Ráv Shaul Alter követői 40 millió sékelért ( több, mint 3 milliárd forintért) vásároltak ingatlant a nem olyan rég alakult közösségük számára – számolt be róla a VINnews.

Alter rabbi hívei, a közösségének vezetői a napokban írtak alá egy 40 millió sékeles szerződést egy jeruzsálemi ingatlanra a Jirmijáhu utcában, mely alig pár száz méterre található a gúri haszid dinasztia központi intézményeitől. A több mint 1500 négyzetméter alapterületű ingatlan magába foglal egy korábbi jesiva k’tánát, több lakást és garázsokat is, melynek helyére a közösség egy 8 emeletes új épületet akar ide építeni, ahová a tanházukat tervezik a további kiszolgálórészlegekkel egyetemben.

Ráv Shaul Alter a gúri közösség Szfász Emesz (ישיבת שפת אמת) jesiva vezetője volt, mígnem úgy döntött, hogy elhagyja a Gerer irányzatot és saját közösséget alapít. Kilépésével valóságos lavinát indított el, s a rövid idő alatt, (melynek nagyrésze ráadásul a koronavírus világjárvány időszakára esett) hatalmasat nőtt. Jelenleg mintegy 500 család, azaz majdnem 3000 ember tartozik az új közösségéhez, mely eddig mindenféle saját intézmény nélkül működött. Az intézmények hiányát leginkább az oktatásban szenvedték meg, hiszen a szülők gyermekei a guri chédereket és jesivákat sem vehették már igénybe, saját felépítendő iskolarendszerüket pedig mindenféle drága és átmeneti bérleményben igyekeztek megoldani.

Rabbi Shaul Alter Wikipédia

Eddig! Ugyanis néhány hónappal ezelőtt egy sikeres kampányt vezényeltek le: kevesebb mint 48 óra alatt több mint 53 millió sékelt gyüjtöttek össze 48 500 adományozótól. A támogatók között volt több olyan nagyobb cég vagy személy, is akik eddig a gúri haszidokat támogatták, mint például az Osher Ad szupermarketlánc tulajdonosai (ők nyitották egyébként 2019-ben az Egyesült Államok legnagyobb kóser áruházát is). Az összegyűjtött sékelmilliókból finanszírozták a most megvásárolt ingatlant, s ebből tervezik felépíteni az iskolarendszerüket is.

Rabbi Shaul Alter Wikipédia

Az új közösség nagyon optimista, egyik vezetője a Kikar Hashabatnak azt nyilatkozta, hogy „ugyan ez az első vételünk, de ha szükséges folytatjuk a vásárlást. A projekt teljes építési költsége eléri a 180 millió sékelt is, akár a szomszédos telket is megvásároljuk.”

Hogy pedig jobban megértsük a Gerer fő irányvonala és Reb Shaul közötti szakadást, kanyarodjunk vissza a kettévállás okaihoz. A közösség belső konfliktusai egészen 1996-ig nyúlnak vissza, amikor a hetedik Gerer rebbe, Pinchász Menáchem Alter (1926–1996) – rövid, négy éves vezetés után – elhunyt. Akkor már generációkra visszamenőleg apáról a fiú(k)ra szállt a haszid udvar vezetése. Így a negyedik Gerer rebbét, Ávrahám Mordecháj Altert (1866–1948), aki a vészkorszak poklából 1940-ben a Szentföldre menekült családjának és híveinek egy részét, a legidősebb fia, Jiszráél Alter (1895–1977) követett, kinek helyébe a második fiú, Szimchá Bunim Alter (1898–1992) lépett. Utánuk jött Pinchász Menáchem rabbi, kinek halálával sokan az ő fiára, Shaul rabbira (született: 1957) számítottak, azonban a dinasztia élére nem a hetedik, hanem a hatodik rebbe fia került, Jákov Árje Alter (született: 1939) – ennek egyébként egy korábbi megállapodás volt az oka, melyet a hatodik és hetedik rebbe kötött egymás között.

A nagybácsi és az unokaöccs viszonya egy szikrára váró izzó parázshoz hasonlított. Reb Jákov Árjét rebbévé koronázták, 1993-ban pedig Reb Shaul a Szfász Emesz jesiva vezetését kapta meg, melyet még közös nagyapjuk alapított 1925-ben. A jesiva valósággal virágzott Reb Shaul alatt, aki szigorúan tartotta a régi hagyományok szerinti módszereket, hogy a Talmud minden apró részleteiben kellőképp elmélyülhessenek. Aztán egyszer csak jött a Gerer rebbe, s eltörölte az addigi módszert, és bevezette, hogy tömörebb módon tanyulmányozzák a Tant. Ez megrendítette Reb Shaul tekintélyét, de ekkor még kitartott, s felszegett fejjel folytatta munkáját. Egészen 2016-ig, amikorra a rebbe már annyira bele akart szólni a jesiva mindennapos életébe, hogy azt végül fel kellett oszlatni…

A végleges szakadásra pedig a pontot az tette fel, hogy Reb Jákov Árje a guri közösség amerikai ágába (körülbelül 1200 család) is nagyobb beleszólást akart. Többek között a nők körében akart szigorítani, hogy az asszonyok ott se vezethessenek autót, illetve, hogy kizárólag rövid parókát hordhassanak, mely tilalmakat az izraeli közösségben sikerült átvinnie, ám az Egyesült Államokban erről hallani sem akartak. 

A Gerer rebbe közvetlen környezetében, elsősorban Jeruzsálemben az ellenszegülések esetében a kiközösítés eszközéhez nyúlnak, amit megpróbáltak az amerikai közösségnél is. Egy konkrét esetben Reb Jákov Árje az – egy millió dollárra becsült – amerikai guriak nyári táborának vezetőjét, R. David Berlinert akarta leváltani. Azonban ez nem sikertelenült neki, mire hagyományos értelemben véve a rebbe „kiátkozta” Berlinert, akit ezután nem sokkal, még 2019 nyarán Reb Shaul egy levélben biztosította a saját támogatásáról.

A guri dinasztia két központi alakját a két évvel ezelőtti Szukkot ünnepén megpróbálták kibékíteni, azonban a nemes törekvés sikertelennek bizonyult. Sőt, Reb Shaul hívei bejelentették, hogy Szimchát Tóra után külön fognak imádkozni. A rebbe válasza erre pedig az lett, hogy azokat a gyerekeket, akiknek az apjuk a különvállás mellett döntöttek, kirakták a központi tanintézményeikből.

Két évvel ezelőtt így alakult meg tehát a Kehilász Pnéj Menáchem, melynek a neve Reb Shaul apjának, Reb Pinchász Menáchemnek a könyvére utal vissza, mely azonos címen (פני מנחם) jelent meg. Érdekes módon, de mindig a békét és az egységet pártolva – hála az Örökkévalónak – a guri közösség egyik fő konfliktusforrását jelentő amerikai ág végül megmenekül a kettévállástól, s ők azóta is egy „frakcióban” tudnak létezni.