A három gyászos hét második sábátja. A zsinagógákban attól függően, hogy milyen évről van szó, egy vagy két hetiszakaszt olvasnak fel. A Mátot és a Mászé szakaszára gyakran egyszerre kerül sor. A Mátot eskütételről, háborúkról, hadizsákmányról és tisztasági törvényekről beszél, valamint a honfoglalásra való készülődés egyes mozzanatait is megismerhetjük. A Mászé szakaszban részletes felsorolásokat olvashatunk a negyvenéves pusztai vándorlás állomásairól, Izrael pontos határairól, a zsidó törzsek fejeiről és megismerkedhetünk a menedékvárosok, valamint a nőági öröklés szabályaival.
A tisá beáv böjtjét megelőző három szombaton azonban elhagyjuk a háftárák megszokott tematikáját, vagyis a prófétai szakaszok nem a felolvasott tórai hetiszakaszok valamelyik témaköréhez, hanem a közeledő böjtnap gondolatvilágához illeszkednek. Ezt arámi kifejezéssel tlát depuránutá, a pusztulás három szakasza névvel illetik, mivel általuk mintegy újra megéljük és eközben el is siratjuk Jeruzsálem polgári időszámítás szerint 69-ben bekövetkezett pusztulását. E három hét prófétai szakaszai Jirmejáhu (Jeremiás), illetve Jesájá (Ézsaiás) próféta könyvéből származnak, és arról szólnak, hogy az Örökkévaló mennyire csalódott amiatt, hogy a zsidók hitetlenek, elfordulnak a Tórától és letérnek az Isten által előírt útról. A próféták figyelmeztetnek arra is, hogy ha a zsidók nem változtatják meg a viselkedésüket és az életmódjukat, akkor hamarosan elkövetkezik a hatalmas pusztulás. Mint tudjuk, ez valóban be is következett, mivel a zsidók nem tértek vissza Istenhez és az ő parancsolataihoz, a Szentélyt pedig lerombolták, a zsidók száműzetésbe kényszerültek.
A három szombat közül az elsőn Jirmejáhu próféta könyvének legelejét olvassák fel, a másodikon annak a résznek a folytatását, a harmadikon pedig – melyet sábát cházonnak, a látomás szombatjának hívnak – Jesája könyvének az elejét.
A Mátot-Mászéj kettős szakasz után felolvasott prófétai rész, Jirmejáhu próféta könyvének második fejezetétől indul, onnan, ahonnan a megelőző héten abbahagytuk a szakaszt. A próféta egész Izrael népéhez fordul: „Halljátok az Örökkévaló igéjét, Jákob háza, és mind az Izrael házának nemzetségei”.
A próféta Isten üzenetét közvetíti az engedetlen nép felé, erőteljes hangvétellel ítéli el a nép minden egyes rétegét – a vezetőket is ideértve – tetteiért és azért, mert letértek Isten útjáról. Emlékezteti a zsidókat, mennyi jót tett velük az örökkévaló, azzal, hogy kihozta őket Egyiptomból, átvezette őket a sivatagon és bevitte őket az Ígéret Földjére. Mégis mi történt? A kedvességért hűtlenséggel fizettek:
Mert két gonoszságot követett el a népem: engem elhagytak, élő víz forrását, [annak érdekében, ez a második gonoszság] hogy kutakat vájjanak ki maguknak, repedezett kutakat, melyek nem fogják a vizet.
A kút – bár természetesen az elsődleges jelentés szintjén is értelmezhető – a zsidó hagyomány, a nemzedékről nemzedékre öröklődő tradíciók szimbóluma (erről korábban itt írtunk). Éltető vize az Örökkévaló szava, az „élő víz forrása” szemben az Isten útjait elhagyó, új, ám repedezett, használhatatlan, hagyományokkal, élettel nem rendelkező új kutakkal. A szövegben egyre csak követik egymást az ehhez hasonló képek, vadszamár, oroszlán, puszta, kardok, próféták, pusztulás – számtalan hasonlat és metafora bukkan fel, ahogy a próféta egyre szigorúbb szavakkal ostorozza a népet és egyre kézzelfoghatóbban fogalmazza meg a pusztulás okait.
A háftárá azonban mégsem ennyire sötét tónussal zárul. Utolsó két mondata a prófétai könyv egy későbbi, negyedik fejezetének első két mondata:
Ha megtérsz, Izrael, úgymond az Örökkévaló, hozzám megtérsz és ha eltávolítod undokságaidat színem elől és nem kóborolsz, hanem esküszöl él az Örökkévaló, hűségben, jogosságban és igazságban: akkor áldani fogják magukat vele a nemzetek és vele dicsekednek.
A zsidóság egyik legfontosabb tanítása ez: akármi történt is, akárhogyan is szegte meg valaki önhibáján kívül vagy szándékosan az isteni parancsolatokat: mindig van lehetőség arra, hogy visszatérjünk az Örökkévaló Istenhez és Ő visszafogad minket magához, ha a megtérésünk valódi volt.
Hetiszakasz: Mátot-Mászé
Háftárá: Jirmejáhu (Jeremiás) 2:4-28, 4:1-2