Gyorsan otthonra talált a Chábád Laoszban. A délkelet-ázsiai ország a 92-ik, ahol a Chábád jelen van.

Öt hónap után már működik a kóser étterem, vannak szertartások, Tóra tanulás és még sok más szolgáltatás, egyelőre főleg az érdeklődő turistáknak. A központ a fővárostól 300 kilométerre található egy Luang Prabang nevű helyen. „Minden nap egyre több zsidóval találkozunk” – mondja Sholom Glitzenstein rabbi, aki feleségével Tamarral nem sokkal hanuka előtt érkezett az országba. Legutóbb azzal kereste meg őket egy angol férfi, hogy mondják el a Káddist az apjáért és néhány hátizsákos izraeli turistával kiegészülve sikerült is tíz zsidó férfit találni hozzá – olvasható a chabad.org cikkében.

Glitzenstein rabbinak van már némi terepismerete, korábban éveket töltött a bangkoki Chábád házban, ahol nagyon sok izraeli fiatal fordult meg, akik a katonai szolgálatuk után divatos túrán voltak. A Chábád már régebben megjelent Laoszban, a nagyobb ünnepek idején utazó rabbik által.

A térségben található Chábád házak két természeti katasztrófa után segítséget nyújtottak a rászorulóknak, egyik ilyen esetről mi is beszámoltunk. A laoszi Chábád ház egy kétszintes épületben talált otthonra, rendszeres kapcsolatban állnak a thaiföldi központtal, például a kóser élelmiszerek beszerzésének megszervezésében. Igyekeztek kényelmesen berendezni az épületet, hogy a vendégek jól érezzék magukat, van ingyenes Wi-Fi és még hangszerek is.

Előfordul, hogy péntek este 50-en is összegyűlnek.

 

Sholom Glitzenstein rabbi a Magyarországon élő, Chaim Shaul Glitzenstein rabbi testvére, illetve Smuel Gliztenstein, a Zsilip rabbijának unokatestvére. 

Kép: chabad.org

Megszakítás