Báruch dáján háEmet! Moshe Yehuda Kotlarsky rabbi, a Rebbe világjáró nagykövete, a New York-i székhelyű, nemzetközi „Kinus Hashluchim” ikonikus vezetője kedden, ijár hónap 27-én elhunyt. A Collive írásával emlékezünk rá.
A Chábád-Lubavics mozgalom oktatási szervezetének elnöke, Kotlarsky rabbi néhány nappal ros chódes sziván havi 75. születésnapja előtt tért vissza Teremtőjéhez.
1949-ben született Hershel Kotlarsky rabbi és Golda Kotlarsky (szül. Schimmelman) rebecen gyermekeként a brooklyni Crown Heights negyedben. A Chábád-Lubavics mozgalom központjának szívében nevelkedett, s világkörüli útjai után mindig ide tért haza.
Édesapja a lengyelországi Otwoskból származott, s tóratudását a világhírű lublini jesivában és a Tomché Tmimimben szerezte. Családja nagy részét a holokausztban pusztították el, ám ő a csodával határoson módon túlélte a vészkorszakot és egyike volt annak a kilenc küldöttnek, aki megalapította a montreali Chábád-központot. Kanadából aztán az Egyesült Államokba költözött és a Tomché Temimim jesiva adminisztrációs részlegén dolgozott.
Rabbi Moshe Yehuda a jesiva tanulmányai után megházasodott, Rivka Kazent vette feleségül, akivel először egy franciaországi leányiskolát vezetett, majd a Rebbe első küldötteiként az ohiói Clevelandbe mentek, végül pedig Crown Heights-ban telepedett le családjával, ahol feleségével kilenc gyermeket neveltek.
Kotlarsky rabbi mint a Rebbe elhivatott haszidja és a közösségépítés nagymestere, szakképzett adománygyűjtő 1968-ban megkezdte külföldi utazásait, hogy azonosítsa az egyes közösségek szükségleteit, s előkészítse a Chábád-központok kiépítését. A későbbiekben kulcsfontosságú szerepet játszott a volt Szovjetunió országaiban elnyomott zsidó közösségeinek vallási újjáéledésében.
Rabbi Moshe Kotlarsky elnökölte a nemzetközi „Kinus Hashluchim” és „Kinus Hashluchos” programot, a jelenleg több mint 6000 Chábád rabbi és rebecen éves kongresszusát, melyen évről-évre több ezer lubavicsi küldött merít inspirációt és megújult erőt Tóra-tanító munkájához.
Azokra a helyszínekre, ahol egy-egy Chábád rabbi teljes munkaidős jelenléte valamilyen okból nem megoldható, viszont élnek ott zsidók, Kotlarsky rabbi megszervezte a „Merkos Shlichus” programot, melynek keretében jesivabóchereket, vagyis a rabbifelavatásuk előtt álló fiatalokat küldenek a városba, hogy ott az őszi főünnepekre vagy éppen peszáchra közös imát, étkezést és programokat szervezzenek.
Alapítója volt a „Merkos 302” nevű franchise-szervezetnek, mely olyan Chábád-szervezeteknek biztosít erőforrásokat, mint a Magyarországon is működő CTeen vagy CKids.
Temetése a mai napon, New York-i idő szerint délután 1 órakor volt. Sivát a Crown Street 398. szám alatti gyászházban ülnek.
Emlékéből fakadjon áldás!