Oberlander Báruch
Zsidó történelem
A Talmud zsidó hamisítása Magyarországon
A szatmári Friedländer féle talmudhamisítás történetfeltáró munkájának bevezetője – A százéves évforduló alkalmából
Bevezetés
„A Biblia a judaizmus alapköve, a Talmud pedig a zsidóság tartóoszlopa” tartja a zsidó gondolkodás. Ez az a tartóoszlop, amely a Biblia alapzatára épül, és a zsidóság egész spirituális építményét évezredek óta fenntartja. Sok szempontból a Talmud a legértékesebb könyve a zsidóság évezredes kultúrájának, ez a gerince a zsidó civilizáció kialakulásának és fejlődésének.
A Talmud nem más, mint a zsidó bölcsek jogi és homeletikai bölcseleteinek több évezredes kollektív gyűjteménye. Kialakulásának idején a zsidó bölcseletnek két főbb központja volt: az egyik a Szentföldön, a másik pedig az akkori Babilóniában (a mai Irak területén). Ennek a két központnak a tanházaiból két Talmud is kisarjadt – a Babilóniai Talmud, amely a babilóniai tanházak bölcseinek feljegyzése, és a Jeruzsálemi Talmud, amely az izraeli tanházak gyümölcse. A két Talmud eltér egymástól nyelvezetét, terjedelmét és tartalmát tekintve, sőt sok esetben még jogi határozataikban is különböznek.
A Babilóniai Talmud magában foglalja a babilóniai és egyes izraeli bölcsek tanításait egészen i.sz. V. századig. Terjedelme igen nagy, a kommentárokkal együtt általában 20 kötetben szokták nyomtatni.
A Jeruzsálemi Talmud magában foglalja az izraeli és egyes babilóniai bölcsek tanításait a III-IV. századból. Szerkesztése körülbelül i.sz. 370-re tehető. Elterjedtsége a középkorban igen szűk volt mindaddig, míg a mai leideni egyetemen őrzött 1289-es kézirat alapján 1523-ban Velencében nyomtatásban ki nem adták.
A Talmud két fő elemből áll össze: 1) a Misna, amely egy héberül írt kódex (tulajdonképpen az első gyűjteménye a „szóbeli Tannak”), és i. sz. III. században került megszerkesztésre; 2) a Misna értelmezése, amely a korabeli zsargon nyelven, egy arámi-héber keverék-nyelven íródott. Egy szóban összefoglalva a Talmud tartalmazza azoknak a vitáknak a gyűjteményét, amelyek a Misna adott paragrafusait tárgyalják.
A Misna hat részből, „rendből” áll: 1) Zráim – amely főleg a mezőgazdasági törvényekkel foglalkozik; 2) Moéd – amely a Szombat és a többi ünnep szabályait tárgyalja; 3) Násim – amely a családi (házasság, válás, stb.) törvényeket foglalja magában; 4) Nözikin – a pénzügyi és polgárjogi törvények része; 5) Kodásim – a Szentély és az áldozatok törvényeinek gyűjteménye; 6) Töhárot – amely a vallási tisztaság és tisztátalanság törvényeivel foglalkozik. A hat rész úgynevezett meszechtékre (traktátusokra) oszlik, ezek pedig fejezetekből állnak.
Egyik Talmud-sorozat sem teljes. A Babilóniai Talmudban például alig van Talmud a Zráim és a Töhárot részre, míg a Jeruzsálemi Talmud foglalkozik részletesen a Zráim résszel, amelyben elsősorban az Izraelben hatályos mezőgazdasági törvényekről van szó.
A Jeruzsálemi Talmud a Kodásim részre és újkori megtalálása
A risonim, középkori bölcsek írásaiból úgy tetszik, hogy nekik még hozzáférésük volt a Jeruzsálemi Talmud Kodásim rendjéhez. A Misnához írt kommentárjának bevezetőjében Maimonidész határozottan állítja, hogy a Misna első öt rendjére vonatkozóan mind a Babilóniai Talmud, mind pedig a Jeruzsálemi Talmud szövegei megvannak. Az idők során azonban a Jeruzsálemi Talmudnak a teljes Kodásimmal foglalkozó szövege elveszett, és több száz éven át senki sem tudott erről a „rend”-ről szóló kézirat létezéséről.
1907-ben egyszer csak felbukkant Magyarországon egy rejtélyes személy, aki magát Slomó Jehudá Algazi-Friedländer rabbinak nevezte. Algazi-Friedländer rabbi kiadott egy szöveget, amelyről azt állította, hogy az a Jeruzsálemi Talmudnak a Chulin (a nem áldozati célra szánt állatok levágásáról szóló) és Böchorot (az állati elsőszülötteket és azok esetleges hibáit tárgyaló törvényekről szóló) traktátusának szövege. Ezzel tüzes vitát szított a kor leghíresebb magyarországi és külföldi rabbijai között.
A Talmud történetének eme fejezetéről Grünwald Lipót (Jekutiél Jehudá Grünwald rabbi, Máramarossziget, 1890–Columbus, Ohio, 1955) írt személyes beszámolót, amely meg is jelent nyomtatásban a Széfer hájovél hápárdészben (1951). A következőkben ennek a beszámolónak egy áttekintését közöljük.
Megismerkedés Algazi-Friedländer rabbival
Abban az évben, vagyis 1907-ben, Grünwald Lipót éppen a kárpátaljai Huszt jesivájában tanult. Egy napon váratlan vendég jelent meg a tanházban, azonnali és erőteljes hatást gyakorolva környezetére. Az akkor még fiatalember Lipót érdeklődött a látogató kiléte felől. A suttogóra fogott válasz a következő volt: Ő egy szefárd (keleti országokból származó) rabbi, aki csakis héberül beszél, és azt is szefárd kiejtéssel, jiddisül – a kelet európai zsidók nyelvén pedig egyetlen szót sem ért. Két tfilint (imaszíjat) visel a fején [ez akkoriban elterjedt gyakorlat volt a szefárdok között], a neve pedig Jehudá Algazi-Friedländer. Legkülönlegesebb ismérve pedig az, hogy ő az, aki megtalálta a Jeruzsálemi Talmud Kodásim rendjének egyetlen, még létező – de eddig nem ismert – kéziratát.
A fiatal bóhert igencsak lenyűgözte a különös látogató, és fel is kereste őt szálláshelyén. Algazi-Friedländer rabbi hamar összebarátkozott a fogékony ifjúval. E kapcsolat révén Lipótnak később közvetlen lehetősége nyílt megítélni a kézirat hitelességét.
1907: Algazi-Friedländer megjelenteti az első Talmud kötetét
Néhány hónappal később, 1906 decemberében Algazi-Friedländer rabbi kinyomtatta a szóban forgó kötetet (kettő közül az elsőt). A címlap fennen magasztalta a művet és a hozzáfűzött, a mű vonzerejét növelő kommentárjait a nagyra becsült brzeżanyi (berezhanyi) (Galícia) rabbi, Sálom Mordecháj Schwadron tollából. Ennek a nagyszerű, a talmudi irodalmat jelentősen gazdagító írásnak a szerkesztője a következőképpen azonosította önmagát:
אנכי הצעיר במשפחת רמה ונשאה אלגאזי יצ”ו
שלמה יאודה ס”ט
בהגאון מהר”ם זצ”ל הספרדי מכונה פריעדלענדער
[Én az ifjú sarja a nagynevű Algazi családnak,
a szefárd Slomó Jöudá
a gáon és az áldott emlékű jámbor Menáchem fia, akit Friedländernek neveznek.]
Egyes kiadásokban a második oldalon hasonló felirat szerepelt németül – a név előtt a Doctor titulussal.
