A budapesti mikvéket bemutató sorozatunk most következő, 8. részében (első részmásodik részharmadik rész, negyedik részötödik rész, hatodik rész, hetedik rész továbblépünk az időben a rendszerváltás korán a 2000-es évek elejéig, amikor sor került arra, hogy a csak részlegesen használt Kazinczy utcai mikve épületében új rituális fürdő szülessen. Ezúttal az új mikve kialakításának történetébe adunk betekintést. 

 

A mikve állapota a rendszerváltáskor

Az évek során a háromemeletes mikveépületet használó közösség összezsugorodott, és ezzel párhuzamosan lecsökkent az a tér, amit a épületből használtak. Amikor ’89-ben a feleségemmel megérkeztünk Magyarországra, már csak az első emeleti részt használták, ami régen az elsőosztályú mikve volt1. Valószínűleg azért éppen erre esett a választás, mert ebben a helyiségben négy kis mikve volt kialakítva, így a fürdőt folyamatosan lehetett használni, akkor is, amikor valamelyik medencében épp vizet cseréltek. Ráadásul ezek a kisméretű medencék kevesebb vizet is fogyasztanak, mint a nagyobbak.

A ’80-as években a szkulener rebbe, Jiszráél Ávrahám Portugal rabbi (1923–2019) által vezetett Cheszed Leávrahám Alapítvány nagyon aktív volt a Magyarországi ortodox zsidók segítésében – így ők voltak, akik 1986-87-ben felújították a mikvének ezt a részét2. (Emlékeim szerint egy darabig egy papírtábla is ki volt téve, amin megköszönték a Cheszed Leávrahámnak a mikve felújítását.)

„A’70-es évek végén még a régi fehér csempe és kád volt, kissé régies, de tiszta volt és persze kóser”… – így emlékszik vissza a felújítás előtti időkre Herczog Jutka, aki ez idő tájt az ortodox hitközség irodájában dolgozott (a hitközség mind a mai napig fenntartója a mikvének) a mikve állapotára és a felújításra: „A kivitelező és a hitközség elnöke kérte a segítségemet a csempe, a burkolólapok és a kádak kiválasztásában. A jászberényi úton levő csempeszaküzletben kiválasztottuk a csem­pét – olyat, ami akkor szép és divatos volt. Amikor kész volt a felújítás, akkor mentünk venni a működéshez szükséges felszerelést, lepedőket, papucsokat, hajszárítókat, ollókat, fésűket, hajkefét, valamint tusfürdőt és szappanokat”.

Oberlander rabbi, Gödinger úr (az egyik adományozó)

és Chaim Kalman Klein rabbi az építkezés közben

A küldetésünk feltétele a kóser mikve

Annak, hogy a ’80-as években a mikve rendesen működött, köszönhető az is, hogy ’89-ben a lubavicsi rebbe ide küldött minket a feleségemmel. Az év áprilisában, az esküvőnk után egy héttel Milánóban ért utol minket telefonon Yaakov Biederman bécsi lubavicsi rabbi azzal az ötlettel, hogy ha már Európában vagyunk, érdemes lenne megnéznünk Budapestet. Úgy gondolta, írhatnánk a Rebbének arról, hogy készen állunk sliáchként (küldöttként) Magyarországra költözni, ha ő is úgy látja jónak. Április végén írtam a Rebbének egy beszámolót erről az útról, részletezve, hogy milyen lehetőségeket látok itt Magyarországon. Ebben a levélben kérdeztem meg azt is, hogy induljunk-e Magyarországra sliáchként. Körülbelül 10 perccel azután, hogy a titkárságán leadtam a levelet, a Rebbe már válaszolt is. Levelemben aláhúzta az indulni és a slichut szavakat és mellé szűkszavú héber üzenetet írt: „ha van ott kóser mikve”.

Két hónappal később, július 4-én Londonból iderepült a világhírű mikve-szakértő, Meir Posen rabbi. Vele együtt utazott egy lubavicsi haszid üzletember is, Avraham Glick, aki a Rebbe megbízásából, ha nem is hivatalosan, de a magyarországi ügyekért felelt. (Pl. 1978-ban a Rebbe kérésére Magyarországon reprint kiadásban megjelentette a Tánját, a haszid filozófia alapművét.) Glick úr korábban kikérte a Rebbe hozzájárulását ehhez az úthoz, amit meg is kapott: „Utazzon Posen rabbival (éljen sokáig!) és adják meg a kellő tiszteletet a helyi rabbiknak (éljenek sokáig)!”

