Alfonzó, Pártos Erzsi és Kézdy György pályájáról szóló kérdésekkel zárult a színháztörténeti előadássorozat második etapja. Hamarosan folytatás!

A színháztörténeti előadássorozat második blokkjának záróeseményén ezúttal is játékos formában idézték fel a korábbi alkalmak legérdekesebb történeteit. A vetélkedő középpontjában három emblematikus művész – Alfonzó, Pártos Erzsi és Kézdy György – életútja állt, amely nemcsak szakmai sikerekben, hanem izgalmas háttértörténetekben is bővelkedik.

Három magyar-zsidó színészlegenda

Második etapjának végéhez ért a színháztörténeti előadássorozat. A mostanra már szokásnak mondható módon egy vetélkedő volt a záróesemény, amelyen a csapatok számot adhattak az előző alkalmakon hallottakról.

A mostani három főszereplő művész Alfonzó, Pártos Erzsi és Kézdy György életpályája és szakmai élete is rendkívül sok érdekességet tartalmaz, ők adták a vetélkedő kérdéseinek gerincét. 

Szebényi Ágnes színháztörténész, az előadássorozat és a vetélkedő házigazdája ezúttal emelte a lécet. Olyan kérdéssorokat állított össze, amelyeknek megválaszolása már-már memórialabori magasságokba vitte a résztvevőket, hiszen az előadásokon elhangzottak felidézése mellett össze is kellett kötni az információkat és úgy megválaszolni egy-egy kérdést.

Ezúttal öt csapat vett részt a vetélkedőben és nagy lelkesedéssel vágtak neki a feladatoknak. A gondolkodás közben a kivetítőn fontos, a kérdésekhez kapcsolódó információkkal is bíró bejátszásokat nézhettek meg, ezek segítséget is nyújthattak a feladatok megoldásában. 

Hamarosan jön a folytatás!

A résztvevők szívesen idézték fel az emlékeiket és igyekeztek válaszokat adni a kérdésekre. Minden csapat nagyon büszke lehetett magára, mert csodálatos eredmények születtek. A zsűri (Juhász Vali újságíró és Komán Attila dramaturg) összesítésekor kiderült, hogy a helyezések között csupán néhány pontszám döntött. Kifejezetten szoros volt a verseny. 

Az első helyet az „Együtt” elnevezésű csapat szerezte meg, a második és a harmadik helyen pedig a „Dél-Budapest” és az „Óbuda” csapata végzett. A csapatok emléklappal, a helyezettek pedig oklevéllel és értékes könyvjutalmakkal, valamint sok-sok élménnyel és vidámsággal lettek gazdagabbak.

Szívből gratulálunk a csapatoknak, és várjuk a színháztörténeti előadások folytatását! 

Elárulunk egy titkot: a színháztörténeti előadássorozat következő blokkjában Latabár Kálmán színművészről fog szólni az egyik alkalom, úgyhogy vidám percekre is számíthatunk ismét.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.