Hollandia egyik legkülönlegesebb „turistaattrakciója” egy falu, amit nem könnyű megtalálni – és ez nem véletlen. 1943-ban, a holokauszt legsötétebb napjaiban épült, mélyen az erdő szívében, Vierhouten és Nunspeet között.
A von Baumhauer házaspár és a Bakker család nem hősnek született. Nem viseltek egyenruhát, nem emeltek zászlót. De amikor eljött az idő, hogy dönteni kell – ők a jó oldalon álltak. Rejtettek, segítettek, támogattak, csendben, veszélyben. Egy falut építettek az erdő mélyén – azoknak, akik a holokauszt kegyetlen mészárlása elől menekültek, írja az aish.
Von Baumhauerék, a nemesek, akik az erdőbe költöztek
Edouard Henri von Baumhauer egy előkelő német család leszármazottja volt, nemzetközi jogász, az amerikai-holland kereskedelmi tanács elnöke. Felesége, Hermina Jacoba Johanna (született Ribbink) három gyermekükkel együtt 1940-ben vidékre költözött, amikor a háború miatt megszűnt a nemzetközi kereskedelem.
Tudták, mi vár a zsidókra – Edouard jogászként és emberként is átlátta a nácik terveit. Már 1941-től zsidókat bújtattak a házukban, sőt, még egy 150 méter hosszú menekülőalagut is kiástak a közeli erdőig.
1942 májusában Edouardot letartóztatták, és hónapokat töltött a németek által működtetett internálótáborban. Hermina kitartó erőfeszítéseinek hála végül kiszabadult. Hazatérve látta: a villa már túl kicsi ennyi bujkáló számára. Új rejtekhely után kellett nézni. Ekkor merült fel az ötlet: mi lenne, ha az erdő rejtené el őket?
Találkozás az erdőben
Egy nap Edouard elindult feltérképezni a környéket – és az erdőben találkozott Dionisius Bakkerrel, egy nyugdíjas vasúti jegyellenőrrel, aki Nunspeet faluban élt, feleségével, Corneliával.
A Bakker házaspár már ekkor is tagja volt az ellenállásnak: otthonukban bujtattak antifasisztákat és egy zsidó családot is, Hertzéket. De miután a nácik razziát tartottak náluk (szerencsére eredménytelenül), tudták: új, biztonságosabb rejtekhelyre van szükség.
Az erdőben Dionisius és Edouard kezet fogtak – és megegyeztek: építenek egy falut. Egy titkos falut.
Falu a föld alatt a holokauszt árnyékában
A von Baumhauer és a Bakker család sátrakat állított, földbe süllyesztett kunyhókat ásott. Megbízható mesterekkel vezették be a vizet, áramot, hoztak gáztartályt, kályhát. Nemsokára már több mint száz ember talált itt menedéket: zsidó családok, holland ellenállók, orosz, lengyel és német szökevények, sőt, lelőtt szövetséges pilóták is.
A falu 13 földbe rejtett kunyhóból állt. A közösség túléléséről Bakker „Papa” és „Cor néni” gondoskodott. Biciklin, szekéren csempészték be az élelmet, cserélték be az élelmiszerjegyeket a faluban, hoztak gyógyszert, vizet.
Cor néni nemcsak főzött és osztott, hanem ápolónőként is segített. Volt ugyan orvos és fogorvos is a lakók között, de ha komolyabb baj történt, a beteget álnéven, hordágyon csempészték kórházba.
Gyerekek a csend fogságában
A gyerekeknek különösen nehéz volt a rejtőzés. Ze’ev Bar, egy túlélő így emlékezett:
„Gyerek voltam. Egész nap suttogni kellett. És suttogni – az egy gyereknek rettenetes. Még haragudni sem lehetett, mert nem emelhettük fel a hangunkat.”
A felnőttek igyekeztek tanítani, játszani velük.
„Soha nem unatkoztam – volt társasjátékunk, például Ludo” – emlékezett vissza Leny Duyzend.
Egy alkalommal majdnem megtalálták a falut
Eleinte mindenki óvatos volt – de a hétköznapokban néha becsúszott egy-egy hiba. Egy ellenálló például fényképeket készített a faluról. A nácik megtalálták a filmet – de szerencsére megsemmisítették, mielőtt elő tudták volna hívni. A falu lakói így is elmenekültek – és csak négy hét múlva tértek vissza.
A végzet napja – 1944 októbere
Két SS-katona vadászni indult az erdőbe. Fűrészelés hangját hallották – követték, és rábukkantak egy fiúra: Ze’ev Barra.
„Raus, du Jude!” – ordították. Figyelmeztető lövéseket adtak le, de a fiút végül elengedték, valószínűleg tartva attól, hogy nagyobb ellenállásba botlottak.
Ez időt adott a menekülésre. Sokan újra a von Baumhauerékhez vagy a Bakkerekhez menekültek. A legtöbben túlélték a háborút.
De amikor a nácik visszatértek, nyolc embert elfogtak. Nyolc ártatlan lelket – köztük egy hatéves fiút – kivégeztek. A falut pedig gránátokkal elpusztították.
Az utolsó áldozat: Dionisius Bakker
1945 februárjában a nácik letartóztatták Dionisius Bakkert. Cornelia látta, ahogy férjét elhurcolják. Minden követ megmozgatott, hogy kiszabadítsa. Nem sikerült. Dionisiust 1945. március 2-án végezték ki. Halála előtt ezt mondta a bujkálóknak:
„Aláírom a felelősséget mindnyájatok helyett. Inkább engem kapjanak el, egy öreg embert – mint benneteket, fiatalokat.”
Talán ezzel még a halála pillanatában is életeket mentett.
Cornelia túlélte a háborút – de hosszú évekig ágyhoz volt kötve egy baleset miatt, mikor épp élelmet vitt a faluba. 1964-ben a Jád Vásem Dionisius és Cornelia Bakkert a Világ Igaza kitüntetéssel ismerte el. Cornelia 1989-ben halt meg, temetésén sokan búcsúztatták.
A von Baumhauer család is túlélte a háborút – őket 1999-ben ismerték el ugyanígy.
Emlékmű a falu helyén
Ma a titkos falu helyén emlékmű áll. Három kunyhót újraépítettek, melyek látogathatók is.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.