Egy ezüst kiduspohár hosszú utat tett meg Berlinből az Egyesült Államokba. Először a holokauszt elől való menekülés miatt veszett el, majd nyolcvan évvel később, egy nemes gesztus nyomán bukkant fel. A Gropman család számára ez a tárgy nemcsak az otthon szimbóluma, hanem az emlékezet, az identitás és a történelmi jóvátétel kézzelfogható darabja is.
Hans és Margarete Gropman a náci hatalomátvétel idején Berlinben éltek, három gyermekükkel. A család zsidóként egyre nagyobb nyomásnak volt kitéve: előbb elvesztették munkalehetőségeiket, majd az életüket is veszély fenyegette. 1939-ben, a holokauszt előtti utolsó pillanatok egyikében sikerült elhagyniuk Németországot és az Egyesült Államokba menekülniük. Az otthonuk, minden berendezéssel, személyes tárggyal együtt, hátramaradt, köztük az a gravírozott ezüst kiduspohár is – derül ki a forward.com cikkéből.
Miért fontos a kiduspohár egy zsidó család életében?
A kiduspohár a zsidó hagyományban nem csupán rituális eszköz. A borra mondott áldás – a kidus – minden szombat és ünnep kezdete. A pohár tehát a zsidó identitás egyik legszemélyesebb és legmélyebb szimbóluma. Erről itt olvashatnak részletesen Oberlander Báruch rabbitól.
Új generáció az Újvilágban, a holokauszt után
A család legfiatalabb tagja, Heinz (később Henry) még gyermek volt, amikor a Gropmanék átkeltek az Atlanti-óceánon. Az amerikai élet új kihívásokat hozott, de a múlt, amelyet maguk mögött hagytak, sosem tűnt el teljesen. Henry gyermekei, Sonya és Gaby Gropman az elmúlt években egyre intenzívebben foglalkoztak ezzel a múlttal, dokumentálták nagyszüleik történetét, kiállítást szerveztek és könyvet is megjelentettek a családi receptekről, fényképekről és hagyományokról.
Visszatérés a családhoz
A váratlan fordulat 2023-ban következett be. Egy német magángyűjtő – aki érzékenyen és főleg etikusan viszonyult a zsidó tárgyak múltjához – felfedezett egy díszes ezüst poharat (az eredetit itt lehet megtekinteni) egy régiségkereskedésben, amelyen a „H. Gropman” gravírozás állt. A név alapján elkezdett nyomozni, és végül kapcsolatba lépett a Gropman testvérpárral. A pohár azonosítása után döntött úgy, hogy nem eladja vagy megtartja a tárgyat, hanem visszaszolgáltatja azt a családnak.
A kézbesítés pillanata különösen megható volt: a tárgy, amely valaha egy szeretettel teli zsidó otthon szombat estéit kísérte, a leszármazottak kezébe került. A testvérek azt mondták: ez a pillanat több volt, mint egy örökség átvétele, valójában egy kis darab múltat kaptak vissza, amely addig csak a családi legendákban és fényképeken létezett.
A testvérek döntése szerint a pohár nem kerül újra használatba, hanem megmarad emléknek. Az évek során a család többször is próbálta visszaszerezni az elrabolt vagy elveszett vagyontárgyakat, de ez az első alkalom, hogy egy ilyen személyes tárgy valóban visszakerült hozzájuk.
Amit az államok elmulasztanak, az emberek megtehetik
A pohár visszaadása nem egy hivatalos restitúciós eljárás része volt. Nem állami program, nem szervezet közvetítette, hanem egy magánember, aki felelősséget érzett a múlt iránt. A Gropman testvérek a cikkben hangsúlyozták: ez a gesztus nemcsak a családjuknak szólt, hanem mindazoknak, akik hasonló tárgyakat és emlékeket veszítettek el a holokauszt során. A visszatérés egyszerre volt örömteli és nehéz. A pillanatban ott volt a veszteség emléke, az átélt trauma árnyéka, ugyanakkor egy új lehetőség is: az elbeszélés, a tanítás, a megértés lehetősége.
A testvérek tervei között szerepel, hogy kiállítják, és részletesen dokumentálják a pohár történetét, hogy tanúként szolgáljon egy olyan korból, amikor a zsidó életet megpróbálták eltörölni, de tárgyai, emlékei és utódai mégis megmaradtak.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.