Az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum dolgozói kézírásos feljegyzésekre bukkantak a táborban meggyilkolt gyermekek cipőinek átvizsgálása közben, amikor állagmegóvást végeztek a kiállított darabokon.

Az egyik cipőben Amos Steinberg nevét találták, aki Prágában született 1938-ban, majd négyéves korában a szüleivel együtt a theresienstadti gettóba kényszerítették. Később onnan deportálták Auschwitzba.

„A fennmaradt dokumentumokból kiderül, hogy Amos és édesanyja, Ida 1944. október 4-én érkezett Auschwitzba. Nagy valószínűséggel a szelekciót követően mindkettőjüket gázkamrába küldték. Azt feltételezzük, hogy az édesanya gondoskodott arról, hogy a gyermek neve fel legyen tüntetve a cipőjén. Az apát, Ludwigot is deportálták, egy másik időpontban. Azt tudjuk, hogy 1944. október 10-én Auschwitzból Dachauba került, majd a Kaufering altáborban élte meg a felszabadulást” – mondta Hanna Kubik, a múzeum dolgozója.

Egy másik cipőben magyar nyelvű feliratokat találtak, melyben több név – Ackermann, Bravermann és Beinhorn – volt feltüntetve és Munkácsról és Budapestről elhurcolt emberekhez tartozhattak.

„Ezeket az embereket valószínűleg 1944 tavaszán vagy nyarán hurcolták Auschwitzba, a magyarországi zsidók elpusztításának idején. Reményeim szerint egy alaposabb kutatás során több információhoz jutunk ezekről az emberekről” – mondta Kubik.

Az auschwitzi múzeumban nagy mennyiségű gyermekcipő látható, melyeken folyamatosan végeznek állagmegóvást. A munka során már számos fontos lelet került elő, többek között levelek, újságpapír-darabok és papírpénz. Ezek egy részét a lábbelik javításához használták fel a táborban raboskodók.

Magyarországról 1944. április 28-án és 29-én indultak az első szerelvények Auschwitzba, a Budapesthez közeli Kistarcsáról és a vajdasági Topolyáról. A legtöbb magyarországi zsidót május 14. és július 9. között deportálták. Ez idő alatt 142 szerelvényen összesen 420 000 ember került a koncentrációs táborba. További tízezren az ezt megelőző és az ezt követő időszakban kerültek Auschwitzba. A táborba érkezést követően 325-330 000 ezer embert azonnal elgázosítottak. Az áldozatok 75%-a Magyarországról érkezett.

Az auschwitzi táborban mintegy 230 000 gyermeket tartottak fogva. Többségük nem élte meg a felszabadulást.

zsido.com

Forrás: Arutz7

 

Megszakítás