A címlap hátulján Algazi-Friedländer rabbi köszönetet mondott még Dr. Solomon Schechternek (Jewish Theological Seminary, New York), Dr. Moses Güdemannnak (Bécs) és Salomon Buber híres tudósnak (Lwów) is, a kutatásaihoz nyújtott anyagi segítségért. Salomon Buber (a klasszikus rabbinikus irodalmi kézirat-publikációk egyik úttörője) még egy bevezető tanulmányt is írt a kiadáshoz, idézve benne azokat a műveket, amelyek szerinte említik a Jeruzsálemi Talmud Kodásim rendjét. Buber még bizonyos nehezen értelmezhető idegenszavakat is külön függelékben magyarázott. Az előszót a hászkámá-k, híres magyarországi és galíciai rabbik ajánlóleveleinek lenyűgöző sorozata előzi meg: Sálom Mordecháj Schwadron rabbi (Brzeżany); Árje Lájbis Hálevi Is Horovitz rabbi (Sztányiszláv); Grünwald Juda rabbi (Szatmár); Deutsch Eliezer rabbi (Bonyhád); Szófer (Schreiber) Jichák Léjb rabbi (Drohobics) és Ávráhám Benjámin Kluger rabbi (Brody). A törzsszöveget Algazi-Friedländer rabbi kettős kommentárja – Chések Slomó névvel – veszi körül, ezzel még jobban azt a benyomást keltve, hogy egy valódi Talmud kötetről van szó: a belső margón egy folyamatos kommentár Rási (Franciaország 1040–1105) stílusában, ami az egyszerű értelmezésre koncentrál, a külső margón pedig egy a Toszáfot stílusában írt munka, amely ugyancsak a valódi Talmud kötetekben létező Toszáfothoz hasonlóan hosszas disputációkban kutatja és értelmezi a törzsszöveget.
A hamisítás gyanúja és annak cáfolata
Eleinte ez a rég elveszettnek hitt Jeruzsálemi Talmud szöveg első kötete kedvező fogadtatásban részesült. A vita legelőször 1907 nyarán kezdett kibontakozni. Ebben az időben a németországi Der Israelit hetilap irodalmi mellékletében megjelent dr. Dov Árje (Bernhard Löbel) Ritter rotterdami rabbitól egy cikk sorozat és a Vácon megjelenő Tél Tálpijot című rabbinikus folyóirat szintén cikkeket közölt saját szerkesztője, Katzburg Dávid Cvi rabbi tollából, mely cikkek Friedländert egyöntetűen szöveghamisítónak jelentették ki.
Az ellenzők tábora egyre nőtt. Számos folyóirat publikálta nagy nevű tudósok esszéit – köztük Dov Baer Ratnerét, a Jeruzsálemi Talmudról szóló Áhávát Cion vöJerusálájim című monumentális mű szerzőjét –, amelyek mind azt bizonyították, hogy Friedländer munkája hamisítvány. És noha Friedländer, írói álneve alatt, közzétett egy viszontválaszt Áné kszil („Válasz egy bolondnak”) címmel, ezzel csupán olajat öntött a tűzre, kiadványa ugyanis gondosan kerülte az érzékeny, a váddal kapcsolatos kérdéseket, és inkább becsmérlőinek sértegetésére koncentrált.
