Izraeli szakértők segítenek Dél-Afrikában a vízellátás problémáit megoldani, izraeli technológiával. A Dél-afrikai Zsidó Nemzeti Alap által szervezett látogatás keretében a johannesburgi születésű Clive Lipchin, a dél-izraeli Arava Környezettudományi Intézet határon átnyúló vízgazdálkodásért felelős igazgatója is megszólalt delegációja nevében, egy a témához kapcsolódó konferencián – írja az israel21c.org.

Lipchin világszerte együttműködött olyan intézményekkel és csoportokkal, mint a Nemzetközi Valutaalap, jordániai és palesztin vízügyi szervezetek, illetve dél-afrikai kutatókat látott vendégül Izraelben, akik megoldásokat keresnek a vízügyi krízis kezelésére.

Dél-Afrikát számos vízzel kapcsolatos probléma sújtja. Csak a hálózat szivárgása a városi víz 37 százalékát pazarolja el. A nem megfelelő vagy tönkrement szennyvíz-infrastruktúra betegségekhez és ivóvízhiányhoz vezet. Az izraeli csapat helyszíni látogatásokat tett és városi tisztségviselőkkel tárgyalt, amik alapján ajánlásokat fognak tenni a probléma kezelésére.

Rowan Polovin, a dél-afrikai Cionista Szövetség országos elnöke szerint az együttműködés Dél-Afrika és Izrael között üdvözlendő lépés országuk számára a súlyos vízválság enyhítése felé, és remélik, hogy más városok is követni fogják a példájukat.

Fotó: Jacques Nel on Unsplash

Megszakítás