Saul Alter rabbi két évvel ezelőtt vált ki a világ egyik legnépesebb haszid közösségéből, amely Izraelben nagy befolyással rendelkezik. A rebbe azért utazott az Egyesült Államokba, hogy pénzt gyűjtsön az új mozgalom infrastruktúrájának megteremtéséhez, elsősorban a Jeruzsálemben felépítendő központjuk finanszírozásához. Alter rabbit ünnepélyes keretek között, nagy lelkesedéssel fogadták útjának minden állomásán – jelentette a Jerusalem Post.

Saul Alter rabbi (forrás: Wikipédia)

A szakadás 2019 végén következett be, amikor Saul Alter rabbi, a guri rebbe, Jáákov Árje Alter rabbi unokatestvére, évtizedeken át tartó nézeteltéréseket követően új közösséget alapított háromszáz család részvételével. Az ügy nagy visszhangot váltott ki a zsidó államban és a világ zsidó közösségeiben egyaránt. A haszid udvarok szakadása ugyan nem ritka esemény, ám ez esetben Izrael legnagyobb létszámú, jelentős befolyással bíró háredi közösségéről volt szó.

A mozgalomnak igen nagy hatása van az izraeli politikai életre is: a mind bal-, mind jobboldali kormányokkal szövetkező Tóra Zsidósága párt jelentős részben a guri rebbe irányítása alatt áll, aki Izrael egyik legvagyonosabb polgára is egyben. A korábban katonás rendjéről és megbonthatatlan egységéről híres guri haszidizmus jelentős presztízsveszteséget szenvedett el a történtek miatt.

A szakadásnak több oka van. Ezek egyike a bonyolult öröklési rendszer. Saul rabbi az előző rebbe, a dinasztia 7. rebbéjének, Pinchász Menáchem Álter rabbinak a fia, ám annak halála után nem ő, hanem a 6. rebbe, Szimcha Bunim rabbi fia, Jáákov Árje Álter rabbi vette át a közösség vezetését. Elvileg Saul rabbi lett volna a soron következő örökös a jelenlegi rebbe halála után, ám attól félt, hogy a rebbe fiai meggátolhatják, hogy átvegye a vezetést. Emellett néhány évvel ezelőttig Saul rabbi irányította a mozgalom egyik vezető oktatási intézményét, a Szfát Emet jesivát, ám a rebbe változtatásokat eszközölt a tanulási programban, majd az intézmény bezárta kapuit.

 

Szakadás a legnagyobb haszid közösségben

Izraelben a guri haszidok alkotják a legnépesebb hászid közösséget. A Varsóhoz közeli Góra-Kalwaria településen született mozgalomhoz mintegy 13 000 család tartozik. Többségük a zsidó államban él, de működnek guri közösségek az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában és Ausztráliában is. A mozgalomnak igen nagy hatása van az izraeli politikai életre is: a mind bal-, mind jobboldali kormányokkal szövetkező … Olvass tovább

 

Ezzel együtt a legfontosabb szempont talán az, hogy a hívek egy részének igen megterhelő a mozgalomban bevezetett, a privát szféra minden pillanatára – s ezen belül a házaspárok magánéletére is – kiterjedő szigorú kontroll, és a zsidó vallás előírásainál sokkal szigorúbb szokásrendszer (tákánot) keménykezű betartatása. A tákánot bevezetése a Bét Jiszráel néven ismert ötödik rebbe, Jiszráel Alter rabbi (1895-1977) nevéhez fűződik. Beszámolók szerint számos guri lány kifejezetten arra törekszik, hogy másik haszid közösségben találjon férjet magának, és így mentesüljön a tákánot diktálta életmódtól, ám mégis a haszid társadalom tagja maradjon.

Az új közösség először a Kehilát Pnéj Menáchem nevet vette fel, utalva Saul rabbi apjára, a hetedik rebbére, most azonban a Gur-Tóra nevet használják. Jelenleg 800 család tartozik a soraiba, s közülük 500 család Izraelben, további 300 család pedig az Egyesült Államokban él. Az eredeti mozgalom ennél sokkal nagyobb, csak a zsidó államban több, mint 14 000 család tartozik hozzá, amely – az élénk gyermekvállalási kedv miatt – mintegy százezer embert jelent.

