A holokauszt után újra és újra előkerült a kérdés: mi legyen a megszentségtelenített tóratekercsek sorsa? Két különleges rabbinikus történet segít megérteni, mi forog kockán emlékezés és tisztelet határán. Oberlander Báruch rabbi írása.
A Holokauszt Dokumentációs Központ igazgatója által múlt héten feltett kérdés, miszerint ki lehet-e állítani egy, a
nácik által tóratekercsből készített tárgyat, nem újkeletű, közvetlenül a holokauszt után szintén foglalkoztak ezzel a
problémával, amikor előkerültek olyan tóratöredékek, amiket múzeumokban akartak kiállítani. Két rabbi
történetét idézem fel az alábbiakban, amikkel az állásfoglalás írása közben találkoztam.
Mártírhalált halt a holokausztban
Az első forrásként egy magyar rabbit idézek: Grünwald Jehosuá (1909–1969) huszti (később brooklyni) rabbi 1964-ben, már Amerikában jegyezte fel az alábbi történetet (Cheszed Jehosuá responsum 4. kötet, 19. fejezet). „Egy zsidó házban láttam egy tépett pergamenlapot egy Tórából, amire ráfolyt valakinek a vére, aki mártírhalált halt a holokausztban 5704-ben [1944], ez el volt téve emléknek egy üvegdobozban. Felmerült bennem a kérdés, hogy nem kellene-e ezt a tóradarabkát eltemetni a vérrel.
El kell temetni a tóradarabkát?
Elvileg nem lehetne kérdéses, hogy biztosan el kell temetni, akár a Tóra töredéke (ahogy a Sulchán áruch írja, a Jore déá 292. fejezetben), akár a mártír vére miatt (ahogy írja a Sulchán áruch, Jore déá 364. fejezetben). De a Széfer Chászidim (449. fejezet) azt írja, hogy egy házat, ahol meggyilkoltak valakit Isten nevének megszenteléséért [mártírhalált halt] és a vére a falon és a kövön van, a tulajdonos pedig ki szeretné meszelni a ház falait, akkor a véren ne menjen át [festékkel], és ne tegyen rá vakolatot, ahogy írva van [Jób 16:18.]: ’föld ne takard el véremet’. Ezért ezt sem szabad letakarni… igaz, hogy a mártírokat a vérükkel együtt szoktuk eltemetni, de ha a vér külön van, akkor lehet azt mondani, hogy nem szabad eltemetni, akkor sem, ha egy eltépett tóratekercsen van, merthogy a ’föld ne takard el véremet’. Ezen még el kell gondolkodni…”. Noha ez a pergamendarab nem teljesen egyezik a HDKE által kiállítani kívánt tárgy esetével, azonban egy dolgot világosan látunk az írásból. Grünwald rabbi csak amiatt hezitált, hogy el kell-e temetni a vért vagy sem. Azonban a Tóra kiszakított darabjának temetése kapcsán teljesen elfogadható volt számára, hogy ne legyen eltemetve, hanem méltó helyen maradjon, kiállítva az üveg mögött.
Zsidó készíthet női cipőt tóratekercsből?
Jehosuá Mose Aronson (1910–1994) a lengyelországi Sanok rabbija többször is találkozott ilyen tárgyakkal, és a háború után írt responsumaiban többször is visszatért a kérdésre. Itt most egy tanúvallomást idéznék tőle, amivel visszaemlékezik arra, ami akkor történt vele, amikor munkatáborban volt (idézi Hásoá bimökorot Rábánijim 369. oldal): „Egy tehetséges fiatal és élénk fiú, aki cipész volt a szakmája szerint, a táborban odajött hozzám a következő kérdéssel.
A német nők a városból hoztak tórai pergamenlapokat és a munkavezető arra utasította, hogy készítsen belőle női cipőket és pénztárcákat. Mit kell tennie?
Azt tanácsoltam neki, hogy próbálja meg elmagyarázni a munkavezetőnek, hogy ezek szent zsidó tárgyak, és nem tudja őket megszentségteleníteni” – sajnos az, hogy mi a történet vége, nincs leírva…
Oberlander Báruch
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.