Kóserhús ellátás a háború utáni években

Nagyszüleim Oberlander Lázár (Újpest 1901–New York 1999) és Ausch Eszter (Paks 1903–Florida 1965) Újpesten éltek a háborúig. Tíz gyerekük közül kettőt a Kastner vonaton sikerült kimenekíteniük az országból, néhányan közülük hamis papírokkal bujkáltak Budapesten, míg ők maguk a kisebbekkel a Vadász utcai Üvegházban leltek menedékre. Az autentikus vallásosságot képviselték, és mindent megtettek, hogy másoknak is segítsenek ezen az úton járni. Büszke vagyok rá, hogy folytathatom a munkájukat. Mikvéket bemutató sorozatunk 10. része. Oberlander Báruch rabbi írása

Apám szarvasmarhát vett egy szovjet katonától a körúton

Édesapám, Oberlander Áron (Paks 1928–New York 2010) a háború utáni napokban, legnagyobb meglepetésére, meglátott egy szovjet katonát, aki egy szarvasmarhát vezetett a körúton. Rögtön arra gondolt, hogy ennél nagyobb kincset nem lehet Budapesten elképzelni, ahol minden romokban állt és az utakat nem lehet használni. Elhatározta, hogy megszerzi magának és kézzel-lábbal mutogatva sikeresen meg is vette a jószágot a katonától. Egyenesen a Dob utca 35-be ment vele a hitközségre és megkereste a rabbit, talán Welcz Jiszráélt (1887–1973), arra kérve, hogy adjon egy saktert, aki levágja az udvarra bekötött marhát. Lett is sakter hamar, mégpedig egy igazi szakember: Varsó egykori fősaktere (sajnos a nevet nem tudom). Le is vágta hamar – persze mindenki nagyon izgult, hogy glatt lesz-e a marha (vagyis a tüdeje teljesen „sima” és kóser)1. Mindenki nagy örömére a marha nemcsak kóser, de glatt is lett, vagyis a legmagasabb kósersági előírásoknak is megfelelt.

 

Oberlander Áron a háború alatt

A marha kóser volt, és a húsbolt elindult

Felmerült akkor a következő probléma – melyik részét lehet megenni? Tudni kell, hogy Magyarországon és Kelet-Európában sok helyen a marha hátsó részét nem használják fel, hanem eladják nem-zsidóknak2, mert ott3 vannak olyan zsírok, amiknek a fogyasztása bibliai tilalom alá esik4. Csakhogy a lengyel sakter azok közé tartozott, akiknek nagy tapasztalata volt a tiltott részek eltávolításában (rejnigolás)5, így aztán a rabbihoz fordultak, hátha ebben a különleges helyzetben megengedné, hogy a hátsó részt is fogyaszthassák6. A rabbi azonban azt mondta, hogy nem lehet eltérni a magyar szokástól, mert aztán nem lehetne visszatérni hozzá, ha most engedne, így végül a marha hátsó részét eladták nem-zsidóknak. Ezzel együtt is jó adag hús került az Oberlanderek és más családok asztalára – apámban pedig felmerült az ötlet, hogy húsboltot kéne nyitniuk.

Így, míg nagyapám az ortodox Tajrász (Torát Emet) elemi iskolában tanított Talmudot a fiúknak, addig nagyanyám és apám a Dob utca 35-ben található üzletben (ma az ortodox hitközség hús és élelmiszerboltja található itt) húst, baromfit és szalámit árultak7. Ebből jól megéltek.

Budapest 1948 körül balról:

Oberlander Áron, Lázár és Sámuel,

aki az antwerpeni pápai jesivában

tanult

Az orthodox elnök „államosította” a húsárusítást

Egyszer azonban az ortodox elnök behívta apámat az irodájába és azt mondta, hogy a húsárusítás onnantól a hitközség kezébe kerül, és ő a baromfit árusíthatja csak tovább – ezzel mintegy a hitközség javára „államosította” a húsárusítást. Apám később az esetről azt mondta: „gyorsan felmértem a helyzetet és beláttam, hogy nincs értelme leállni vitatkozni, inkább örülni kellett annak, hogy a baromfit meghagyta nekem…” Így továbbment az üzlet, egészen addig, míg 1949. március 13-án hamis papírokkal ki nem vándorolt Amerikába az Oberlander család8. A távozásukról persze nem lehetett szólni, így a boltban dolgozó fiatalember másnap csak azzal szembesült, hogy hiányzik a lakat a bolt ajtajáról. Azt apám indulás előtt magával vitte…

 

A mikvejárásról a húsboltban

De hol van itt a mikve-propaganda?

