A világ legfontosabb oltóanyagainak kifejlesztőit sokan ismerik. Köztudott, mely vakcina fűződik Louis Pasteur (veszettség, anthrax), Edward Jenner (fekete himlő) és Jonas Salk (gyermekbénulás és influenza) nevéhez. Az ortodox zsidó Mordechai Wolff (Waldemar) Haffkine, a kolera és a bubópestis elleni oltóanyagok feltalálójának a neve azonban annak ellenére elfelejtődött, hogy felfedezéseivel emberek millióinak életét mentette meg.
Saját korában „a zsidó Jennernek” és „az emberiség megmentőjének” nevezték, a Brit Birodalom befolyásos főrabbija, Joseph Hertz is „híres tudósként” hivatkozott rá. Emellett – nem kis részben zsidósága miatt – keményen meg kellett küzdenie az igazáért és számtalan támadásnak volt kitéve. Éppen ezért az ukrajnai zsidó Haffkine-t Alfred Dreyfushoz is hasonlították – írja az aish.com.
Haffkine 1860-ban született az Orosz Birodalomban, a mai Ukrajna területén, Odesszában. Apja szekuláris zsidó kereskedő volt, anyja pedig elkötelezetten ortodox asszony, akinek korai halála után az anyai nagymama nevelte a gyermeket. Tőle kapta erőteljes zsidó identitását. Haffkine alapította meg az Odesszai Zsidó Önvédelmi Ligát, és annak tagjaként az 1881-es pogrom során egy zsidó otthon védelmében meg is sérült. Tudományos munkásságát az immunológia egyik atyja, a szintén zsidó, Nobel-díjas tudós, Ilja Mecsnyikov (Élie Metschnikoff) szárnyai alatt kezdte. Miután tiltakozott amiatt, hogy mentorát zsidó származása miatt elbocsátották az egyetemről, őt magát is kitiltották, később mégis doktori fokozatot szerzett.
Professzor azonban nem lehetett, ugyanis nemcsak, hogy nem volt hajlandó felvenni az orosz ortodox hitet, de büszkén és nyíltan vállalta zsidóságát.
E kezdetek után érthető, ha nem maradt hazájában, hanem szeretett tanárát követve Párizsba költözött, ahol Mecsnyikovval és Louis Pasteurrel együtt alapították meg a Pasteur Intézetet. Nem sokkal ezután tört ki a XIX. század egyik nagy kolerajárványa, amely Ázsián és Európán végigsöpörve rengeteg áldozatot szedett. Haffkine belekezdett a kolera elleni vakcina kifejlesztésébe. Kutatásainak eredményét 1892-ben saját magán próbálta ki. A teszt sikeres volt, a tudóstársadalmat mégsem sikerült teljességgel meggyőznie. Ez azonban nem tántorította el és néhány hónappal később engedélyt szerzett arra, hogy Indiába utazhasson és tesztelhesse az oltóanyagát. A hatalmas országban a kolera emberek százezreit pusztította el.
Ám Indiában sem volt könnyű dolga, többek között azért, mert akkoriban is sokan ellenezték az oltást, ráadásul semmiféle anyagi támogatást sem kapott a munkájához. Időbe tellett, mire egy angol egészségügyi tisztségviselő segítséget nyújtott neki abban, hogy megtalálja a leginkább megfelelő tesztalanyokat. Hamarosan kiderült, hogy az oltóanyag működik: a teljességgel fertőzött faluban jóval nagyobb volt azok aránya, akik oltatlanul haltak bele a kolerába. Ettől fogva keresztül-kasul utazta Indiát, hogy minél több embert beolthasson. Eközben rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie, egyszer például muszlim fanatikusok követtek el ellene merényletet. Végül maláriafertőzés következtében vissza kellett utaznia Angliába, de addigra 42 ezer embert oltott már be életmentő vakcinájával.
A következő két év során kiderült, hogy az általa kifejlesztett oltóanyaggal beoltott lakosság körében nyolcvan százalékkal esett vissza a kolerafertőzések száma.
1896-ban egy másik súlyos járvány ütötte fel a fejét Indiában. A bubópestis kétszer olyan halálos volt, mint a kolera. Az indiai kormány azonnal Haffkine segítségét kérte, aki elvállalta a szinte lehetetlennek tűnő feladatot: a lehető legrövidebb idő alatt hatékony vakcinát kifejleszteni a gyilkos kór ellen. Szinte teljesen egyedül dolgozott, oltóanyaga csodával határos módon mégis mindössze három hónap leforgása alatt elkészült. Mint a kolera elleni szert, ezt is magán próbálta ki először, sikerrel.
Ezt követően Indiában is bevethette a készítményét, amely sikeresnek bizonyult: a halálos áldozatok túlnyomó része az oltatlanok közül került ki. Hamarosan saját laboratóriumot kapott és egy év alatt emberek százezreit oltotta be. Viktória királynő érdemei elismeréseként lovaggá ütötte és a Jewish Chronicle büszkén írta róla:
„Az ukrajnai zsidó, aki az európai tudományos iskolákban szerzett gyakorlatot, hinduk és muszlimok életét menti meg és Hódító Vilmos, valamint Nagy Alfréd utódja tünteti ki”.
Oroszország nem volt ennyire liberális, és a kolera számlálatlanul szedte az áldozatait a helyi parasztok és munkások között, mivel a cári kormány nem engedélyezte, hogy egy zsidó kezelje az alattvalókat.