Algazi-Friedländer valódi kiléte
Közben 1908-ban Grünwald Lipót úgy döntött, hogy tanulmányait a szatmári jesivában folytatja – éppen abban a városban, ahol Algazi-Friedländer rabbi telepedett le. Grünwald itt lassacskán bizalmasává és személyi titkárává vált, és idővel számos megdöbbentő tényt tudott meg tőle: (1) Algazi-Friedländer rabbi valójában az oroszországi Beshenkovichiban (Vityebsk gubernátus) született, ott, mint Zuszke Ráchel-Lée’sz (Zuszke, aki Ráchel-Lea asszony fia) néven volt ismert, és még csak soha nem is járt a Közel-Keleten, ahol a szefárd zsidók élnek. (2) A Rosenberg Ábrahám név, amely számos, a rég elveszett Talmudot és Friedländert védelmébe vevő levélben és esszében feltűnt, valójában magának Friedländernek volt az írói álneve. (3) Amikor a vita elkezdett dagadni, Friedländer levelet írt Bacher Vilmos professzornak, a budapesti neológ rabbiképző igazgatójának, amelyben Bacher segítségét kérte. Kérését azzal támasztotta alá, hogy magát mászkil-nak, „felvilágosodott zsidó”-nak jelentette ki, és bizonyítékként levelével együtt elküldte Tikun című könyvét is a professzornak. Ezt a könyvet még ifjúságában írta, mégpedig a kabbalisztikus Zohár arámi stílusában, és jóval több – a chászidokról szóló – majmolást, csúfolódást tartalmazott, mint bölcsességet. Ez a munka nagyon lejáratta Friedländer tekintélyét, és jól demonstrálta Algazi-Friedländer kiemelkedő képességét mások írói stílusának imitálására.
Megkeresni a nem létező embert…
Idővel újabb híres rabbik csatlakoztak a parázsló vitához. A cfáti (Izrael) Jáákov Dávid (ben Zeév) Wilovsky rabbi (a RiDBáZ, a Jeruzsálemi Talmudhoz írt kommentár szerzője) nyilvánvaló tévedésekre hívta fel a figyelmet. A sochaczewi (Lengyelország) Ávrahám Bornsztajn rabbi elrendelte, hogy senki se vegye meg a művet addig, amíg Friedländer be nem mutatta magát a könyv alapjául szolgáló kéziratot. (Az első kötethez írt előszavában Friedländer azt állította, hogy mivel az eredeti kéziratot csupán kölcsönbe kapta, azt gyorsírással lemásolta – ezt azonban csakis ő képes elolvasni.) A dvinszki (Daugavpils, Lettország) Joszéf Rosen rabbi („a rogacsovi”) és Ávrahám Mordecháj Alter, a geri rebbe azt kérték, hogy szolgáltasson bizonyítékot két rejtélyes személy létezéséről, akik közül az egyik Jáákov Kubi – akiről Friedländer azt állította, hogy fivére társa volt a kézirat utáni kutatásban –, a másik pedig Suleiman Benevisti, a kézirat feltételezett örököse, állítólag ő adta kölcsön a kéziratot Friedländer fivérének Izmirben. Egy gazdag illető tízezer korona jutalmat ajánlott annak, aki információval tud szolgálni e két titokzatos személy hollétéről. A feszültség természetesen egyre fokozódott. Vajon mit tett ebben a helyzetben az üldözött Friedländer?
Hamarjában híre kelt, hogy Friedländer gyászol. Lipót meglátogatta őt és kérdezte, ki hunyt el. Friedländer azt felelte, hogy a bátyja, Élijáhu, aki a Talmud kéziratát vette, meghalt Törökországban. Arra kérte Lipótot, hogy írjon leveleket és hozza nyilvánosságra: roppantul sajnálja, de mivel a bátyja elhalálozott, lehetetlenné vált számára megszerezni a kért információt.
Dacára a ténynek, hogy Lipót tisztában volt vele, hogy mindez valótlanság, változatlanul hitt abban, hogy Friedländer megtalálta a Kodásimhoz írt Jeruzsálemi Talmudot, ha nem Izmirben, hát valamely németországi könyvtárban, és hogy csupán azért találta ki ezeket az egzotikus történeteket, hogy még izgalmasabbá tegye leletét. A híres rabbik és tudósok által kifogásolt stílusbeli eltéréseket pedig azzal próbálta magyarázni, hogy valószínűleg a Kodásimhoz írt Jeruzsálemi Talmudot nem ugyanabban az izraeli Tanházban szerkesztették, mint a Talmud többi kötetét. Egy frissen publikált felfedezés azonban hamarosan megváltoztatta véleményét.