A boltnak jó forgalma volt, rengetegen fordultak meg ott. Nagymamám pedig kihasználta a lehetőséget és időről időre félrevonta a boltba húsért jövő nőket a hátsó helyiségbe, ahol a mikvébe járás fontosságáról győzködte őket. A köténye zsebében mindig volt a háború előtt kiadott brosúrákból, azokat osztogatta, miközben a nőket arra biztatta, hogy tartsák be ezt a fontos micvát.

Édesapám sokszor mesélte, hogy még a boltot is elhanyagolta, annyira fontos volt számára, hogy a nőket a mikvébe járásra bátorítsa és a megmerülés szabályait tanítgassa nekik.

Persze a „propaganda-hadjárata” nem tetszett mindenkinek. Apám mesélte nekem, hogy egyszer egy férfi lépett az üzletbe és feldúltan követelte: „amikor a feleségem idejön a boltba kóser húst venni, kérem, ne hülyítsék őt más dolgokkal!”

Ez a történet egy kis betekintést ad a háború utáni zsidó élet felélesztésére tett magán törekvésekbe is…

A két képen Oberlander Lázár és Eszter szerepelnek a gyerekeik egy részével. Az első kép a háború előtt készült, a házaspár tíz gyerekéből öt szerepel rajta. Ahogy minden ortodox családban ekkoriban, a fiúk sapkában jártak, nagyapám kalapban, nagyanyám pedig a kor divatjának megfelelő fejfedőben. A második kép – melyen az Oberlander gyerekek mellett elárvult unokatestvérek is szerepelnek – a háború alatt készült, amikor felsejlett egy külföldi menekülési út reménye. Feltűnő, hogy a fiúk fedetlen fővel láthatóak: ennek oka, hogy ekkor a család hamis papírokkal bujkált. Nagyanyám feje azonban továbbra is be van fedve: büszke volt rá, hogy akármilyen üldöztetésben volt is részük, sosem mutatkozott hajadonfőtt. (Apám a felső képen a legmagasabb fiú hátul, az alsón jobbról a harmadik fiú a hátsó sorban.)

A sorozat korábbi részei:

első rész

 második rész

harmadik rész, 

negyedik rész,

 ötödik rész

hatodik rész,

 hetedik rész,

 nyolcadik rész

Kilencedik rész 

1 Lásd Sulchán áruch JD 57:13.; 2 Lásd Báér hétév JD 64:7.; Dárké tsuva 65:93.; Mökádsé Hásém responsum 1. kötet 22–25. fejezet; Sziách Jichák vöJálkut Eliezer 3. kötet 255–298. oldal; 3 SÁ JD 64:7.; 4 3Mózes 7:23–25.; uo. fejezet; 5 „Prágában szokták rejnigolni a hátsó részt, Pakson pedig nem” (Chátám Szofér responsum JD 68. fejezet); „Nagy városakban, mint pl. a mi városunkban Lvovban, Brodyban és Krakkóban szokták rejnigolni a hátsó részt is” (Jösuot Jáákov JD 64:2.). A háború előtt ezt bevezették egész Lengyelországban, külön könyv is megjelent a témában: Mökoré hánikur, Varsó  1939. Lásd még korábban: Széfer hánikur, Varsó 1918.; 6 Lásd Igrot Mose responsum JD 2. kötet 42. fejezet; 7 Lásd még Naftali Kraus: Az áldozat visszatér… 601. oldal; 8 Lásd Miriam Loeffler-Oberlander: My Children’s Blue Eyes (New York, 2015) 391–395. oldal.

Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 122. szám – 2019. szeptember 1.