Egy izraeli katonai rabbi személyes visszaemlékezése arról, hogyan kapcsolódott össze a hadsereg szolgálata a zsidó hit megerősítésének küldetésével.
Léjb Zalmanov rabbi visszaemlékezése egy olyan életutat mutat be, amely a szovjet Oroszországból indulva Izrael megalakulásának idején teljesedett ki, és amelyben a katonai szolgálat és a vallási elhivatottság szorosan összefonódott.
Gyermekkor és kivándorlás
1926-ban születtem az oroszországi Kurszkban. Ugyan ez már a szovjet uralom kezdetének időszaka volt, a szüleim a nehézségek ellenére mégis gondoskodtak arról, hogy zsidó nevelést kapjak.
Tízéves voltam, amikor a családom engedélyt kapott a kivándorlásra. Szentföldjére költöztünk, amely akkor még brit mandátum alatt állt. Ott jesivában folytattam a Tóra-tanulást.
Szolgálat az izraeli hadseregben
Huszonkét éves voltam, amikor megalakult Izrael Állam. Csatlakoztam az izraeli hadsereghez, és a tábori rabbiságban szolgáltam, ahol végül a vallási ügyekért felelős tiszti beosztásig jutottam.
Feladataim közé tartozott a kóserság felügyelete, valamint az imák megszervezése szombaton és ünnepeken. Ros hásánákor sófárt fújtam a katonáknak, peszáchkor pedig megszerveztem a széderestéket.
Láttam, hogy ha az ember jó szándékkal közelít a katonákhoz, akkor sokat emelhet a spirituális szintjükön. A Rebbe nagyon bátorított, hogy használjam ki a pozíciómat, és minden lehetséges eszközzel erősítsem a katonák vallásosságát.
A rabbi döntése a szolgálat folytatásáról
Amikor letöltöttem a kötelező szolgálatot, felkértek, hogy maradjak hivatásos katonaként. Ezen sokat gondolkodtam, mert időközben megnősültem, és ez az állás megkövetelte volna, hogy szombaton és ünnepeken is a bázison maradjak, ami családos emberként nem lett volna kényelmes.
Nem egyedül döntöttem: írtam a Rebbének, és az ő tanácsát követve meghosszabbítottam a szolgálatomat.
Kapcsolat a Rebbével
Természetesen beszámoltam a Rebbének minden tevékenységemről, amelyet a hadseregben végeztem. A leveleimre mindig érkezett válasz, amelyekben bátorított és további erőfeszítésekre ösztönzött.
Hanuka előtt a Rebbe hanukai pénzt küldött, hogy osszam szét azon katonák között, akik részt vettek az óráimon. Peszách előtt utasított, hogy gondoskodjak róla: minden katonának jusson kézzel készített, smurá macesz. Összegyűjtöttem a szükséges összeget, és több dobozzal rendeltem ebből a különleges maceszből, hogy teljesítsem kérését.
Szerkesztői munka és küldetés
A hadsereg rabbisága kiadott egy folyóiratot Máchánájim címmel, és a Rebbe bátorítására bekapcsolódtam a szerkesztésbe. Többször megjelentettem részleteket a Rebbe beszédeiből az újság hasábjain.
A Rebbe nagy érdeklődést mutatott a kiadvány iránt, és kérte, hogy minden számból küldjek el egy példányt a könyvtárába. A leszerelésem után is azt kérte, hogy továbbra is küldjem neki a lapszámokat, illetve hogy pótoljam a gyűjteményéből hiányzó példányokat.
A sorsolás és az utazás
1953-ban rendeztek egy olyan sorsolást Izraelben, amelynek főnyereménye egy utazás volt a Rebbéhez. Hatvanhárom haszid vett részt rajta, fejenként tizenöt lírát fizetve, ami akkoriban nem volt csekély összeg.
Én nyertem meg a sorsolást, így nekem jutott a megtiszteltetés, hogy ellátogathattam a Rebbéhez. Nagyon örültem, de mivel még a hadseregben szolgáltam, nehéz volt megszereznem a szükséges engedélyeket a külföldi utazáshoz. Hosszas erőfeszítések után végül sikerült, és 1954 ijár hónapjára tűzték ki az utamat.
Küldetés Izraelben és az utazás feltételei
Indulás előtt külön utasításokat kaptam a Rebbétől. Többek között azt, hogy mint a sorsolás nyertese, látogassam meg Izraelben az összes Chábád-közösséget és intézményt, hogy személyes üdvözletet vigyek neki tőlük. Úgy éreztem, az egész izraeli Chábád-közösséget képviselem, nem csupán a hatvanhárom résztvevőt.
A Rebbe azt is írta, hogy távollétem alatt nem lehet fennakadás a feladataimban: gondoskodnom kell róla, hogy mások biztosítsák helyettem a vallási élet színvonalát a hadseregben.
Egy másik utasítás szerint nem utazhattam New Yorkba sem izraeli, sem zsidó tulajdonú vagy zsidó munkások által üzemeltetett hajón, hogy ne merüljön fel a szombati utazás problémája. Végül Haifából Marseille-be hajóval mentem, onnan pedig repülővel New Yorkba.
Az út rendkívül költséges volt, és a nyeremény összege még a legolcsóbb jegyre sem volt elegendő. Kölcsönt kellett felvennem, hogy kiegészítsem az összeget, de minden fillért megért.
Találkozás a Rebbével
New York-i látogatásom során a Rebbe igen melegen fogadott. Egy haszid összejövetel közepén kijelentette:
„Mivel itt van valaki az izraeli hadseregből, aki a rabbinátus tisztje, és mivel a hadseregben szokás indulókat énekelni, vezessen most ő is egy indulót…”
Ekkor belekezdtem a Napóleon-indulóként ismert dallamba. A Rebbe egy üveg vodkát is adott, hogy azzal mondjak lechájimot a katonákkal.
Személyes útmutatás és hatás
E látogatás során személyes kihallgatáson is részt vettem nála. Bátorított, hogy használjam ki a beszédkészségemet, és tartsak előadásokat a katonáknak zsidó témákról.
Azt is tanácsolta, hogy beszéljek a fegyelemről és a tekintély elfogadásáról – amelyek a hadsereg alapelvei –, és magyarázzam el, hogy mindez az Örökkévaló szolgálatára is vonatkozik, hiszen lelki háborút vívunk a rossz ösztön ellen.
Felmerült az is, hogy a Rebbe sok levelet kapott katonáktól. A rabbinátus tisztjeként sok katona kért meg, hogy írjak neki személyes ügyeikről. A Rebbe bátorította ezt, és azt kérte, hogy mondjam meg nekik: minden katona, aki ír, Isten segítségével választ fog kapni, még ha időbe telik is.
A katonák írtak, és választ is kaptak. Sokan közülük közelebb kerültek a zsidósághoz és a Tóra megtartásához. Néhányan lubavicsi hászidokká váltak, és szoros kapcsolatot alakítottak ki a Rebbével.
Léjb Zalmanov rabbi (1926–2017) az izraeli Ceiré Chábád szervezet egyik veterán aktivistája volt. Az interjú 2009 augusztusában, bné-bráki otthonában készült. Forrás: myencounter
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.