A teljes leleplezés és a vallomás
A dolog egészen megrázta Friedländer barátait és támogatóit. A váci Tél Tálpijot közölt egy levelet a nagyszebeni Horowitz Cvi Hálévi rabbitól, amelyben a rabbi leírt egy pár évvel azelőtt megtörtént esetet. Friedländer, aki akkoriban tanító volt Kolozsvárott, egyszer elhozott egy amulettet, amelyet állítása szerint a nagy Jonátán Eibenschütz rabbi (1690–1764) írt, holott valójában ő maga írta. Szemtanúk hallották, hogyan hencegett Kolozsvár rabbijának, Glasner Mózes rabbinak: „Nem szégyellem bevallani, hogy nem szereztem én semmiféle [eredeti] amulettet, hanem én magam készítettem azt roppant hozzáértéssel és művészi készséggel, hogy ezzel is bizonyítsam a tudomány és a kézművesség minden területén való jártasságomat”. Mert nem csupán azt a kabbalisztikus tudást birtokolta, amely ahhoz kellett, hogy elhitesse egy általa készített amulettről, hogy azt Eybeshutz rabbi készítette, hanem még azt a szakmai fortélyt is elsajátította, melynek révén a dokumentum majd százötven évesnek látszott.
Friedländert megtörte és elcsüggesztette ez a feltárás. Szörnyű kétségbeesésében Grünwald Lipóthoz fordult tanácsért. Grünwald azt javasolta neki, hogy meneküljön el Magyarországról, hiszen így, jó hírét és megbízhatóságát vesztetten, ki hinné el többé állításait? Friedländer ekkor mindent bevallott neki. Nagyon nem akaródzott elhagynia Magyarországot „a maga ártatlan, egyszerű és könnyen rászedhető zsidóival, akik bármilyen csaló és szélhámos történeteit készséggel elhiszik”. Hol másutt részesülhetne ehhez hasonlóan jóindulatú fogadtatásban? Ami pedig a Talmudot illeti: „Való igaz, én magam hamisítottam. Nem találtam kéziratot, de minden egyes szavát a Bölcsektől vettem, a Talmud különböző helyeiről.”
Amilyen jó barát volt, Grünwald először beleegyezett abba, hogy segítsen Friedländernek és belement abba is, hogy nem hozza nyilvánosságra a vallomását. A sors fintora, hogy nem sokkal ezt követően feleségül vette annak a hermenstadti Horowitz rabbinak a leányát, akinek a levele fordulópontnak bizonyult a Talmud körül kirobbant polémiában. Ezért amikor Friedländer közzétett egy gúnyolódó replikát Horowitz rabbi ellen, Grünwald ultimátumot küldött neki: vagy visszavonja azt, amit írt, vagy ő, Grünwald, leleplezi a csalást.
Mivel Friedländer nem volt hajlandó visszakozni, Grünwald írt egy esszét Lömáán háemet („Az igazság érdekében”) címmel. Írásának elején a mulhouse-i (németül Mülhausen; Elzász) hatóságoktól – Friedländer ebben a városban tizennégy éven át élt, mint halárus – és más európai városokból származó leveleket közölt, amelyek egyértelműen cáfolták Friedländer állítólagos szefárd származását. Grünwald ezt követően azzal folytatta, hogy konkrét példákkal illusztrálta a hamisítás tényét.
