Myers Tzivia: egy rabbi és egy művész szokatlan találkozása

Myers Tzivia beszélgetése azt mutatja meg, hogyan válik a művészet személyessé, és hogyan kapcsolódik a hithez.

Mi történik, amikor egy rabbi, aki galériát vezet, és egy festőművész, akinek képeiből egyszerre árad fájdalom és életerő, találkozik? Az (Un)ortodox Tziviával legújabb adása erre a kérdésre keresi a választ, Myers Tzivia rebecen beszélgetésén keresztül Myers Mendy rabbival és Kovács Johannával.

„A művészet nem vizsgahelyzet”

Myers Mendy számára a galéria nem kiváltságos tér, hanem találkozási pont. Saját tapasztalatai alapján tudatosan szakít azzal a szemlélettel, amely elbizonytalanítja a látogatót.

„A nézőnek nem az a dolga, hogy tudományos precizitással elemezzen egy képet, hanem hogy hagyja, hasson rá”

– fogalmaz.

Szerinte a művészet akkor működik igazán, ha reakciót vált ki.

Egy alkotói út Bukaresttől a saját képi nyelvig

Kovács Johanna gyerekkora a bukaresti kulturális közegben telt, ahol a művészet korán az élete részévé vált. Már fiatalon tudta, hogy alkotni szeretne.

„Ott kezdődik a művészet, ahol már nem pusztán jól megcsinált dolog születik, hanem valami, ami máshoz nem hasonlít.”

Egy fénykép és egy elhallgatott múlt

Johanna zsidó identitása nem természetes módon, hanem egy váratlan pillanatban tárult fel előtte. Tizennégy éves volt, amikor egy régi fényképen egy név mindent megváltoztatott.

A családi történet – Auschwitz, munkaszolgálat, túlélés – ezután vált kimondhatóvá. Ez az örökség mélyen beépült a művészetébe.

„Nem feltétlenül tudatos programként jelenik meg, inkább mint vissza-visszatérő belső nyomás” – fogalmaz. Képei nem illusztrálnak, hanem kérdeznek. Nem magyaráznak, hanem hatnak.

A papír mint nyers, élő anyag

Egy korai kritika, miszerint „a papírnak nincs értéke”, végül új irányba terelte Johannát. A papír nála nem hordozó, hanem önálló, formálható, sőt „sérülékeny” anyag lett. Gyűri, rétegezi, roncsolja és éppen ebben a nyersségben talál rá arra a vizuális nyelvre, amely leginkább kifejezi belső világát.

Egy szokatlan találkozás

Mendy és Johanna kapcsolata elsőre meglepőnek tűnhet, mégis természetesen alakult. Mendyt az ragadta meg, hogy Johanna személyisége és képei között feszültség van. Egy „vidám, eleven ember”, akinek a művei súlyos, sötét világot hordoznak.

Johanna számára a „galérista és rabbi” megnevezés önmagában is különös volt. Mégis, ebben a kapcsolatban valami váratlanul ismerős jelent meg.

„Azóta is sokszor eszembe jut, mit szólna ehhez a nagyanyám”

– mondja.

Amikor a kép megszólít

A beszélgetés egyik legfontosabb üzenete talán az egyszerűségében rejlik: ha egy mű megérint, elgondolkodtat, feszültséget kelt vagy örömet ad, akkor már működik. Nem kell hozzá szakértelem. Csak nyitottság. Ebben a térben találkozik a vallás és a művészet, a múlt és a jelen, az egyéni történet és a közös emlékezet. És talán éppen ettől válik egy kép többé puszta képnél.

Nézze meg a beszélgetést!

„Hogy jön egy ortodox rabbi a kortárs művészethez?”

Mihez kezd egymással egy galériás rabbi és egy festőművész, akinek képeiből egyszerre árad nyers fájdalom és makacs életerő? Mendy Myers, a szentendrei Chai Galéria vezetője és Kovács Johanna grafikusművész mesélnek alkotásról, identitásról és a művészet gyógyító erejéről az (Un)ortodox Tziviával adásában. Hogyan találkozik a hit, a művészet és a személyes történelem egy galéria falai között?