Posen rabbi alaposan megvizsgálta a mikvét, a tetőn levő esővíztartályoktól a medencékig, és tökéletesen kósernek találta a fürdőt. Erről Glick rabbi még Budapestről levélben számolt be a Rebbének, ezzel elhárult az indulásunk elől az egyetlen akadály – így augusztus 23-án meg is érkeztünk Budapestre, ahol többek között Glick és Biederman rabbik vártak bennünket.

A Rebbe szűkszavú üzenete levelem szélén

Mezítláb takarítottam a mikvét…

A fentiek tükrében érthető, hogy ideköltözésünk után aktívan vettünk részt a mikve működésében. Amikor például úgy adódott egy időben, hogy péntek és szombat estéken technikai okokra hivatkozva nem nyitott ki a mikve, akkor a feleségem magára vállalta ennek megszervezését, és innentől kezdve újra minden nap tudott a mikve látogatókat fogadni.

Egy másik helyzet, amiben tudtunk segíteni, az a mikve vízcseréje volt. Ezt a feladatot – Herczog Jutka visszaemlékezése szerint – „a mindenkori ortodox rabbi által kijelölt vallásos felügyelő látta el, aki a hitközségnél dolgozott. Volt egy-két takarító, de a vízcserénél ott kellett lennie a szombattartó felügyelőnek. Volt, hogy a rabbi is odament ellenőrizni, olyankor átszóltak telefonon az irodába, ha lehetett mennie, mert a medence már tiszta és száraz volt. Az érkezésünk idején a vízcsere felügyelete mindig Kesztenbaum Áron Hers rabbi feladata volt.

Csakhogy a vízcserét emiatt mindig olyan napra kellett időzíteni, amikor Kesztenbaum rabbi, aki elsősorban sakterként dolgozott Budapesten (ahogy teszi ezt mind a mai napig az Örökkévaló segítségével), a városban tartózkodott, és nem volt elfoglalva. A vízcsere során csak azután lehet friss vizet beleengedni a mikvébe, amikor a régit leeresztették, és a medence már teljesen száraz3.  Így, amikor átvállaltam Kesztenbaum rabbitól a vízcsere felügyeletének a feladatát, ezeken a napokon levettem a cipőmet, a zoknimat, feltekertem a nadrágom szárát és addig törölgettem egy ronggyal a medence sarkait, amíg már mindenhol teljesen száraz nem volt. Ekkor engedte be Farkas bácsi, a mikve felelőse a friss vizet. Talán egy-két éven át végeztem ezt a feladatot minden hónapban.

 

Nyolcvan év után újuljon meg a mikve

Ahogy múlt az idő, feleségem, Batsheva újra meg újra szóbahozta a tanítást, miszerint mindig magasabb szintre kell lépnie az embernek az életében4. Úgy vélte, ha az ittlétünk feltétele a kóser mikve, akkor nem szabad megelégednünk egy egyszerű kóser mikvével, hanem följebb kell lépnünk, és egy gyönyörű szép mikvét kell létrehoznunk. Egy olyat, amibe, ha egy modern, budapesti zsidó lány az esküvője előtt kötelességből eljön, akkor kedvet kapjon ahhoz, hogy rendszeresen visszatérjen.

Abban az időben, a ’90-es évek végén a szombat délutáni sálesüdeszre a Dessewffy zsinagógába jártam, ahol Herczog László, az ortodxia későbbi elnöke, a fentebb idézett Herczog Jutka férje, mindig nagy barátsággal fogadott és megkért, hogy mondjak dvár torát. Egy ilyen alkalommal egy közeli rokonommal találkoztam a Dessewffy zsinagógában, a New Yorkból érkezett szatmári haszid Ávrohom Burech Godingerrel, aki látogatóba jött Budapestre. Hosszan elbeszélgettünk az itteni helyzetről, és említettem, hogy kellene egy új, modernebb, szebb mikvét létesíteni nők számára. Godinger rögtön lelkesedett az elképzelés iránt. Később azt mondta, hogy szívesen hozzájárulna az új mikve költségeihez, ha valóban szükség van rá: ezt az igényt pedig egy szakértő rabbi szájából is szeretné hallani. Itt kell megemlíteni, hogy a szatmári haszidok nagyon szívesen adakoznak a mikveépítés szent céljára, mivel a korábbi szatmári rebbe, Teitelbaum Joél rabbi (1887–1979) azt tanította, hogy ez olyan nagy micva, hogy minden áldást elér az, aki részt vesz benne.

