Titusz császárnak volt egy Onkelosz nevű unokaöccse, aki hogy, hogy nem, nem tudni pontosan, de pogány létéből megtért és vallásos zsidó lett. Ő volt az, aki a Tórát a szent nyelvről arámira fordította. Amikor a római császár megtudta, hogy unokaöccse zsidó hitre tért, követeket küldött hozzá, hogy azok meggyőzzék tettének „hibájáról”, s hogy visszaállítsák politeista hitét. Azonban amikor Titusz követei Onkelosz elé érték, ő elkezdett beszélni nekik a Tóra törvényeiről, s azokról a nagy jutalmakról, melyeket a micvák hű és jámbor betartói érdemelnek ki az Örökkévalótól. A követek ezt hallván mind megtértek vallásos zsidónak.

A császárban csak úgy fortyogott a düh mikor megtudta követei kudarcát, s újabb küldötteket menesztett Onkeloszhoz, de ekkor megparancsolta nekik, hogy még csak véletlenül se bocsátkozzanak vele disputába, nehogy úgy járjanak, mint az elődeik.

Amikor a második küldöttség érkezett Onkeloszhoz, ő egy kérdéssel fogadta őket:

„Nemde úgy van a világban, hogy a sötétben szolga halad ura előtt, hogy világítsa neki fáklyával az utat?”

„De, bizony, ez a szokás.” – helyeseltek a császár küldöttei, mire Onkelosz a Tórát idézte:

„Az Örökkévaló pedig járt előttük nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton és éjjel tűzoszlopban, hogy világítson nekik, hogy menjenek nappal és éjjel. Nem mozdult a felhőoszlop nappal és a tűz oszlop éjjel a nép elől.”

S Onkelosznak nem kellett tovább beszélnie, az újabb követek is rájöttek, hogy ki az egyetlen, az igazi Isten, s megtértek vallásos zsidónak.

A császár tajtékzott, s a legravaszabb embereit küldte Onkeloszhoz, hogy térítsék vissza. És, hogy a lehető legjobban biztosítsa sikerét, meghagyta küldönceinek, hogy nemcsak, hogy nem hallgathatják meg, de nem is beszélhetnek Onkelosszal.

Onkelosz pedig nem is szólt, csak nézett. Az ajtófélfát nézte, melyen ott függött a mezüze, rajta az Örökkévaló egyik nevének kezdőbetűjével. De ilyet bizony még nem láttak a római rafináltak, s kíváncsiságuk bizony nagyobb lett, mint uruk parancsa. Megkérdezték, hogy mi az, mire Onkelosz így felelt:

„A királyok, nemesek mind a palotáik belsejében trónolnak, míg kapuikat katonákkal és szolgálókkal őriztetik. Másképp cselekszik viszont Jiszráél Istene, mert ő bizony szolgáit rakja a ház biztonságos belsejébe, s míg ők ott vannak, addig Ő vigyáz, Ő maga áll őrt az ajtóknál Az Örökkévaló vigyáz bemeneteledre és kijáratodra!”

Amikor ezt meghallották a császár küldöttei, ők is megtértek zsidónak. A császár pedig végül belátta, hogy nem érdemes harcolnia „olyan” Istennel, akinek ilyen hatalma van az emberek felett, s nem küldött több követet Onkeloszhoz, ki élete végéig jámbor zsidó maradt.

Fotó: Chabad.org