A zsidó naptári év során a tórai ünnepeken kívül történelmi eredetű jeles napokat is megünneplünk. Ezek egy része régebbi eredetű, mint például a purim, mások egészen fiatalok, mint Izrael Állam nemzeti ünnepei. Utóbbiak közül kiemelkedik a függetlenség napja – héberül jom háácmáut –, amely a holokauszt emléknapjával (jom hásoá) induló, egyhetes megemlékezés- és ünnepségsorozatot zárja.

Az ijár hó ötödikén ünnepelt jom háácmáut elválaszthatatlan az ijár hó negyedikén tartott jom házikárontól, az emlékezés napjától. Mielőtt megünnepelnénk a zsidó állam újjászületését, fejet hajtunk azok előtt, akik az életüket adták az évezredes álom megvalósulásáért.

Theodor Herzl: „Ha akarjátok, nem mese”

A történelmi események összejátszásaként a XX. század közepére a szentföldi zsidó közösségnek lehetősége nyílt arra, hogy egykori, kétezer évvel korábban elvett területének egy darabján kikiáltsa a modern kori Izrael Államot. A függetlenséghez vezető utat meghatározta a XIX. század végétől egyre inkább megerősödő cionista mozgalom, az ennek nyomán beindult alijahullámok, valamint az 1912-es, független zsidó államot ígérő Balfour-nyilatkozat és a palesztinai brit mandátum 1948-as lejárta is.

Az államalapításhoz hozzájárult a holokauszt, és természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni a hazatérésről kétezer éven át szőtt és soha el nem feledett álmot sem. Fontos kiemelni, hogy ez utóbbinak semmivel nem volt kisebb szerepe az állam létrejöttében, mint a történelmi helyzetnek, hiszen a zsidók kétezer éve imádkoznak a visszatérésért, kétezer éve fordulnak imáinkkal Jeruzsálem, a zsidó nép örök fővárosa felé és kétezer éve siratják a Szentély pusztulását.

Az ENSZ 1947-es felosztási terve szerint egy zsidó és egy arab államalakulat jött volna létre a mai Izrael területén, és ezeknek Jeruzsálem lett volna a nemzetközileg felügyelt, megosztott fővárosa. Az arab országok azonban elutasították ezt a javaslatot – amely a mai napig az egyre inkább nyilvánvaló módon kivitelezhetetlen „kétállami megoldás” alapját képezi. Így a területen végül egy zsidó állam jött létre, bizonyos részeket pedig Jordánia és Egyiptom szállt meg.

A palesztinai brit mandátum lejártával 1948-ban, ijár hónap 5-én (abban az évben május 14.), egy fél évvel korábban hozott ENSZ-határozat nyomán megalakult a modernkori Izrael Állam. Ez lett Izrael Állam függetlenségi napja. A kétezer éve száműzetésben élő zsidó nép ismét államot alapíthatott. Az állam létrejöttét első miniszterelnöke, Dávid Ben-Gurion jelentette be Tel-Avivban, Herzl Tivadar hatalmas portréja alatt, óriási ünneplő tömeg előtt. Jeruzsálemben ostromállapot volt, ezért nem lehetett az ősi fővárosban kikiáltani a függetlenséget. Ben-Gurion beszédét a Kol Jiszráel (Izrael hangja) rádió élő egyenes adásban közvetítette. A híres beszéd e szavakkal kezdődött:

„Ezennel kihirdetem Izrael Állam megalakulását”.

Érdekesség, hogy a mandátum csak ijár hónap hatodikán járt le, mivel azonban ez a nap szombatra esett, a függetlenséget már előző nap, pénteken nap közben kihirdették azzal a kitétellel, hogy a palesztinai brit mandátum aznap esti lejártával lép csak életbe. Az örömöt beárnyékolta, hogy még aznap megkezdődtek az összecsapások az ország arab lakóival és a környező arab országokkal. Ez volt Izrael függetlenségi háborúja. És bár a harcok azóta sem szűntek meg, az ország él és virágzik.

Szimbólumok

Az újjáalakuló állam kikiáltása előtt két nappal döbbentek rá a cionista mozgalom vezetői, hogy még nem hoztak hivatalos döntést az ország hivatalos nevéről. Végül az Izrael megnevezést választották, mely olyan versenytársakon kerekedett felül, mint Júdea vagy Cion. A zászló és a címer kérdését sem kapkodták el: három héttel a függetlenség kikiáltása után hirdettek pályázatot a nemzeti szimbólumokról. 

Néhány héttel az államalapítás után az ifjú állam kormánya a sokkal sürgetőbb problémák mellett a zászló kérdésére is időt szakított. Bár könnyű választásnak tűnt a cionista zászló egyszerű átvétele, a kormány attól tartott, hogy a diaszpórában élő zsidók a továbbiakban nem tudják majd használni azt anélkül, hogy kettős lojalitással, vagy – ami még rosszabb – egyenesen árulással vádolnák meg őket. A kormány így pályázatot írt ki a megfelelő zászló megtervezésére. A több tucatnyi beérkezett pályamű túlnyomó része a cionista zászlót használta kiindulópontul.

