A X. században alkotó karaita rabbi olyan műszaki megoldásokról írt, amelyek még saját korában sem voltak ismertek, hát még az évezredekkel korábban élt, bibliai Noé idejében. A judeo-arab nyelven írt tórakommentárjában azonban mindenféle, a modern korban feltalált eszközzel látta el a vízözön túlélését biztosító hajót – írja az Izraeli Nemzeti Könyvtár blogja.
Mózes első könyvében (6:14-16) rövid leírást találnunk az isteni parancsra készülő bárkáról:
„Készíts magadnak bárkát góferfából, kamrákkal készítsd a bárkát és kend be azt belülről és kívülről szurokkal. És ekként készítsd azt: Háromszáz könyök a bárka hossza, ötven könyök a szélessége és harminc könyök a magassága. Világítást készíts a bárkának és egy könyöknyire fejezd be felülről; a bárka ajtaját pedig oldalára tedd, alsó, második és harmadik emeletre készítsd azt”.
Jáákov al-Kirkiszáni rabbi (890-960) azonban nem elégedett meg ennyivel. A Tóra szövegéhez fűzött, Kitáb al rijád wal hadaik című kommentárjában részletesen leírja Noé bárkájának szerkezetét. A karaita bölcs szerint rendkívül modern technológiai megoldások segítették a rengeteg állatról gondoskodó Noé munkáját.
A tápot például önmagától működő rendszer töltötte a vályúkba, a vizet pedig fejlett vezetékrendszer és saját vízmű szállította a bárka mindhárom szintjére.
Al-Kirkiszáni arról is meg volt győződve, hogy Noénak különleges módszere volt a hajó belső terének megvilágítására és szárazon tartására is. Ezt speciális bevonattal ellátott ajtók és ablakok tették lehetővé, amelyek beengedték a friss levegőt és a fényt, ám a vizet kint tartották.
Az újszerű, korábbi hagyományban nem gyökerező magyarázat azért születhetett meg a hittudós fejében, mert nem a szóbeli tanra (Misna, Talmud) támaszkodó rabbinikus, hanem az azt elvető karaita irányzat tagja volt, amely abban az időben rendkívül nagy népszerűségnek örvendett Észak-Afrika, illetve a Közel-Kelet zsidó közösségeiben.
Olyan időszak is volt, amikor Jeruzsálemben a zsidók többsége a karaitákhoz tartozott. Napjainkban a mozgalom erősen visszaszorult, Izraelben mintegy 40 ezer tagot számlálnak.
Kik azok a karaiták?
Az elnevezés (héberül: káráim, báálé hámikrá, azaz az Írás birtokosai) arra utal, hogy a csoport tagjai egyetlen zsidó forrásnak a Tórát tartják. Jehosuán kívül elutasítják a prófétákat, továbbá a teljes szóbeli tant, azaz a Misnát és a Talmudot. A mozgalom a VIII. században indult Bagdadban, onnan terjedt észak felé, egészen Litvániáig.
Az alapító Ánán ben Dávid alapelve („Kutassatok figyelmesen a Tórában, és ne hagyatkozzatok az én véleményemre”) azért született, hogy a Tórát a zsidó jog egyetlen forrásaként tartsa fenn mindenki a saját értelmezése szerint. Al-Kirkiszáni pedig komolyan vette a feladatot és meglehetősen szabadjára engedte a fantáziáját a bárkával kapcsolatban.
Az érdekes könyv eredeti példányát a szentpétervári Orosz Nemzeti Könyvtárban őrzik, ám digitális formában megtekinthető az Izrael Nemzeti Könyvtár weboldalán. A szöveget héber kézírással, ám judeo-arab nyelven olvashatja, aki érti a középkori Közel-Keleten élt zsidók egykori nyelvét. Ez a zsidó nyelv volt a IX-XII. század között, arab területen élő zsidók nyelve, melyen számtalan vallási, filozófiai és tudományos mű született.