A Gur-Tóra tagjai nem szakítottak a többi haszid csoporttól eltérő, jellegzetes guri viselettel, amelynek fő elemei a boka fölött a zokniba gyűrt nadrág, a magas, csúcsos kipa és a szombaton, valamint ünnepnapokon viselt szpodek, mely a strájmelhez hasonlóan szőrméből készül, ám inkább magas, mint széles formája van. A Jeruzsálemen kívül élő guriak további érdekes szokása, hogy hosszú pajeszukat a fejük tetején összekötik és a kipa alatt viselik.

 

Mi az idei strájmel divat?

A haszid férfiak talán legjellegzetesebb ruhadarabja a szombaton és ünnepeken viselt, kerek, szőrméből készült fejfedő, a strájmel. Minden haszid közösségben strájmelt (vagy ennek lengyel változatát a szpodekot) viselnek, a Chábád haszidok kivételével, igaz 1950-ig, a hetedik lubavicsi rebbe színre lépéséig ők is ebben jártak. Ha valaki hosszabb ideje követi figyelemmel a strájmel viseletet, minden bizonnyal … Olvass tovább

 

Alter rabbi jelenlegi útján a mozgalmához csatlakozó amerikai haszidokat látogatta végig, illetve azokat a guri intézményeket, melyek vele tartottak a szakadás után. Emellett megbeszéléseket folytatott számos egyéb háredi közösség vezetőjével is, akik örömmel és tisztelettel fogadták. A látogatás csúcspontját az a tis (haszid összejövetel) jelentette, amelyet a szombat kimenetele után tartottak, mintegy 15 ezer ember részvételével a New York-i Borough Parkban. Alter rabbi ellátogatott a többségében ortodox zsidók lakta Lakewoodba is, ahol népes hallgatóság előtt tartott beszédet.

A jelenlegi látogatás nem az első alkalom, amikor Alter rabbi támogatásért folyamodik amerikai szimpatizánsaihoz: az év elején 50 millió sékelt (5 milliárd Ft) gyűjtött össze, melyből 40 milliót telekvásárlásra fordítottak Jeruzsálem egyik háredi negyedében, ahol a közösség új központja épül majd fel. A jelenlegi utazással a rebbe az építkezés költségeit igyekezett előteremteni.

 

3 milliárd forintos ingatlant vásárolt Ráv Shaul közössége

A több mint 1500 négyzetméter alapterületű ingatlanban van egy korábbi jesiva k’tánát, több lakás és garázs is.

 

A tervek szerint az új központ nyolcemeletes lesz és magába foglalja a közösség központi zsinagógáját, egy tanházat, illetve több iskolát és jesivát is.

A teljes infrastruktúra mielőbbi kiépítésére azért van szükség, mert az eredeti gur mozgalom kemény szankciókat vezetett be a szakadárokkal szemben: az intézményeikben dolgozókat elbocsájtották, a Saul rabbit támogató szülők gyermekeit menesztették a guri oktatási intézményekből és számos egyéb korlátozás is bevezettek az árulóknak tekintett emberekkel szemben.

„Ezek megkeseredett emberek, akik magukkal próbálják rántani gyenge akaratú társaikat, hogy aláássák vallásunk alapjait. Bárkinek, aki csatlakozik, vagy akárcsak egyetlen alkalommal is részt vesz ezen megkeseredett emberek bármely összejövetelén, legyen szó imáról, tanulásról vagy bármi másról, illetve aki támogatja őket, tudnia kell, hogy teljes mértékben kizárja magát közösségünkből” – figyelmeztették hivatalos közleményben az ingadozókat.

Voltak, akik a fenyegetés hatására visszatértek az eredeti nyájba, de ezzel együtt az új közösség létszáma folyamatosan gyarapszik, mind Izraelben, mind pedig a diaszpóra országaiban.

Nyitókép: gur jesiva, Bnei Brak (forrás: Wikipédia)

Megszakítás