Noha Grünwald 1912-ben, amikor besorozták a magyar hadseregbe, kiszállt a Jeruzsálemi Talmud körül kirobbant vitából, a csata kimenetele, ekkorra már többé-kevésbé eldőlt. Az általunk már említett és más hírneves tudósok és rabbik által kiadott publikációk az ostromzárral körülvett Friedländer ellen fordították az egyre szaporodó leleplező tényeket. Az USÁ-ban megjelenő Ócár Jiszráél héber nyelvű enciklopédia abban az évben megjelent utolsó kötetében a főszerkesztő a Talmud szócikkben kijelenti: egyértelműen és végérvényesen bebizonyosodott, hogy a Jeruzsálemi Talmudnak a Kodásim rendjére vonatkozó traktátusait tartalmazó munka nem egyéb, mint egy az ezekkel a traktátusokkal foglalkozó számos más forrásokból összeállított kompiláció.
A hamisítás módszerei
Nyilvánvalóan adódott a kérdés: hogyan hajtotta végre Friedländer a hamisítást? Hogyan volt képes összeütni egy olyan hamisítványt, amely kellően meggyőző volt ahhoz, hogy olyan sok híres rabbit és tudóst megtévesszen?
Vizsgáljuk meg azokat az elveket és szabályokat, amelyek alapján Friedländer valószínűleg dolgozott. Erről bővebben a kijevi Jáákov Cví rabbi Yanofsky Céd römijá (Csalóvadász) című Poltavában, 1913-ban kiadott könyvében lehet olvasni:
(1) A standard vilnai Babilóniai Talmud-kiadások minden egyes kötetének végén olvasható egy a bilski Árje Léib Yellin rabbi által jegyzett munka, a Jöfe éjnájim, amely kereszthivatkozásokat ad a Talmud minden egyes témájához vonatkozó talmudi irodalomból: a talmudi bölcsektől származó midrásokat, valamint a Jeruzsálemi Talmud fennmaradt részeiben olvasható párhuzamos fejtegetéseket. Friedländer ezeket a forrásokat használhatta fel, megváltoztatva a neveket, a fejtegetések sorrendjét és egyéb módokon is oly mértékig változtatva meg az idézett szövegeket, hogy az újonnan összeállított szöveg mutatott még annyi hasonlóságot az eredetivel, hogy hitelesnek ítéltessék, ám el is tért attól annyira, hogy egy eladdig ismeretlen párhuzamos szugjá-nak vélhessék.
(2) Visszafelé dolgozva, Friedländer összegyűjtött egy sor Maimonidésztől származó döntvényt és más középkori rabbiktól származó kijelentéseket, amelyeknek nem volt semmilyen ismert forrása a Talmudban, majd létrehozta ezeket a forrásokat az ő Talmudjában.
(3) Amikor a Jöfe éjnájim kútfői kiapadtak és a Babilóniai Talmudból elfogytak azok a viták, amelyek párja fellelhető volt a Jeruzsálemi Talmud fennmaradt köteteiben, Friedländer vette a Babilóniai Talmud releváns fejtegetéseit, megváltoztatta bennük a neveket és a stílust, és beleillesztette azokat a saját Talmudjába.
(4) Végül pedig, amikor mindezen módszerek segítségével sem gyűlt még össze elegendő anyag, Friedländer régi, jól bevett szokásához folyamodott és roppant kreativitással megírt néhány saját szugjá-t.
Amit tudunk a hamisító valódi élettörténetéről
Friedländer személyét változatlanul rejtély lengi körül. Termékeny szerző és kiadó volt, akinek ugyanakkor minden egyes munkája gyanús. És mégiscsak el kell ismerni, hogy kiemelkedő Talmud tudós volt – olyannyira, hogy a kor leghíresebb rabbijai és kutatói meglepő őszinteséggel és határozottsággal dicsérték tudományos felkészültségét és műveltségét.
