Glitsenstein Sámuel rabbival, az újlipótvárosi közösségi központ, a Zsilip vezetőjével beszélgettünk. 

Glitsenstein Sámuel rabbi (köz­is­mert nevén „Glici”) és felesége, Sosi 2008-ban költöztek Izraelből Budapestre. A házaspárnak ekkor három kisfia volt – a család azóta egy kislánnyal és két fiúcskával bővült. Glitsiék érkezésükkor nem beszéltek még magyarul és keveset tudtak választott hazájukról: jöttek, mert hívták őket, hogy segítsék a magyarországi zsidó fiatalság életét. Thaiföld, Vietnam és Közép-Amerika helyett döntöttek úgy, hogy Magyarországra költöznek – örökre.

Mára mindannyian kiválóan beszélnek magyarul, nem okoz gondot számukra az ügyintézés vagy a magyar barátaikkal való kapcsolattartás. Glitsi rabbi vidámságával és nyitottságával mindenkinek belopja magát a szívébe, ugyanúgy, ahogy Sosi tapintatos segítőkészségével.

Most 7. kerületi otthonukat és a Nagy­fuvaros utcai templomkörze­tet, mely­nek évek óta rabbija, Újli­pótvá­ros­ra cse­rélik, ahol vadonatúj zsidó központot létesítenek majd Zsilip néven. Ahogy ed­dig is leginkább a fiatalok számára szer­veztek programokat, így új környékü­kön is elsősorban a fiatal családok számára szeretnének lehetőségeket kínálni.

2008-ban egy interjúban azt mondta, azért választották Magyarországot, mert tudta, hogy ez a lehető legjobb hely a család számára. Beigazolódtak a reményeik?

Igen, nagyon szeretünk itt élni. Különösen jó, hogy itt biztonságban érezzük magunkat. Igaz, nincs a világon olyan hely, ahol csak jó van, mindenhol vannak rossz dolgok és rossz emberek, de itt akár az éjszaka közepén is sétálhatok ortodox zsidóként az utcán, nem kell félnem. A nagyobb gyerekeim nyugodtan elmehetnek egyedül vásárolni, utazunk a tömegközlekedésen és nem félünk. Magabiztosnak érezzük itt magunkat.

Mit szeretnek még Magyarországon?

Elsősorban a zsidó közösséget szeretem itt. Ez a világon azon kevés közösségek egyike, amelyik ugyanott él évszázadok óta. Mesélek egy történetet. Pár hónapja bementem egy elektronikai boltba és villanykörtét kértem az eladótól. Ő intett, hogy várjak és a mögöttem lévőt szolgálta ki. Amikor az illető kiment, az eladó hozzám fordult és azt mondta: hol tudnám még egyszer megkóstolni a maceszgombócot? Kiderült, gyerekkorában még a nagymamája tartott szédert és főzött maceszgombóclevest. Ezt szeretem: egy teljesen vallástalan ember, épp csak annyit tud, hogy zsidó, de ezek a jelek a szívében vannak és ötven év után is előbukkannak. Meghívtam magunkhoz, az édesanyjával jött, aki 80 felett járhatott. Főztünk nekik maceszgombóc levest, nagyon boldogok voltak.

 

Mit nem szeret Magyarországon?

Mielőtt Magyarországra jöttünk, beszélgettem egy Izraelben élő magyar bácsival. Mondtam neki, hogy még egy szót sem beszélek magyarul, mire azt válaszolta, hogy az a szó, amit a legtöbbször fogok hallani, az a jaaaj lesz. Akkor csak nevettem és nem értettem, mire gondol, de itt hamar megtanultam, hogy sokan mindig csak panaszkodnak. Nincs olyan, hogy csak jó, de a Tóra arra tanít, hogy mindenben a jót kell keresni, akkor nyugodtabb és kellemesebb lesz az élete.

 

Hamarosan ismét költöznek, ezúttal a 7. kerületből a 13-ba. Mit vár az új lakóhelyüktől?

Remélem, hogy Magyarország legszebb zsidó közössége lesz ott. Rengeteg programot tervezünk, hogy mindenki, aki még sosem volt zsinagógában, akinek csak az évi egy maceszgombóc a kapcsolódása a zsidósághoz, az is, jól érezze magát.

Nagy fába vágták a fejszéjüket: zsinagógát, kávéházat, játszóházat ígértek. Meg lehet ezt valósítani?

Meg, csak idő kell hozzá. Lépésről lépésre fogunk haladni. Először egy „Mini Zsilip” nyílik meg, az épület előterét leválasztjuk, és míg a háttérben zajlik az építkezés, addig a közösségi élet itt már megindulhat. Amint valamivel elkészülünk, összenyitjuk a már meglevő terekkel. A nyarat a tervezésre szántuk, hogy mikor elindul az építkezés, már pontosan tudjuk, mit miből és hogyan szeretnénk megvalósítani.

 

Főleg a miből érdekelne…

Egyszer egy nagy rebbe zsinagógát akart építeni, úgy, hogy mindenkitől kért hozzá egy kis pénzt a közösségből. Így építette Mózes is a pusztai szentélyt, mert így mindenki a magáénak érezhette. Jött egy nagy támogató, aki felajánlotta a rebbének, hogy minden költséget áll, mire a rebbe azt mondta neki: ne fizesd ki az egészet. Add csak a felét, a többit hadd adják össze a közösség tag­jai. Hozzánk még nem jött egy ilyen nagyvonalú támogató, de ha felbukkan, ígérem, nem fogom visszautasítani. Ad­dig is marad a közösség: rengetegen tesznek felajánlásokat, kisebbet-nagyobbat. Sokan érzik már most is magukénak a Zsilipet, ami nagy erőt ad a munkához.

Liebman Flóra írása

 

A cikk az Egység magazin 89. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.