A kormány által kinevezett bizottság végül a cionista zászló mellett döntött. A kormány 1948. október 28-án megszavazta a kék-fehér zászló használatát Izrael Állam zászlajaként. Az indítványt ellenszavazat nélkül fogadták el a képviselők, a kék-fehér zászló azóta is büszkén lobog. 

Mit jelentenek a izraeli zászlón lévő szimbólumok?

Égszínkék Dávid-csillag kék-fehér mezőben, felette és alatta egy-egy égszínkék sáv. A kék-fehér zászló, a modern kori Izrael Állam egyik szimbóluma. A Függetlenség Napján felidézzük honnan ered. A Dávid-csillag tulajdonképpen két, egymásba fordított háromszög. Ez a szimbólum évezredek óta ismert, ám nem olyan régen kapcsolódott össze a zsidó néppel. A zsidóságnak ennél sokkal ősibb jelképei is … Olvass tovább

Hogyan zajlik az ünnep?

Ez a nap általános és nagyon szigorúan vett állami munkaszüneti nap, ünnepségek, különféle összejövetelek napja. Mindenhol lobog a kék-fehér zászló, kék-fehérbe öltözik minden és mindenki, akinek fontos e nap. Az állami óvodákban Izraelről szóló dalokat tanulnak a gyerekek, az iskolákban pedig részletesen megismerik a történelmi körülményeket.

A központi állami ünnepséget erev jom háácmáutkor, vagyis este tartják a jeruzsálemi Herzl-hegyen. Zászófelvonás után beszédek következnek és tizenkét kiválasztott személy meggyújtja az Izrael törzseit szimbolizáló tizenkét fáklyát „letiferet medinát Jiszráel” – Izrael Állam dicsőségére. A fáklyák fellobbantását minden évben olyan egyénekre bízzák, akik életművükkel példát mutatnak. Elhangzik a Hátikvá, a nemzeti himnusz is. A városok, települések is megtartják a maguk ünnepségét bemutatókkal, beszédekkel és fáklyagyújtással. A korábban elmaradhatatlan tűzijáték a központi ünnepségen és számos egyéb településen elmarad, hogy ne nehezítsék a poszttraumás nehézségekkel küzdő veteránok részvételét.

Jom háácmáut napja a családé és a barátoké, akik összegyűlnek, hogy vidáman fogyasszák el a hagyományos menüt: kis kerti grillen, vagyis mángálon készített ál háést: tűzön sült húst és zöldségeket, amit pitával, sok salátával, csicseriborsóból készült humusszal, illetve szezámmagból készült tchinával fogyasztanak.

Kóser gasztro: grillezés a szabadban

A következő héten lesz jom háácmáut, az izraeli függetlenség napja. Szabadnap az egész ország számára, melyet az izraeliek hagyományosan vidám összejövetelekkel és szabadtéri grillezéssel ünnepelnek meg családi házak kertjében, vagy közparkokban. Csirke és zöldségek grillen 2-2 kg csirkemell és-comb 2 nagy padlizsán 4 cukkini 10 gombafej 2 citrom leve fél pohár olívaolaj 8 gerezd fokhagyma … Olvass tovább

A televízió és a rádió az ünneppel kapcsolatos műsorokat sugároz, izraeli filmeket vetítenek és élőben közvetítik az ünnepségeket. Ezen a napon kerül sor a nemzetközi bibliaismereti verseny – chidon Tánách – döntőjére, amit milliók kísérnek figyelemmel. A versenyen résztvevő diákoknak szinte fejből kell ismerniük a zsidó Bibliát ahhoz, hogy sikeresen szerepelhessenek. Ezen a napon adják át a rangos Izrael-díjat is. Számos katonai intézmény látogatható és sok helyre díjmenetesen léphetnek be a látogatók – ha beférnek. 

Az ünnep vallási aspektusa

Az izraeli főrabbinátus már 1950-ben, mindössze két évvel a függetlenség kikiáltása után úgy döntött, hogy jom háácmáutkor, akárcsak számos más ünnepnapon, el kell mondani a hálélt, a zsoltárokból álló, hálaadó imafüzért. Ez a szokás a vallásos-cionista közösségekben bevett gyakorlattá vált, ám a háredi közösségek nem gyakorolják és a hétköznapi imarendet mondják el. A vallásos-cionista közösség tagjai jom háácmáutkor ünnepi ruhát öltenek, imáikkal pedig mély spirituális tartalommal töltik meg ezt a napot, mert az újjászületett zsidó államban és a diaszpórában élő zsidók tömegeinek hazatérésében az ősi próféciák beteljesülését látják.

Fotó: Pixabay

Megszakítás