Miért mártjuk sóba a kenyeret mielőtt eszünk belőle?

Ezen a héten kezdjük olvasni a Tóra harmadik könyvét, a Vájikrát. Ez a könyv elsősorban a Szentélybeli szolgálatról szól, az áldozatokról, valamint mindarról, ami ehhez csatlakozik.

Az áldozatok témakörét gyakran nem vizsgáljuk kellő alapossággal, hiszen távolinak, múltbelinek, vagy az elérhetetlen jövő tartozékainak tűnnek. Ám érdemes tudni, hogy ezekről éppen ugyanúgy kell tanulnunk, mint a ma is érvényes gyakorlati teendőkről, hiszen, ahogy a tizenhárom elvben elmondjuk minden reggel: „Teljes hittel hiszek a Messiás eljövetelében, és ha késlekedik is, minden nap várom az eljövetelét”. Emellett az áldozatok szabályainak egy része a mai napig érvényes: nem ülünk az asztalra, hiszen az olyan, mintha az oltár lenne a Szentélyben, levesszük Szentély idejében a papoknak járó chálá tésztaáldozatot a meggyúrt tésztából, és elkülönítjük a különféle tizedeket az Erec Jiszráelben termett gyümölcsből, zöldségből. Emellett még egy fontos szokás maradt meg az áldozatokból: a kenyeret, mielőtt eszünk belőle, sóba mártjuk. Hiszen az asztalunk olyan, mint az oltár, a rajta felszolgált étel pedig olyan, mint a Szentélyben bemutatott áldozat:

 

És minden ételáldozatodat sóval sózd meg és ne hagyd el a sót, Istened szövetségjelét ételáldozatodról; minden áldozatodon áldozz sót. (M.III. 2:13)

 

Az áldozat héber neve: korbán. A kifejezés gyökere a k-r-v, ami közelséget, közellétet jelent. A áldozatok célja ugyanis, akár hálaáldozatról, akár bűnáldozatról, vagy különféle, nemzeti, vagy egyéni mérföldköveket és különleges eseményeket jelölő áldozatokról beszélünk, az volt, hogy megerősítse az Örökkévalóval való kapcsolatunkat, közelebb vigyen minket Hozzá. Az áldozatok lényege az, hogy a fizikai valóságot szellemivé emeljük. Az étkezés ilyen módon spirituális tetté emelkedik, mely által Istenhez kapcsolódhatunk. A bemutatott áldozatok nagy részét ugyanis el is fogyasztották, és így ünnepelték Isten és a zsidó nép soha meg nem szűnő kapcsolatát. Azok a részek pedig, melyeket nem volt szabad megenni, arra tanítanak, hogy határt kell szabni a fizikai élvezeteknek.

A jeruzsálemi Szentély pusztulásával ez a különleges, ünnepélyes kapcsolat megszakadt. Az áldozatoknak ugyanis nemcsak olyan szempontból van határa, hogy mikor kell bemutatni, vagy melyik része fogyasztható, hanem térben is, vagyis kizárólag a Szentélyben lehetett bemutatni, és jelentős részét ott is kellett megenni. Bölcseink azonban számos olyan intézkedést vezettek be, melyek a mai napig a Szentélyre emlékeztetnek. Ilyen a rituális kézmosás, melyről nemrégiben írtunk, a szükséget szenvedők megvendégelése, és az a tény, melyről már fentebb is írtunk, hogy az otthonunk „mikdás meát”, egy kis Szentély, melynek minden részlete megfeleltethető a Bét Hámikdás egy-egy darabjának. Asztalunk az oltárra, ételünk pedig az áldozatra emlékeztet. A Széfer Háchinuch úgy magyarázza, hogy a só ízt ad az ételnek, és nem lenne megfelelő, ha olyan áldozatot ajánlanánk fel, melynek nincs íze.

A midrás elmondja, hogy amikor a teremtés során Isten elválasztotta egymástól az alsó és a felső vizeket, az alsó vizek tiltakoztak: „Mi is közel akarunk lenni az Éghez, Istenhez, akárcsak a felső vizek” – mondták. A Mindenható erre sóssá változtatta a tengerek vizét, és megígérte, hogy amikor az emberek majd áldozatot mutatnak be Neki, akkor a tengervízből származó sóval szórják meg azt, így kerül a tengervíz a lehető legközelebb Istenhez.

A só emellett történelmi leckét is tartogat a számunkra. Szdom és Ámorá (Szodoma és Gomora) történetében Lót felesége, aki az isteni tiltás ellenére hátranézett, azonnal sóoszloppá vált. Szdom városában tilos volt segíteni másoknak, Lótot és családját pedig azért támadták meg a helyiek, mert vendégeket fogadott. Szdom lakói gonoszak és bűnösek voltak, ezért pusztultak el. Az ember csakis akkor tud kapcsolatot kialakítani az Örökkévaló Istennel. Ha nem követi a tórai parancsolatokat, akkor az áldozatai is hiábavalóak lesznek. Az, hogy sót adunk az áldozatokhoz, emlékeztet minket arra, hogy társadalmunknak mindig az igazságosság és a társadalmi felelősségvállalás alapján kell állnia. „Mert megismertem őt, hogy meg fogja parancsolni az ő fiainak és az ő házának maga után, hogy őrizzék meg az Örökkévaló útját, cselekedvén igazságot és jogot…” – mondta Isten Ávráhámról (M.I. 18:19), utalva arra, hogy a zsidó népnek, melynek Ávráhám az első ősapja, ezt az utat kell követnie.

Bölcseink több kósersági szabályt is levezetnek a hetiszakaszból fent idézett mondatból. Először is az a kifejezés, hogy „sóval sózd meg”, arra utal, hogy közepes méretű sóval kell végrehajtani a hús kisózását, mivel megkettőzve használja a Tóra szövege a „só” szót. A kóser módon levágott kóser állat húsa ugyanis csak abban az esetben lesz fogyasztható, vagyis kóser, amennyiben megfelelő módon kisózzák, minden vért kifolyatnak belőle. Az élet jelképének számító vér a Tóra törvényei szerint tiltott a zsidók számára (kivétel ez alól a hal vére). Emellett még a kisózási folyamat hosszát is e mondatból vezetik le bölcseink: a húsnak nagyjából 18 percen át kell állnia a közepes szemű sóban, mire minden vér kifolyik belőle, mivel a „bemelách” – sóban kifejezés számértéke megegyezik a „mil” szó számértékével, ami pedig egy olyan távolságot jelöl, melyet nagyjából 18 perc alatt tesz meg egy ember.

Amikor tehát legközelebb sóba mártjuk a kenyerünket, mielőtt harapnánk egyet belőle, emlékezzünk arra, hogy bár a Szentély még nem áll Jeruzsálemben, életünket át- meg átszövi annak emléke, a hagyomány, mely szerint életünk minden napján várjuk a végső megváltás bekövetkeztét és az örök időkig álló Bét Hámikdás felépülését. Kérjük az Örökkévalót, hogy ez minél hamarabb, még napjainkban megtörténjen, szabadítson meg minket az egész világot sújtó járványtól és hozza el számunkra a végső megváltást, amikor újra áldozatokat mutathatunk be a Szentélyben.

 

zsido.com

Bár Saul és Joel filmsorozata véget ért, a tavalyi magyarázatok természetesen idén is érvényesek. A Vájikrá hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez és további magyarázatok megismeréséhez kattintson ide.

  • Küldés emailben