Nemrég foglalkoztunk az iskolás gyerekek körében hihetetlenül népszerű Roblox nevű programmal. Ez az az interaktív játék, melyben a felhasználók saját világokat, játéktereket építhetnek fel maguknak.

Egyesek azonban virtuális koncentrációs tábort készítettek a felületen, amelyben a játékosok a „kivégzés” feliratú gombra kattintva halálos gázt ereszthetnek ki a képernyőn látható zuhanyfejekből. Az Auschwitz-Birkenau-i haláltáborba vezető síneket utánzó sínpár mellett náci ruhába bújtatott avatárok állnak és figyelnek.

Náci haláltábor került egy gyerekeknek szóló számítógépes játékba

Lobogó német zászlók, vaskereszt, „gázszoba” felirattal ellátott kamrák és holttestek tömegei.

A játékot fejlesztő cég azonnal reagált a hírre. Az illetékesek kijelentették, hogy nem tűrik el az ilyen tartalmakat, azokat eltávolították, az érintett felhasználókat pedig kitiltották.

A kveller.com viszont most arról ír, hogy nem egyedi esetről van szó, a baj nagyobb, mert a jelenség rendszeresen megismétlődik.

2021 tavaszán a Wired riportere már talált náci tartalmakat a platformon, köztük az „Innsbruck Border Simulator” elnevezésűt, amelyet 2019 közepe és 2021 tavasza között több mint egymillióan láttak. Ugyanez a cikk arról is beszámolt, hogy az Anti-Defamation League’s Center for Technology and Society társigazgatója, Daniel Kelley két olyan virtuális teret is felfedezett, ahol a christchurchi mecset elleni támadást lehetett „eljátszani”. A Roblox mindegyiket törölte a bejelentés után.

Egy idei BBC-tudósítás alapján a játékban megjelentek a felhasználók által létrehozott szexuális jellegű terek is. A játék működtetői általában a felfedezésük után egy órával törlik ezeket a tartalmakat, de azok újra és újra felbukkannak.

A hozzáértők szerint nem valószínű, hogy a kisgyerekek csak úgy belefussanak ezekbe a gyalázatos virtuális játékterekbe, a legtöbb felhasználónak aktívan kell keresnie azokat, de sajnos nem lehetetlen, hogy kiskorúak is rábukkanjanak.

A szakemberek azt javasolják a szülőknek, hogy kapcsolják ki a játékon belüli csevegőfunkciókat, állítsanak be tartalomszűrőket, és amennyire csak lehet, ellenőrizzék a játék használatát. A gyerekekkel pedig érdemes beszélgetni a veszélyekről.

 

Megszakítás