Május elején Montenegró történelmi városa, Budva, a globális zsidó élet központjává vált, amikor több mint 100 Chábád-küldött gyűlt össze 40 ország képviseletében Európából, Afrikából és a Közel-Keletről.

A kétnapos Chábád konferencia célja az volt, hogy megerősítse a zsidó közösségeket és megvitassa a zsidó élet jövőjét a 2023. október 7-i események utáni világban – számolt be erről a VINnews.

A Chábád új kihívásai és lehetőségei

A konferencia egyik fő témája az Izraelből külföldre költözött több mint 80.000 ember integrálásának kérdése volt. A Chábád küldöttek, akik gyakran az egyetlen zsidó kapcsolódási pontot jelentik ezekben az országokban, stratégiákat dolgoztak ki arra, hogyan fogadják be és támogassák az újonnan érkezőket.

Emellett a résztvevők beszámoltak a zsidó élet újjáéledéséről olyan városokban, mint Pozsony és Koppenhága. Ezekben a városokban új generációs Chábád központok és programok indultak fiatal családok, tinédzserek és fiatal felnőttek számára.

Tisztelgés az áldott emlékű Kotlarsky rabbi emléke előtt

Ez volt az első regionális találkozó a nemrég elhunyt Moshe Yehuda Kotlarsky rabbi nélkül. Kotlarsky rabbi kulcsszerepet játszott a Chábád globális növekedésében. A konferenciát az ő emlékének szentelték, és számos résztvevő személyes történetekkel emlékezett meg róla.

A találkozó során Baruch Myers pozsonyi rabbi – Myers Mendy szentendrei rabbi édesapja – befejezte a Talmud tanulmányozását édesanyja emlékére, míg Mendy Chitrik rabbi egy új Tóra-tekercset avatott, amelyet Kotlarsky rabbi emlékére ajánlott fel. Az új Tórát olyan muszlim országok zsidó közösségei fogják használni, ahol eddig nem volt állandó Tóra-tekercs.

Montenegróban új mikve épül

A konferenciát a montenegrói Chábád küldöttek, Ari Edelkopf rabbi és Chani rebecen, valamint Leizer Ehrenfeld rabbi és Mushky rebecen szervezték. A rendezvény során megkezdődött Montenegró első mikvéjének építése.

Edelkopf rabbi így értékelte a találkozót: „Két napra csendes utcáink a zsidó folytonosság inkubátorává váltak. Megtiszteltetés volt, hogy Montenegró adhatott otthont ennek a fontos eseménynek.”

A konferencia során a küldöttek késő esti beszélgetéseken, stratégiai megbeszéléseken és erőforrás-megosztásokon vettek részt. A budvai találkozó nemcsak a kihívásokra adott válaszokat, hanem új reményt és irányt is mutatott a zsidó közösségek számára egy változó világban.

 

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás