem már olyankor bekapcsol az, hogy közeledik a peszách. Nem csak az otthonunkat, hanem a zsinagógát, a kávézót, a galériát, a zsinagóga konyháját is ki kell takarítani. Hanuka és purim között tartok egy lomtalanítási időszakot. Amikor van pár percem, elkezdek egy kicsit szelektálni. Ez még nem peszáchi takarítás, inkább csak az, hogy kevesebb legyen a felesleges holmi, és ezt már ne kelljen a tényleges takarításkor megcsinálni. Purim után gyakorlatilag másnap indul a takarítás. Általában a nem használt dolgokkal kezdjük: például a zsinagóga raktárával, szekrényekkel, majd a kevésbé használt szobákkal, vendégszobákkal. Ezekre mindig kikerül egy papír, hogy már készen vannak peszáchra, és így indul be igazából a peszáchi takarítási láz.

Van olyan szabály, amit egész évben betartotok, hogy könnyebb legyen a takarítás?

Sokat gondolkodtam rajta, hogy be lehetne vezetni egész éves szabályokat, de akkor egész évben peszách lenne, ami egy kicsit stresszes. Van egy olyan szabályunk, hogy a hálószobákban, a kanapén és hasonló helyeken nem eszünk, de ez inkább általános higiéniai szabály nálunk, nem kifejezetten peszáchi. Peszách egy hét, és nem szeretnénk, hogy az egész év peszách legyen.

Mi a menete a takarításnak nálatok?

Igazából egy tipikus takarítás: fentről lefelé haladunk. Ilyenkor kezd „csupaszodni” a ház: eltűnnek a függönyök, a szőnyegek, mert azokat elvisszük a tisztítóba. A családi élet közben ugyanúgy pörög tovább, miközben a ház egyre tisztább lesz. A családi konyhát minden évben lezárjuk és „eladjuk” peszáchra. Van külön egy kis peszáchi konyha a földszinten, amit használunk. Azt hamar ki lehet takarítani, és el lehet kezdeni főzni. Az emeleti konyhát csak az utolsó pillanatban zárjuk le, és gyakorlatilag raktárrá válik: oda kerül minden, amit „eladunk” peszáchra. Hasonló történik a kávézó egy részével is, mert oda kerülnek a zsinagóga olyan dolgai, amelyeket nem tudunk kitakarítani.

Inkább egyben szereted csinálni, vagy felosztod kis részekre?

Én nagyon szeretem, hogy csinálok magamnak egy nagyon kis csilivili, dekoratív peszáchi takarítási naptárt. Ebben sok részre van bontva a munka, szinte minden napra jut valami apróság. Így könnyebben elérhetőnek tűnik az egész, és minden nap van egy jó érzés, hogy „ez is megvan, ez is megvan”. Ha pedig úgy alakul, hogy több dolog gyűlik össze, akkor tömbösítve megcsinálom őket.

Van munkamegosztás, hogy ki mit csinál? Inkább a családdal takarítasz vagy inkább fizetett segítséggel?

A munkamegosztás nálunk úgy működik, hogy a férjem a saját dolgait maga csinálja: a saját szekrényeit és tárgyait, mert ő tudja, hogyan szereti. A bútormozgatás és a nehéz feladatok inkább rá hárulnak. A lányaim most már nagyon profik. A saját mesekönyveikkel és sok más saját dolgukkal már ők foglalkoznak. Kifejezetten szeretnének részt venni a peszáchi takarításban, ezért mindig kapnak olyan feladatot, amit tényleg meg tudnak csinálni. Például összeszedik a plüssöket, és azokat kimossuk: berakják a gépbe, kiteregetik. Így látják, hogy ők is teljesítenek és részesei a folyamatnak.

Mi az, amit minden évben megcsinálsz ilyenkor, de nem háláchikus kötelesség kitakarítani?

Ez igazából a hanuka és purim közötti időszak, ami a háláchikusan nem kötelező dolgokkal telik. Egyrészt azért, mert egy kicsit maximalista vagyok, és jó érzéssel tölt el, hogy ezek is megvannak, de közben nem stresszelem túl magam. Így ezekre a fázisokra külön időt hagyok a takarítási tervben. Ide tartozik például a függönyök kimosása is, ami nem háláchikus kötelesség, de én szeretem ilyenkor megcsinálni, vagy a gyerekjáték átválogatása, szanálása.