Végül Godinger úr javasolta, hogy hívjunk ide egy mikveépítésben jártas rabbit, hogy eldöntse, kell-e új mikvét építeni. Rögtön ajánlott is egyet, a világhírű szakembert, a londoni Posen rabbit – azt, aki egy évtizeddel korábban szakvéleményével lehetővé tette, hogy ide költözzünk. Posen rabbi örömmel vállalta a feladatot, ismét ideutazott, és alaposan átnézte újfent a mikvét, hogy valóban szükséges-e új fürdő kialakítása. „A mikve jelenlegi állapotában kóser” – ez volt a szakvéleménye, de aztán Godinger úrhoz fordulva megkérdezte, hány éves az a ház, amiben ő él. Tíz éves – hangzott a felelet, amire Posen rabbi azonnal lecsapott: na, ha maga tíz éves házban lakik, akkor itt az idő, hogy az itteni mikve se nyolcvan éves legyen – mondta, és ezzel eldőlt a mikve sorsa.

Ávrohom Burech Godinger (balról)

és Oberlander Báruch rabbi

A szatmári rebbe kiállt a tervünk mellett

Ezek után kezdtünk tüzetesebben utánajárni, hogy hogy lehetne ezt a tervet kivitelezni. Először helyet kerestünk, de végül arra a konklúzióra jutottunk, hogy nincs jobb hely, mint a jelenlegi mikve épülete, aminek nagyobb része ekkor használaton kívül volt. Jánkl Káhán, a New York-i szatmári hitközség akkori elnöke gyakran fordult meg azokban az években Budapesten üzleti ügyekben (ő nem mellesleg Godingerhez hasonlóan édesanyám unokatestvére). Ő vállalta magára, hogy megszerzi Fixler Herman elnök úr hozzájárulását az új mikve kialakításához a Kazinczy utcai épületben – a mikve épülete ugyanis az ortodox hitközséghez tartozott.

Amikor Káhán úr ezzel kapcsolatban nehézségbe ütközött, bevonta Teitelbaum Mojse rabbit (1914–2006) az akkori szatmári rebbét, aki egy levélben határozottan kiállt amellett, hogy a lubavicsi küldöttek új mikvét létesítsenek a régi épületben. (Ezt a levelet Káhán úr annyira bizalmasan kezelte, hogy még egy másolatot sem adott belőle nekem.)

Így aláírták azt a megállapodást, miszerint az ortodox hitközség hozzájárul, hogy Oberlander Batsheva mikvét építtessen a Kazinczy utcai épületben. Godinger úr sógorával, Volvi Lefkoviccsal vállalta az építkezés anyagi finanszírozását.

 

Batsheva üzletet köt Istennel

Hiába volt azonban az aláírt megállapodás, a munka ekkor még nem kezdődhetett meg: legidősebb fiunk, Mendel 2000 októberében megbetegedett, ezért New Yorkba vittük, ahol megműtötték majd sugár- és kemoterápiás kezelést kapott. Godinger úr többször megkeresett bennünket, és sürgette, hogy mihamarabb foglalkozzunk a fürdő kérdésével. Végül Batsheva fogadalmat tett, hogy amint Mendel elég jól lesz ahhoz, hogy be lehessen fejezni a kezeléseket és visszatérhetünk Budapestre, akkor éjjel-nappal a mikve felépítésének fogja szentelni az idejét. Szinte azonnal meg is kaptuk a választ Batsheva „üzleti ajánlatára” Istentől: Mendel orvosa röviddel ezután bejelentette, hogy olyan sikeres volt a kezelés, hogy a tervezettnél három hónappal korábban költözhetünk vissza Budapestre.

Így is történt. 2002 márciusában hazatértünk, Batsheva pedig, ígéretének megfelelően, azonnal munkához látott. Posen rabbi első tervei után egy másik világhírű szakértő, Chaim Kalman Klein New Yorkban élő szatmári rabbi vette át a tervezési és lebonyolítási feladatokat. A következő időben tényleg éjjel-nappal folyt a munka: nappal a budapesti építkezést kellett irányítani, éjjel pedig a New York-i partnerekkel kellett egyeztetni.

Két évig tartott az építkezés. Sok esetben többször is át kellett építeni egy-egy részt, hogy az a lehető legszebb és legkényelmesebb legyen, és elnyerje a szponzorok tetszését. Ez idő alatt Mendel fiunkat negyedévente MR vizsgálatra vittük, aminek eredményét New Yorkba küldtük. Az állandó jó eredmények még az ottani keze­lőorvosát is meglepték, hiszen a tapasztalatai alapján arra számított, hogy a kezdeti, nagyon rosszindulatú da­ganat (medulloblastoma) hamarosan visszatér.