Haffkine sikerei ellenére sem volt népszerű. Ahogy az orosz vezetés, úgy az angoloknak sem tetszett az oroszországi zsidó sikere. Lassan elterjedt az a pletyka, hogy a nagyszerű felfedező valójában orosz titkos ügynök és a brit kolonializmus ellensége. Azt is terjesztették, hogy a vakcina disznóhúsból készült, ami mind a hinduk, mind a muszlimok számára elfogadhatatlan volt. Végül megtörtént a baj. Egy indiai faluban folytatott tömeges oltási akció során egy helyi segéd nem tartotta be Haffkine szigorú előírásait a fertőtlenítésre vonatkozóan és 19-en haltak meg tetanuszfertőzés következtében. Bár egyértelmű volt, hogy nem Haffkine felelőssége volt az eset, mégis vizsgálatot indítottak ellene. A „kis Dreyfus-perként” hírhedtté vált eseménysorozat eredményeként minden címétől megfosztották és Angliába küldték a kutatót. Rehabilitációjára csak évekkel később került sor.
A vakcina mindettől függetlenül tagadhatatlanul működött, olyannyira, hogy a XX. század első éveiben voltak olyan, nagy tömegek által látogatott zarándokhelyek Indiában, ahol a fertőzésveszély miatt megkövetelték, hogy a látogatók érvényes és hivatalos oltási igazolvánnyal rendelkezzenek! Haffkine végül visszatért Indiába, de mivel a gyakorlati kísérletezéstől eltiltották, elméleti kutatásokat folytathatott csupán.
Végül 1915-ben, nyugalmazása után visszatért Franciaországba. Bár az események láncolatában nem merült fel Haffkine zsidósága mint probléma, a tudományos világban többnyire egyetértenek azzal a feltételezéssel, hogy a vallását büszkén vállaló, sok zsidó és cionista vezetővel, valamint Edmond Rothschild báróval is közeli kapcsolatot ápoló férfi iránti ellenszenv miatt lehetetlenítették el a sikeres, több százezer ember életét megmentő tudóst.
E kapcsolatok voltak egyébként azok, amelyek nyomán ő is támogatta az Izraelben való letelepedést. Tervét a területet akkoriban magáénak tudó Ottomán Birodalom szultánjához is eljuttatta, ám ő elutasította azt. Haffkine többször is adományozott pénzt arra, hogy Izraelben zsidók földet vásároljanak, ám politikai értelemben nem volt cionista és nem tartotta a zsidó állam létrejöttét a zsidó túlélés zálogának. Ez utóbbit sokkal inkább a jesivákból kikerült spirituális vezetők nagyszerűségének tulajdonította, ennek következtében elsősorban jesivák és Talmud Tóra intézmények számára adakozott igencsak bőkezűen. Létrehozta a Haffkine Alapítványt annak érdekében, hogy Kelet-Európában segítse a zsidó oktatást. Céljai közé tartozott, hogy felvilágosult szekuláris zsidókat is elérjen. Alapítványa a mai napig működik és támogatja a vallásos intézményeket.
A pénzbeli támogatás mellett Haffkine más módokon is segítette a kelet-európai zsidókat. Petíciót fogalmazott meg például polgári és vallási jogaik védelme érdekében, ezt a versailles-i konferencián olvasták fel. Megalapította a Héber Nyelv Visszatérésének Társaságát, támogatta a calcuttai zsidó iskolát, mikrobiológiai intézet alapítását tervezte az államalapítás előtti Izraelben, a jeruzsálemi Héber Egyetemen a zsidó tudományok tanszékének létrehozása érdekében dolgozott és több zsidó szervezet vezetőségének is tagja volt.
Ha pedig ez még nem lett volna elegendő, akkor segítette a zsidó menekültek amerikai bevándorlását. Tudatában volt ugyanis annak, hogy világszerte egyre inkább növekszik az antiszemitizmus, hogy milyen mértékben nyomják el szülőhazájában a zsidókat és a saját bőrén tapasztalta, hogy zsidósága miatt bárkinek bármikor tönkremehet a karrierje. Ennek okán rendkívül hálás volt az Egyesült Államoknak azért, ahogyan az Újvilágban a zsidókkal bántak és minden eszközzel segítette azokat a zsidókat, akik az óceán túlsó felén szerettek volna új életet kezdeni.
Amikor azonban nyugalmazása után saját szemével szerette volna látni az amerikai zsidók életét, hatalmasat kellett csalódnia. Szomorúan tapasztalta, hogy a hagyományos vallásosság, a parancsolatok betartása, a zsidó istenfélelem és tóratanulás, valamint a zsidó közösségi élet mind-mind csorbát szenvedett a felvilágosult Amerikában, és arra a következtetésre jutott, hogy az asszimiláció sokkal inkább fenyegeti a zsidóság túlélésének esélyeit, mint az évezredes üldöztetés.
Indiában még életében, 1925-ben laboratóriumot neveztek el róla, és a Haffkine Intézet a mai napig nagyra becsült oktatási intézmény a biológiai tudományok terén. A Jesivák Javára Szolgáló Haffkine Alapítvány, mint a neve is mutatja, zsidó oktatási intézményeket támogat, nagyszerű és értékes archívumát pedig az Izraeli Nemzeti Könyvtárra hagyta, noha soha életében nem jutott el Izraelbe. A jeruzsálemi Kennedy-erdőben ezer fa őrzi az emlékét. Az legelső, kolera elleni vakcinái közül egy ampullányit megtaláltak és a jeruzsálemi Dávid-tornya Múzeumban állították ki.
Mordechai Wolff Haffkine 1930-ban hunyt el Svájcban. Emléke legyen áldott!
Címlapkép: aish