A Tánáchban, vagyis a Tórából, a prófétai könyvekből és az egyéb iratokból álló zsidó Bibliában összesen öt dal található. Minden egyes dal egy-egy fontos periódus lezárását jelenti, ezekhez a jelentős történelmi pontokhoz illeszkedik a magasztos, költői képekben bővelkedő dal szerkezet és forma.
Nézzük, melyek ezek a dalok, melyeket a Tánách más lírai betéteitől az különböztet meg, hogy különleges mintázatot követ a szöveg elhelyezkedése. Időrendi sorrendben a következőképpen követik egymást ezek a dalok:
2Mózes 15:1-19 Sirát hájám – Mózes diadaléneke a tengernél az Egyiptomból való kivonulást követően
5Mózes 32:1-43 Háázinu – a pusztai vándorlás lezárása, Mózes halála, az Ígéret Földjére való bevonulást megelőző pillanatok
Jehosua 12:1-24 – a 31 király legyőzése
Bírák 5:1-31 sirát Dvorá – Dvorá bírónő éneke, az északi királyság meghódítása
Smuel I. 22:1-51 sirát Dávid – Dávid király éneke, a királyság megalapítása
A dalok a szöveg elrendezését tekintve két csoportra oszthatók. A Háázinu szakaszban – a Tóra utolsóelőtti hetiszakasza –, valamint a Jehosua könyvében olvasható dal képviseli ennek az öt dalnak az egyik formájáz, a sirát hájám, vagyis Mózesnek a tengernél énekelt diadaléneke, Dvorá prófétanő és Dávid király dala (utóbbit a tóraolvasást követő prófétai szakaszban, a háftárában olvassák fel ezen a héten) pedig a másikat. Az első csoport dalai egy-egy olyan történelmi kor lezárását jelentik, melyek végül nem úgy végződtek, ahogyan azt az elején elvárhattuk volna, míg a másik csoport három dala az ideálishoz sokkal közelebb álló történelmi helyzetekről szól.
Bár a nép Mózes által kinevezett vezetője, Jehosua bin Nun bevezette a zsidó népet Izrael Földjére, és el is foglalták az országot, mégsem volt teljes a hódítás sikere. Közvetlenül Jehosua dala után a következőt olvassuk:
Jehosua öreg lett, előre haladt a korban; ekkor szólt hozzá az Örökkévaló: Te öreg lettél, előre haladtál a korban, az országból pedig igen sok maradt elfoglalásra. (Jehosua 13:1)
Bár Jehuda és Joszef törzse teljes sikert ért el saját területének meghódításában, a többi törzs nem foglalta el maradéktalanul a nekik rendelt területeket:
De maradtak Izraél fiai között, kik nem kapták meg birtokukat: hét törzs. Szólt tehát Jehosua Izraél fiaihoz: Meddig lustálkodtok, nem menvén el az országot elfoglalni, melyet adott nektek az Örökkévaló, őseitek Istene. Rendeljetek magatoknak három férfit törzsenként s elküldöm őket, hogy keljenek föl és járják be az országot es írják föl birtokuk szerint s jöjjenek hozzám. És osszátok fel magatoknak hét részre; Jehúda maradjon a maga határán délről és József háza maradjon a maga határán északról. Ti pedig írjátok föl az országot hét részben és hozzátok el nekem ide, s majd sorsot vetek nektek itt az Örökkévaló, Istenünk színe előtt. Mert a levitáknak nincsen részük közöttetek, hanem az Örökkévaló papsága az ő birtokuk; Gád pedig és Reúvén és Menasse fél törzse elvették birtokukat túl a Jordánon keletről, melyet adott nekik Mózes, az Örökkévaló szolgája. (Jehosua 18:2-7)
A meghódítatlanul maradt területek leginkább a Jezréel-völgy körül helyezkedtek el, éppen azon a területen, amely az Egyiptom és Mezopotámia között vezető legnagyobb kereskedelmi út környékén feküdtek. Ezeket csak később, Dvorá bírónő idejében sikerült elfoglalni, egyesítve ezzel földrajzilag is a 12 törzs minden területét.
Így juthatunk Mózes utolsó énekétől, melynek során mellette állt már a nép következő vezetője, Jehosua bin Nun Jehosua daláig, onnan pedig, egy történelmi ugrással, Dvorá énekéig. A zsidók később ismét elveszítették a fennhatóságukat a terület fölött, és csak Dávid királynak sikerült azt újra visszaszereznie. Érthető hát, hogy Dávid éneke is a Dvorá éneke által képviselt, második csoporthoz tartozik.
Nézzünk most egy másik felosztási lehetőséget. Ha nem formailag, hanem aszerint csoportosítjuk ezt az öt dalt, hogy hol találhatók, azt látjuk, hogy kettő közülük a Tórában, Mózes öt könyvében szerepel, három pedig a Neviimben, vagyis a prófétai könyvekben. Az első csoportba tartozó sirát hájám, Mózesnek a Vörös-tengeren való átkelés után énekelt diadaléneke nemcsak a kivonulás befejezését jelzi, hanem az Egyiptomtól való teljes függetlenségünket és szabadságunkat is. Így a tengernél énekelt diadalének a megváltás első fázisának beteljesülését jelenti.
