„Zsidóság-körkép” sorozatunkban annak járunk utána, hogyan látják a zsidóságot a közösség tagjai, illetve a közélet különböző szereplői. Faith Asher rabbit kérdeztük.

 

Mivel foglalkoznál szívesen, ha nem rabbi lennél?

Ez jó kérdés. Gyermekkoromban az újságírás foglalkoztatott, de nem gondolom, hogy felnőtt fejjel is ezt választanám. Nagy elszántsággal és örömmel végzem mostani munkám, szóval úgy érzem, a helyemen vagyok.

Hogyan kapcsolódik ki egy rabbi?

A tanulás és a család jelenti számomra a kikapcsolódást. A munkám nagy részében fiatalokkal vagyok, rengeteg programot szervezek nekik. Sokszor éjszakába nyúlóan beszélgetünk. Van úgy, hogy nálunk is alszanak a feleségem nagy örömére. És ezt nem ironikusan mondom, tényleg örül nekik.

Kit vinnél magaddal a minjenbe egy lakatlan szigetre?

Az egész közösséget. És akkor nem is lenne már lakatlan az a sziget. Természetesen elsősorban a családomat vinném, a gyerekek lennének az előimádkozók, de jönne velem az egész közösség: az EMIH-től a Mazsihiszig mindenki.

Ha egy névtelen adakozó 10 milliárd forintot adományozna neked, hogy fordítsd a zsidó közösség javára, mihez kezdenél?

Szép összeg. A hitközség kiadásait valószínűleg néhány évre fedezné. Én erre költeném. Az Óbudai és a Vasvári körzet kiadásaira, az Olajág otthonokra, a Zsilipre, a Cedekre és kiemelten az oktatásra, iskolákra. Emellett a magyar egészségügyet is támogatnám.

Ha társadalmi párbeszéd indulna arról, hogy épüljön egy holokauszt emlékmű Budapesten, te mit javasolnál?

Mindenképpen ügyelnünk kell arra, hogy a múltat ne sértsük meg! Egy emlékmű fontos, de még fontosabb az oktatásra, megismerésre fordítani a hangsúlyt. A Tóra azt mondja: emlékezni tettekkel kell. Tettek, cselekedetek által erősödik az emlékezet.

Csinálnál-e valamit másképp a munkádban, mint az elmúlt években tetted?

Igen, bizonyosan. Ha visszanézek az elmúlt hat évre, mióta visszajöttem Magyarországra, azt kell mondjam, hogy a fiatalok oktatására még nagyobb hangsúlyt fektetnék. A zsidó párkeresés gyerekcipőben jár, erre a témára is több energiát fordítanék és fogok is. Szükség van a zsidó jövőre. Az utóbbi pár hónapban annyi fiatal lánnyal és fiúval találkoztam, akik párt keresnek. Nagy igény van egy zsidó társkeresőre.

Tíz év múlva hogyan szeretnéd látni magadat a zsidóságban, magad körül a zsidóságot?

Egy virágzó zsidóságot vizionálok Magyarországon. Emberekkel teli zsinagógákat, egy nyüzsgő Zsilipet, és jól működő ifjúsági központokat szeretnék látni. Sokan elmennek Magyarországról, de én azt látom, hogy igenis van igény a zsidóságra itthon. Optimista vagyok. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, sok munkára van szükség, én ebből a munkából szeretném kivenni a részem.

Ha a Siratófalnál kívánhatnál valamit, ami teljesül, mi lenne az?

Jöjjön el a Messiás! És ezzel minden kívánságom teljesülne, hiszen nem lennének háborúk, betegségek, éhínségek…

Van-e kedvenc imád, tórai tanításod?

A Tóra egész filozófiájának alapja Bál Sém Tov tanítása arról, hogy az isteni gondviselés ott van az emberrel minden pillanatban. Akkor is, ha valami jó, akkor is, ha rossz történik vele. Ott van körülöttünk mindenhol. Ha az ember ebben hisz, egy szilárd alapot kap az életben. A kedvenc imám pedig az Adon Olam, ami töményen és akkurátusan leírja, hogy ki az Örökkévaló.

Lefkovics Zsófi

 

A sorozat eddigi részei:

Szántó T. Gábor

Lang Györgyi

Székhelyi József

Lefkovics Péter

Borgula András

Szalai Kálmán

Fritz Zsuzsa

Klopfer Dávid

Rubin Eszter

Köves Mushky

Szilágyi Nóra

Győrfi László

Ambrus Klára

Fűszeres Eszter

Megszakítás