72 éves korában, hosszú szenvedés után hunyt el ráv Mose Tzanaani rabbi, aki életének öt évtizedén át nem aludt ágyban, hogy teljesen Isten szolgálatának szentelhesse magát.

Mély gyász érte a breszlávi haszid közösséget: meghalt ráv Mose Tzanaani rabbi, aki rendkívüli, önmegtartóztató életet élt, és ismert volt arról, hogy 50 éven át soha nem feküdt ágyba, hanem könyvei fölött aludt, teljesen a Tóra tanulmányozásának és az Isten-szolgálatnak szentelve életét. Rendkívüli egyszerűségével, önmegtartóztatásával és mély lelki odaadásával követői az is emet, azaz a teljes igazság embere címmel illették – emeli ki a Matzav.com.

Egy spirituális élmény után fordult a vallás felé

Tzanaani rabbi 72 évvel ezelőtt született Tel-Aviv Hatikva negyedében. Fiatal korában a tudományos pálya felé indult: kiváló tehetségként a nukleáris fizika terén tűnt ki, majd Izrael hadiiparában dolgozott. Körülbelül 50 éve azonban mély spirituális élmény után teljesen elfordult az anyagi élettől, és életét Isten szolgálatának rendelte.

Élete során ritkán emelte fel tekintetét közvetlen környezetén túl, étkezése szigorúan mért volt, ám mégis híres volt rendkívüli jóságáról: minden héten több ezer sékelt osztott szét csendben rászoruló családoknak. Tanításai a mély szeretet és belső tűz jellemezte, sokakat ösztönözve tsuvára és lelki fejlődésre.

A rabbi hirtelen, ima közben esett össze

Az utóbbi években testét a hosszú böjtök és önként vállalt megpróbáltatások gyengítették. Ros chodes tévétkor imádkozás közben hirtelen összeesett, de még ekkor is ragaszkodott ahhoz, hogy befejezze az imát, mielőtt kórházba szállították. Két hét intenzív osztály után állapota javulni látszott, de a hét folyamán szervei felmondták a szolgálatot, és Tzanaani rabbi visszaadta lelkét Teremtőjének.

Egyszerű koporsóját nagy tömeg kísérte otthonától, a HáChomá HáSlisit utcából, breszlávi rabbik könnyező beszédeit hallgatva. A gyászmenet az Olajfák hegyére vezetett, ahol ráv Mose Tzanaani rabbit végső nyugalomra helyezték.

Ráv Tzanaanit hat fia és számos unokája gyászolója. Példaértékű élete viszont az egész, breszlávi közösségben továbbél.

Emlékéből fakadjon áldás!

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.