Magánéletéről csak keveset tudunk. Kb. 1860-ban, Beshenkovichi-ban született, és 1924-ben, Szatmárban halt meg. Fiatalon valószínűleg a híres fehér-oroszországi volozsini jesivában tanult, Mülhausenbe menekült és ott lakott több mint tíz éven keresztül, majd később városról városra vándorolt. Fogalmunk sincs arról, mi vette rá, hogy létrehozza ezeket a szélhámos műveket. Pénzre, megbecsülésre vágyott, netán féltékenységből tette, amit tett, vagy csupán egy egyszemélyes hadjárat volt ez a rabbik és tudósok megcsúfolására, rászedésére?
Még a halála után is…
Friedländernek még később is akadtak támogatói, követői. Fia, Max, 1930-ban kinyomtatta a Mávo látoszeftá-t, egy a „főműhöz” a Toszeftához írt Chések Slomó elé szánt előszót. A könyvet a pinszki Dávid Friedman rabbi által 1912-ben, a galíciai Sálom Mordecháj Schwadron rabbi által 1910-ben, valamint a szatmári Grünwald Eliezer Dávid rabbi által 1924-ben adott hászkámá-k, rabbinikus ajánlólevelek ékesítik; ez utóbbi még arról a hírnévről is említést tesz, amelyre Friedländer a Jeruzsálemi Talmud Kodásim kötetek kiadása révén tett szert. Mind a három hászkámá a dicséret és a nagyrabecsülés szavaival halmozza el, dacára annak, hogy kiadásuk idején a vita már kellő nyilvánosságot kapott, és a Friedländer elleni vádak is mind elhangzottak. Friedländer nyilvánvalóan roppant vonzerővel és meggyőzőerővel bíró személyiség volt, s ez csak még inkább elgondolkodtatja az embert: vajon miért ezt a különös utat választotta magának?
Melléklet
Eljött a nagy nap, 1907 január hónapjában[1] megjelent Szinérváralján, egy Szatmár melletti városkában, az elveszett Jeruzsálemi Kodásim rendjének két megjelenésre váró kötete közül, az első kötet[2].
A címlap második oldalán egy német nyelvű további címlap található:
Erscheint zum ersten mal!
Der V. Theil
Des
JERUSALEMITISCHEN TALMUDS
(KODSCHIM)
Herausgegeben nach einer einzigen, im dreizehnten Jahrhundert geschriebenen und im Besitze des Rabbi Jehoschua Banvnesis gewesenen Handschrift. (Siehe Einleitung.) Sorgfältig koupiert, korrigiert und mit einem grundlichen logischen kommentar versehen.
VON
Rabbiner Dr. Salamon Friedländer
Szatmárhegy (Ungarn.)
Traktate: Chulin-Bechoreth
Mit Anmerkungen und Erläuterungen der vorkommenden Fremdwörter
VON
SALOMON BUBER
DRUCK VON JACOB VIDER
Szinérváralja (Com. Szatmár Ungarn)
Az általam birtokolt példány tartalmazza ezt a németnyelvű címlapot, ellenben a New York-i Chábád könyvtárban található példányból ez hiányzik és helyette a nyomdász kiáltványa szerepel, amelyet olvashatunk ennek a fejezetnek a vége felé. Amint rájöhetünk, Friedländer egy szokásos módszerével állunk szemben, amit már a Kiáltványban is alkalmazott: különböző célközönségnek, a rabbinikus, illetve a tudományos beállítottságú olvasóknak, különböző verziókat adott ki. Nyilvánvalóan a mi esetünkben is a németnyelvű címlap, a tudományos élet tagjainak a számára készült.
A belső címlap második oldalán találhatók a szerző által, a támogatóknak intézett köszönetek.
Örök emlékezetül!
a rabbik, tudósok és bölcsek, kiknek szívügyük a Tóra és a tudomány, okosak és megfontoltak, adókozó szelleműek , erejükkel és pénzükkel segítették a Jeruzsálemi Kodásim rendje kéziratának a kinyomtatását. A magasságok Ura rengeteg áldást és sikert küldjön rájuk, tiszta szívük minden kívánsága teljesedjék Ámen, úgy legyen.