Mit szeretsz legjobban a peszáchi takarításban?

Igazából leginkább a végeredményt. De szeretem azt is látni, ahogy a szobák egyre rendszerezettebbek és tisztábbak lesznek, és ahogy felmérjük, hogy mi az, amire már nincs szükségünk. Ilyenkor sok minden adományba kerül, és ez a része nekem nagyon tetszik: hogy látjuk, mennyi mindenünk van.

A takarítás közben pedig próbálok mentálisan is ráhangolódni az ünnepre. Ilyenkor sokszor peszáchi témájú tanításokat hallgatok súrolás közben. Gyakran már előre elmentek ilyen hanganyagokat, amiket majd este hallgatok meg takarítás közben, amikor a gyerekek már alszanak. Ilyenkor van rá kapacitás, és ez lelkileg is nagyon jól felkészít az ünnepre.

Mi a legjobb trükk a hatékony takarításhoz, amit használsz és másoknak is ajánlanád?

Szerintem a legjobb trükk az, hogy az ember minél hamarabb felméri, mit kell megcsinálni, mennyi idő áll rendelkezésre, és mire van tényleges kapacitása abban az évben. Fontos időben átgondolni azt is, hogy mennyi külső segítséget lehet igénybe venni: például barátot megkérni a bútorok mozgatására, vagy akár takarítónőt vagy takarítócsapatot hívni. A legjobb, ha az ember leírja: mi az, ami muszáj, és mi az, ami plusz lenne, ha megvalósulna. Ezeket lehet priorizálni. Így egy érzelmileg egészségesebb helyzetből indul neki az ember a takarításnak, és sokkal könnyebb, mint ha már eleve stresszben kezdi el.

Mi az a hely, amit nagyon fontos kitakarítani, de szerinted sokan elfeledkeznek róla?

Szerintem ilyen például a porszívó. A porszívót használjuk arra, hogy összeszedjük vele az összes chámecot, ezért vagy kell egy külön peszáchi porszívó, vagy a meglévőt kell nagyon alaposan kitakarítani.

Ezen kívül szerintem érdemes átgondolni a legós dobozokat is. A gyerekek sokszor a konyhában is legóznak, és egy idő után ételmaradék kerülhet bele. Ilyenkor vagy le kell takarítani, vagy peszáchra félretenni.

És ami még fontos, de sokan elfeledkeznek róla, az a kanapé mindenféle zuga. Sokszor az ember csak kívülről takarítja le, de a kanapé réseibe rengeteg dolog beesik, ezért szerintem fontos, hogy azt alaposan ki is takarítsuk.

Hol tárolod év közben a peszáchi felszerelést?

Hála Istennek ebben nagyon jó helyzetben vagyunk, mert van egy padlásunk, ami pont a zsinagógai előkészítő konyha fölött van. Amikor megterveztük, akkor még nem is arra gondoltunk, hogy ott lesznek a peszáchi dolgok, de már az első peszáchnál rájöttünk, hogy ez erre a legpraktikusabb. Ez azért nagyon kényelmes, mert könnyű onnan leszedni: amikor leveszem a padlásról a peszáchi sütőt, a peszáchi főzőlapot és a többi felszerelést, gyakorlatilag rögtön a peszáchi konyhában vagyok velük. Azt a konyhát szoktuk mindig elsőnek kikóserolni, és ott kezdünk el főzni. Ez nagyon komfortos megoldás, és nagy szerencse, hogy pont a konyha fölött van egy ilyen padlás, ahol egész évben tudjuk tárolni a peszáchi dolgokat. Igazából számomra inkább az a kihívás, hogy peszách alatt hová tegyem az egész éves konyhai felszerelést. Az rengeteg cipekedés, és talán ez a legnehezebb része az egész folyamatnak.

Myers Tzivia: egy rabbi és egy művész szokatlan találkozása

Hogyan válik a művészet személyessé, és hogyan kapcsolódik a hithez?

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.