A kivonulás nemzedékének a tóraadás után az lett volna a feladata, hogy elfoglalja az Ígéret Földjét. Ha a zsidó nép nem vétkezett volna és megvalósulhatott volna ez a célkitűzés, bevonulhattak volna Izraelbe, akkor a következő dal egy hasonlóképpen idilli ének lehetett volna, mely azt ünnepelte volna, hogy Mózes vezetésével Izrael népe elfoglalja Kánaán földjét. Ehelyett azonban, mint tudjuk, őseink nem bíztak kellőképpen az Örökkévalóban, és büntetésül negyven évig vándoroltak a pusztában, mindaddig, amíg meg nem halt szinte mindenki a kivonulás nemzedékéből. A negyven évnyi vándorlás után hetiszakaszunkban, a Háázinuban a zsidók végre a bevonulás küszöbén állnak, újra lehetőség nyílik számukra arra, amit már negyven évvel korábban meg kellett volna tenniük, saját országuk elfoglalására. Ekkor azonban a helyzet már messze volt az ideálistól, az eleve eltervezettől, ezért az ideális dal helyett egy realisztikusabb, a történelmi helyzetet hűen tükröző dal született meg, a Háázinu, mely a bevonulás utáni helyzet pesszimista képét festi meg. Ezt vetítik előre a megelőző hetiszakasz, a Vájelech mondatai, melyek az éneket vezetik be:
És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Íme, te nyugszol majd őseidnél, és föltámad ez a nép és paráználkodva jár az ország idegen istenei után, ahova eljut majd, annak közepében, engem pedig elhagy és megszegi szövetségemet, melyet vele kötöttem. És akkor fölgerjed haragom ellene azon a napon, elhagyom őket; elrejtem színemet előlük, hogy megemésztessék; és éri őt sok baj és szorongatás és mondani fogja azon a napon: Nemde, mivelhogy Istenem nincs közepettem, érnek engem ezek a bajok? Én pedig teljesen elrejtem színemet azon a napon mindama gonoszság miatt, melyet elkövetett, hogy más istenekhez fordult. És most írjátok föl magatoknak ezt az éneket és tanítsd meg rá Izrael fiait, tedd azt a szájukba, hogy legyen számomra ez ének tanúnak Izrael fiai ellen. Mert elviszem őt arra a földre, melyről megesküdtem őseinek, a tejjel-mézzel folyóra és eszik, jóllakik, kövér lesz és elfordul más istenekhez, szolgálja azokat, engem pedig megvet és megszegi szövetségemet. És lesz, ha majd eléri őt sok baj és szorongatás, akkor valljon ez ének előtte tanú gyanánt, – mert nem fog elfelejtetni magzata szájából – mert ismerem az ő indulatát, amellyel ő ma cselekszik, mielőtt beviszem őt az országba, melyről megesküdtem. (5Mózes 31:16-21)
Ugyanezt az előrejelzést ismétli meg néhány mondattal később Mózes is. Ezek a mondatok zárják a Vájélech szakaszt, közvetlenül megelőzve a Háázinuban olvasható dalt:
Gyűjtsétek egybe hozzám törzseitek minden véneit és felügyelőiteket, hadd mondom el füleik hallatára e szavakat, és hadd hívom föl tanúnak ellenük az eget és a földet. Mert tudom, hogy halálom után megromoltok és letértek majd az útról, melyet parancsoltam nektek, és elér benneteket a baj késő időben, midőn azt teszitek, ami rossz az Örökkévaló szemeiben, hogy megharagítsátok őt kezetek műve által. Mózes elmondta Izrael egész gyülekezetének fülei hallatára az ének szavait, mindvégig. (5Mózes 31:28-30)
Vagyis a negyvenéves sivatagi vándorlás végül igen tragikus kicsengéssel zárul. Úgy tűnik, elkerülhetetlen, hogy Izrael népe elbukjon, és képtelenség, hogy sikerüljön teljesíteni a feladatát, hogy például szolgáljanak az Isten által adott földön minden nemzet számára. E sötét jövőkép ellenére a Háázinu mégis örök emlékeztetőül szolgál a zsidó nép számára: ha megfelelően megbánjuk vétkeinket, és visszatérünk az Örökkévaló által kijelölt útra, akkor el fog jönni az az idő, amikor új dalt énekelhetünk az Örökkévalónak, azt a dalt, melyben a föld minden népe elismeri az Örökkévaló hatalmát az egész világ fölött.
zsido.com
Forrás: OU
További magyarázatokért és a Háázinu szakaszról szóló kisfilm megtekintéséhez kattintson ide.