Köves Slomó rabbi válaszol – személyes kérdések és őszinte válaszok!
Hogyan látja magát apaként? Mi volt a legmeghatóbb pillanat az életében? És mit hagyna örökül a gyermekeinek? Köves Slomó vezető rabbi őszintén válaszol személyes kérdésekre családról, kihívásokról és büszkeségekről.
Ha a családod egy szóval jellemezhetne téged, mi lenne az? És ha szuperhős lennél, mi lenne a képességed?
Szerintem ők azt mondanák, hogy egy biztos bázis vagyok – egy szilárd alap, aki nem szokott megijedni a helyzetektől.
A feleségem, Dvora az érzelmi támogatás a családban, a gyerekek neki öntik ki a szívüket. Én pedig inkább az állandóságot adom. Ha meg kellene neveznem a „szuperképességemet”, akkor talán a higgadtság és a kitartás lenne az. Viccesen azt is mondják rólam otthon, hogy „kőszívem van” – ezt nem negatívan értik, hanem úgy, hogy nem szoktam kétségbe esni, és ez erőt ad nekik.
Milyen érzés volt először a kezedben tartani a gyermekedet?
Leírhatatlan élmény volt, de talán akkor még nem is fogtam fel igazán.
23 éves voltam, amikor megszületett az első gyermekem, és most ő is pontosan 23 éves. A netánjai kórházban voltunk, és hosszú szülés után végül vákuummal segítették világra. Először, amikor a kezembe vettem, egy kis fáraóra hasonlított a formája miatt – persze ez később visszarendeződött. Ahogy az évek teltek, és jöttek a testvérei, egyre mélyebben átéreztem, mit is jelent szülőnek lenni. És talán, ha egyszer nagypapa leszek, még inkább megértem majd ezt az érzést.
Jó apának tartod magad? Miben szeretnél még fejlődni?
Azt remélem, hogy igen, de mindig van hova fejlődni.
A példamutatásban próbálok következetes lenni – azt várjam el a gyerekeimtől, amit én is képviselek. Emellett fontos számomra, hogy a kérdéseikre hiteles válaszokat kapjanak, akár a világról, akár a hitről.
Ami a fejlődést illeti: sokat tanultam az évek alatt a türelemről és a harag kezeléséről. Az első gyerekeknél még nehezebben ment, de mára már jobban tudom kontrollálni az érzelmeimet. És mindig lehet még jobban odafigyelni a családtagjainkra, még jobban megérteni őket.
Mi volt a legmeglepőbb vagy legviccesebb dolog, amit a gyerekeid mondtak vagy tettek?
Sok ilyen volt, de néhány igazán emlékezetes maradt!
Egyszer a fiam, Shálomke, 15 évesen bejelentette, hogy profi focista szeretne lenni, és otthagyná a jesivát. Ez meglepett, és nem volt könnyű meggyőzni arról, hogy talán nem ez a legjobb döntés.
A másik nagy meglepetés a lányomtól jött: Mushky találkozott egy fiúval, és amikor harmadjára ment el vele randizni, még azt mondta, hogy „ne aggódjak, nem sietnek el semmit”. Mire hazaértem New Yorkból Budapestre, már el is jegyezték egymást!
És hát a fiam, Mendy… egyszer kecskéket hozott haza. De az igazi meglepetés az volt, hogy a feleségem, Dvora beleegyezett!
Mi volt a legnagyobb kihívás apaként?
Ez egy nagyon személyes kérdés – és talán túl személyes is ahhoz, hogy teljesen őszintén válaszoljak.
Vannak olyan családi kihívások, amelyeket az ember nem szívesen oszt meg. De ha általánosságban kellene válaszolnom, azt mondanám: a legnagyobb kihívás az, hogy mindig ott legyek a gyerekeimnek, még akkor is, ha sok más kötelezettségem van.
Mi az, ami igazán meg tud hatni?
Azok a pillanatok, amikor érzem, hogy a családunk egy sok-sok generáción átívelő történet része.
Például amikor a fiaim körülmetélésénél ott volt az egész család, és belegondoltam, hogy ezt az őseink is így tették generációkon keresztül. Vagy amikor a lányom, Mushky esküvőjén láttam, ahogy a vőlegénye betakarja az arcát, és eszembe jutott a saját esküvőm, az apám, a nagyapám, és mindenki, aki előttünk járt ezen az úton.
Mikor voltál igazán büszke apaként?
Nagyon sokszor! Minden gyermekemnél más miatt.
Shálomke katonai esküje a Siratófalnál egy nagyon megható pillanat volt számomra. Rochie egyszer csak megtanult angolul anélkül, hogy mi külön tanítottuk volna, pusztán a beszélgetéseinkből. Shteri pedig egy egész fejezetet a Tánjából fejből idézett. Minden gyerekemmel voltak ilyen pillanatok, és ezek mind-mind különlegesek számomra.
Ha egyetlen dolgot hagyhatnál örökül a gyerekeidnek – de nem tárgyat és nem a Tórát –, mi lenne az?
A tudásvágy és a tenni akarás.
Azt szeretném, hogy mindig törekedjenek arra, hogy tanuljanak, fejlődjenek, és tegyenek a világban valamit. Hogy ne legyenek passzívak, hanem mindig akarjanak építeni, alkotni és jobbá tenni a világot.
Mit gondol Köves Slomó rabbi válaszairól? Van esetleg egy saját kérdése, amit neki tenne fel? Írja meg nekünk!
Cikkeinket Facebook-oldalunkon is eléri!