Oberlander Batsheva bemutatja a ZsTSz résztvevőinek

a Mikve régi (nem felújított) részét

Alámerülés az építési területen

Időközben az első emeleten használatban levő mikve kapcsán felmerült, hogy esetleg szivárog – ugyanis az alatta levő emeleten, ahol látható a besüllyesztett medence alja, egy kicsit csöpögni kezdett a víz. A mikve, ami szó szerint „összegyűjtött víz”-et jelent, nem számít kósernek, ha annyira ereszt a medence, hogy pl. 24 óra alatt szemmel láthatóan csökken a vízszint (zchilá hánikeret)5. A budapesti mikvében egyértelműen nem volt ilyen mértékű a szivárgás, ennek ellenére úgy döntöttem a családom és sliách társaim nevében, hogy szigorítást veszünk magunkra a mikve kapcsán6. Innentől kezdve nem használtuk ezt a rituális fürdőt, és az asszonyok szükség esetén Bécsbe utaztak megmerülni. Döntésemet megkönnyítette az a tény, hogy már majdnem készen volt az új mikve, így tudtuk, hogy nem lesz hosszú az az idő, ameddig ezt a kényelmetlenséget magunkra vállaljuk.

Volvi Lefkovics (az egyik adományozó) a mikve tetejére vezető

lépcsőn kíséri az esővízgyűjtő rendszert megtekintő rabbikat

Egy téli estén azonban egy sliách család kocsija Bécs felé menet megcsúszott a jeges úton és többször körbefordult. Csodával határos módon az út üres volt mindkét irányba, így minden gond nélkül tudták folytatni az útjukat az ijedtség elmúltával. Ekkor döntöttünk úgy, hogy mindent megteszünk azért, hogy a mikvemedence még az építkezés befejezése előtt kóser és használható legyen. Természetesen ekkor még nem volt olyan állapot, hogy a nagyközönségnek is meg lehetett volna nyitni – senkit nem akartunk ugyanis elrettenteni azzal, hogy építési területen keresztül kelljen mikvébe mennie. A küldöttnők azonban már használatba tudták venni.

Oberlander Batsheva Nógrádi Bálinttal és a kivitelezőkkel

Az első eset, hogy az új medence mikveként funkcionált, 2004 májusában egy szombat estére esett. A rákövetkező kedden vittem Mendelt MR vizsgálatra, ahol kiderült, hogy kiújult a daganata. Akkor jöttünk rá, hogy Isten haladékot adott nekünk, hogy Batsheva beteljesíthesse a fogadalmát, hazatérhessen és minden idejét a mikve felépítésének szentelhesse, amíg használatba nem lehet venni. Az építkezésből már nem volt sok hátra, ezt a feleségem már messziről irányította, mivel azonnal visszatértünk New Yorkba további kezelésekre.

A mikve hivatalos átadása 2004. június 11-én volt. A felavatási ünnepségre nagy küldöttség érkezett New Yorkból, élén Friedman Jiszráél Chájim Menáse rabbival, a szatmári közösség bészdin elnökével, aki a felavatási szertartást végezte – minderről a sorozat következő részében olvashatnak az új mikve halachikus és praktikus különlegességei mellett.

 

Élhet-e lubavicsi rabbi mikve

nélküli városban

 

Kezdetben7 a Rebbe megengedte a sliáchoknak, hogy olyan városokban kezdjenek új életet, ahol nincs mikve. Ilyen esetekben, amikor eljött a merülés ideje, akkor a feleség elutazott egy olyan városba, ahol volt rituális fürdő – noha ehhez sokszor repülőre kellett ülni, vagy akár egy napot is utazni. Később a Rebbe általában azt kérte, hogy küldöttei olyan helyre utazzanak csak, ahol már van mikve, vagy rövidesen fel tudják építeni a rituális fürdőt.

Amint láttuk, 1989-ben már az egész slichutot a mikve létezéséhez kötötte. Úgy vélte, „hogy nem jó példát mutatnak a küldöttek, ha mikve nélküli városban élnek” – mindig lesznek ugyanis olyanok, akik nem feltételezik róluk, hogy akár több órás utat tesznek azért, hogy a fürdőben alámerülhessenek.

Éppen ezért, még ha olyan helyen is kezdi meg küldetését egy házaspár, ahol nincs rituális fürdő, az elsődleges feladatuk kell hogy legyen ennek kialakítása.

 

Oberlander Báruch rabbi írása

1 Lásd Egység 116. szám 18–19. oldal; 2 Dos Yiddishe Vort 270. szám, 5748. tisri, 34. oldal; 3 Lásd Mikvé májim 3. kötet 117–120. oldal; 4 Lásd Talmud, Bráchot 64a. végén; Sábát 21b.; 5 Sulchán áruch JD 201:2., 50–51.; Mikvé májim uo. 133. oldal; 6 Lásd Dárké tsuvá 201:280.; Mikvé májim uo. 132. oldal; 7 Mindezekről lásd Slichut köháláchá 129–130. oldal.