Égszínkék Dávid-csillag kék-fehér mezőben, felette és alatta egy-egy égszínkék sáv. A kék-fehér zászló, a modern kori Izrael Állam egyik szimbóluma. A Függetlenség Napján felidézzük honnan ered.

A Dávid-csillag tulajdonképpen két, egymásba fordított háromszög. Ez a szimbólum évezredek óta ismert, ám nem olyan régen kapcsolódott össze a zsidó néppel. A zsidóságnak ennél sokkal ősibb jelképei is vannak: a menóra, a luláv (pálmaág), valamint a kosszarvból készített sófár. A középkorban azonban misztikus jelentőséget kezdtek tulajdonítani a hatágú csillagnak, melyet mágen Dávidnak, vagyis Dávid pajzsának neveztek el. Úgy gondolták, hogy ez egy olyan formula, mely képes távol tartani a gonosz szellemeket és erőket. Az újkorban egyre gyakrabban bukkant fel a zsidó művészet díszítőelemeként a Dávid-csillag.

Történelmi jelentőségű esemény volt a Dávid-csillag karrierje szempontjából is, amikor 1648-ban II. Ferdinánd német-római császár engedélyt adott a prágai zsidóknak arra, hogy piros alapon sárga Dávid-csillagot ábrázoló zászlót húzzanak fel a zsinagógájukra, annak elismeréseként, hogy a zsidó közösség tagjai hősiesen helyt álltak a svéd hódítók elleni küzdelemben. Így aztán az ezt követő évtizedekben, a XVII. század második felében a Dávid-csillag egész Cseh- és Morvaország területén elterjedt, mint zsidó szimbólum. A következő két évszázadban innen terjedt tovább Európa távolabbi területeire is, és a zsinagógák megkülönböztető jelévé vált, és számos zsidó tárgyat is díszítettek vele. A XIX. század második felében kilépett a vallásos közegből, és általános zsidó jelképként zsidó szervezetek, akár sportegyletek is választhatták maguknak jelvényül.

A kék-fehér színkombináció a XIX. század végén vált a zsidóság szimbolikus színeivé. 1864-ben egy csehországi zsidó író, Ludwig August von Frankl közölt egy írást „Júdea földjének színei” címmel, és ebben javasolta, hogy a zsidó nép színe a tálit (tálesz), vagyis imalepel színeinek megfelelően a kék és a fehér legyen. Ez a két szín egyébként a korabeli európai zsidók táleszának színe volt csupán, nem általánosan érvényes szabály. A kék arra a bibliai parancsolatra emlékeztet, hogy a négyszögletű ruhadarabok négy sarkára kötött szálak közül egy-egy tchélet színű legyen, és az általánosan elfogadott vélemény szerint ez a kék egy világosabb árnyalata. A XIX. század második felében, illetve a XX. század elején tehát a zsidó és cionista szervezetek használták e színeket, akár jelvényeikről, akár egyenruhájukról volt szó.

Így a XIX. század végére a Dávid-csillag és a kék-fehér színpár egyaránt egybefonódott a zsidósággal és a zsidók szimbólumává vált. Ráadásul az első, a hatágú csillag teljesen szekuláris, a hagyományból nem szervesen következő jelkép volt, míg a kék csíkok kötődést mutattak a vallásos életmódhoz és a zsidó tradícióhoz. Így a kettő tökéletesen ötvözte a teljes zsidó népet. Úgy tűnik, hogy az első, aki egy zászlóban egyesítette e két szimbólumot, Jiszráel Belkind volt, aki a Szentföld benépesítését és mezőgazdasági megművelését célul kitűző Bilu mozgalmat alapította. Ő volt az, aki 1885-ben kék Dávid-csillaggal díszített zászlót lengetett Rison Lecionban. A Dávid-csillag közepébe a Cion szót írta. A csillag fölött és alatt két-két kék sáv virított. 1897-ben, az első cionista konferenciára készült el az első cionista zászló. A konferenciát a svájci Bázelban tartották, a zászló elkészítését pedig a mozgalmat vezető Theodor Herzl jobbkeze, David Wolfson rendelte meg. Ez még mindig különbözött a ma ismert zászlótól: alul és felül egy-egy csíkpár, és hét kisebb csillag díszelgett a nagyobb csúcsain, illetve fölötte. A központi Dávid-csillagban egy ősi zsidó jelkép, Júda oroszlánja is helyet kapott. Manapság Wolfsont tartják a kék-fehér zászló tervezőjének, ugyanis állította, hogy sem a korábbi zászlókról nem tudott, sem pedig Frankl színpárjáról. Bár nem tudjuk, hogy a kisebb csillagok és az oroszlán hogyan és miért tűnt el a zászlóról, az 1911-es cionista konferencia felvételén világosan látszik, hogy a zászló már felöltötte mai formáját.

Néhány héttel az 1948. május 14-i (ijár 5.) államalapítás után az ifjú állam kormánya a sokkal sürgetőbb problémák mellett a zászló kérdésére is időt szakított. Bár könnyű választásnak tűnt a cionista zászló egyszerű átvétele, a kormány attól tartott, hogy a diaszpórában élő zsidók a továbbiakban nem tudják majd használni azt anélkül, hogy kettős lojalitással, vagy – ami még rosszabb – egyenesen árulással vádolnák meg őket. A kormány így pályázatot írt ki a megfelelő zászló megtervezésére. A több tucatnyi beérkezett pályamű túlnyomó része a cionista zászlót használta kiindulópontul. A kormány által kinevezett bizottság végül, a kormány beleegyezésével és számos, diaszpórában élő zsidó támogatását is figyelembe véve, végül mégis a cionista zászló használata mellett döntött. A kormány 1948. október 28-án megszavazta a kék-fehér zászló használatát Izrael Állam zászlajaként. Az indítványt ellenszavazat nélkül fogadták el a képviselők. És a kék-fehér zászló azóta is büszkén lobog. Még a Google nyitóoldalán is.

Az én zászlóm – Hádegel seli – című dalt itt hallgathatják meg.

zsido.com