A Bo című szakasz, bár talán első ránézésre nem úgy tűnik, rejt magában néhány izgalmas gasztronómiai lehetőséget is:

1. Sáskák

… az Örökkévaló pedig támasztott keleti szelet az országban… és a keleti szél elhozta a sáskát. És felszállt a sáska Egyiptom egész országára és leereszkedett Egyiptom egész határában, nagyon súlyosan… És ellepte az egész ország színét, hogy sötét lett az ország és felemésztette a föld minden füvét és a fa minden gyümölcsét, amit meghagyott a jégeső… Az Örökkévaló fordított igen erős nyugati szelet és ez elvitte a sáskát és elsüllyesztette a Nádas-tengerbe; nem maradt egy sáska sem Egyiptom egész határában. (2Mózes 10:13-19)

Bölcseink azzal magyarázzák e furcsa nyelvezetet, hogy a sáskák csapása valójában kettős csapás volt: először ellepték és letarolták az országot, majd – amikor az egyiptomiak élelem híján a sáskákat tették el befőttnek -, eltűntek a tartósított rovarok is.

A Tóra négyféle sáskafaj fogyasztását engedélyezi. Egyes zsidó közösségekben, például a jemenieknél fennmaradt a hagyomány azzal kapcsolatban, hogy melyek a Tóra által megnevezett fajok, és rántva, pongyolában, vagy sós vízben kifőzve a mai napig fogyasztják is e fehérjében igen gazdag rovarokat.

 

Meg fogja kóstolni a sáskát?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

Akinek a családjában azonban létezik a kóser sáska hagyománya, annak azt ajánljuk, kattintson ide receptért. Mindenki másnak inkább pattogatott kukoricát kínálunk pattogatott sáska helyett.

Pattogatott kukorica a Bo hetiszakaszhoz

Házi pattogatott kukorica, sáskatörténelemmel fűszerezve.

 

2. Bárány

És szólt az Örökkévaló Mózeshez meg Áronhoz…: Szóljatok Izrael egész községéhez…: E hónap tizedikén vegyen magának ki-ki egy bárányt… Ép bárány, hím, egyéves legyen számotokra… És legyen nálatok őrizet alatt tizennegyedik napjáig e hónapnak; akkor vágja le azt Izrael községének egész gyülekezete, estefelé. És vegyenek a vérből és tegyenek a két ajtófélre és a felső küszöbre a házakban, amelyekben azt elköltik. És egyék meg a húst amaz éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel együtt egyék meg azt… (2Mózes 12:1-11)

Az utolsó csapás előtt az Örökkévaló felszólítja a népet, hogy a kivonulásra való felkészülés jegyében egy bárányt vágjanak le minden háznál. Az egyiptomiak a bárányt szent állatnak tartottá, így a zsidók otthonaiban négy napon át megkötve tartott, keservesen bégető állatok a korábbi csapások által megtört egyiptomiak számára lelki csapást jelentettek. Ugyanezt a célt szolgálta a bárány elkészítésének módja is: egészben kellett megsütni, hogy az egyiptomiak lássák, a zsidók nem tartanak tőlük. Ennek alapján alakult ki az a szokás, hogy most, amikor már és még nem áll a Szentély, a peszáchi széderen tilos báránysültet fogyasztani, nehogy valaki azt gondolja, áldozat. Amíg ugyanis nem épül meg Jeruzsálemben a harmadik Szentély, nem mutathatunk be áldozatokat az Örökkévalónak. Egy tárkonyos bárányleves azonban jól jön a hideg téli időben.

Kóser gasztro: tárkonyos bárányleves

És szólt az Örökkévaló Mózeshez meg Áronhoz…: Szóljatok Izrael egész községéhez…: E hónap tizedikén vegyen magának ki-ki egy bárányt… Ép bárány, hím, egyéves legyen számotokra… És legyen nálatok őrizet alatt tizennegyedik napjáig e hónapnak; akkor vágja le azt Izrael községének egész gyülekezete, estefelé. És vegyenek a vérből és tegyenek a két ajtófélre és a felső … Olvass tovább

 

3. Macesz

És a nép vitte tésztáját, mielőtt megkelt volna, teknőiket bekötve ruháikba, vállukon. (2Mózes 12:34)

A mindössze két összetevőből, lisztből és vízből álló kovásztalan kenyér lehet kézi vagy gépi, sima vagy ún. smurá, őrzött macesz, melyhez mind a gabonát és a belőle őrölt lisztet, mind a vizet külön erre a célra őrizték. A smurá mácá készítéséhez szánt gabonát többnyire már az aratáskor elkülönítik, míg a vizet a sütés előtti éjszaka hozzák. A kovásztalan kenyér a Tórában felsorolt ötféle gabonából készülhet, ezek: búza, tönköly, árpa, rozs és – gluténmentes változatként – zab, és süthetik akár fehér, akár teljes kiőrlésű lisztből. Emellett lehet ropogósan kemény, és lehet – akármilyen hihetetlenül hangzik is – puha. A liszt és a víz érintkezésének pillanatától 18 perc áll rendelkezésre ahhoz, hogy elkészüljön a megsütött macesz. 18 percen túl a tészta már kelni, kovászolódni kezd. A maceszkészítés szabályai rendkívül bonyolultak (egy kis ízelítőt itt láthatnak), de a már elkészült lapokat számos receptben felhasználhatjuk. E különleges zsidó kenyérféleség kapcsán mi mást is ajánlhatnánk mint maceszgombócot, melyet húslevesben vagy zöldséglevesben főzhetnek ki.

Kóser gasztro: Maceszgombóc leves

Itt az ideje elkészíteni a nagy klasszikust. Ezen a héten volt purim kátán („kis purim”), vagyis ha nem lenne szökőév, akkor most lett volna purim. Purim kátán után egy hónappal következik purim, majd ahhoz képest egy hónapra peszách. Nagyon sok háztartásban a peszáchot megelőző néhány hét, vagy akár egy-két hónap kisebb-nagyobb intenzitással az ünnepi felkészülésről … Olvass tovább

 

Címlapkép: foodsafetynews 

Megszakítás