Mindenki előtt megáldjék, az áldások forrásából, ki mást, mint a rabbi, aki nagy a Tórában, a bölcsességben, a tudományban és a gondolkodás minden műveletében, aki Izrael bölcse és ékessége:
Snéor Zálmán Schechter, Isten tartsa és őrizze meg őt,
aki, az általa vezetett new yorki Zsidóság Tudományának Tanintézete kincstárából juttatott pénzt,
fedezve a nyomtatás költségeinek nagy részét. Emléke legyen áldott örökké![3]
=======+++++++=======
A nagy és különleges rabbi, a tudós, az agg,
Közösségének dísze, éke,
- Mose Güdemann, Bécs főváros rabbija,
Isten tartsa és őrizze meg[4],
tisztességes adományt juttatott a pénzéből, a nyomtatás megsegítésére és megígérte, hogy másra is fog hatni, hogy így cselekedjen akkor, mikor az első kötet a nyomdából kikerül. Örök emlékezetre megáll majd igaz tette.
=======+++++++=======
Végül, a számomra nagyon kedves, ki más, mint a nagy rabbi, a nagyszerű, agg, tiszteletre méltó
Slomó Buber, Isten tartsa és őrizze meg őt[5]
Lwów közösségének drágaköve, kinek a tanácsai végig kísértek a nyomtatás napjaiban, és aki mint egy felebarát és testvér együtt érzett velem örömömben, de a bánatomban is. Kérünk Örökkévaló, tekints le az egekből , mennybéli otthonodból, és álld meg őt hosszú napokkal és évekke, és minden jóval örökké, minden zsidó bölcs szívörömére köztük is szívörömére az ifjú
szerzőnek.
A talmudi szöveg mindkét oldalról Friedländer kommentárjaival
Friedländer a Jeruzsálemi Talmud szövegéhez a maga Chések Slomo értelmezéseit fűzte, melyek „tartalmazzák a Pérus-t és a Toszáfot vöhágáot-ot”. A Pérus egy rövid, a lap belső szélén található kommentár, a Babilóniai Talmudhoz fűzött Rási kommentár mintájára, vagy a Korbán háédá, vagy a Pné Mosé magyarázatok képére, a Jeruzsálemi Talmudhoz[6]. A Toszáfot vöhágáot a lap külső részén helyezkedik el, hosszabb eszmefutatásokat és érveléseket tartalmazva, a Baiblóniai Talmudban található Toszáfot, vagy a Jeruzsálemi Talmud Siré korbán vagy Máre hápánim kommentárok képmására. Friedländernek a mindkét oldalon megvalósított eszmefuttatásokkal, sikerült a Babilóniai Talmud tradicionális külalakját kölcsönöznie a kiadásának. Láttuk már[7], hogy mindennek Friedländer elsőrendű fontosságot tulajdonított, hisz „…ha csak rövid jegyzetekkel adjuk ki, akkor azt olyannak fogják tekinteni, mint a Mekize Nirdamim társaság többi kiadványa, amelyet a legtöbb és a legfontossabb rabbik [nem használnak]…”.
A Bevezető tanulmány a Jeruzsálemi első kötetéhez
A könyv elején a 11 oldalas nagy Bevezető tanulmány áll. A Bevezető tanulmány legelején Friedländer így ír:
Az elmúlt télen egy Kiáltványon keresztül őszintén jelentettem be, hogy készülök kiadni a Jeruzsálemi Talmud, Kodásim rendjét, egy a világon egyedülálló kézirat alapján… a bölcsnek könnyű megértenie, hogy amiatt az érv miatt, hogy mondván „rövidebb az ágy, a nyújtózkodásnál”[8] egy tenyérnyit felfedtem, de százat sikerült betakarnom, mondván… ki olyan, mint a bölcs, aki megérti, hogy nem itt van a helye és az ideje – egy kiáltványban –, annak hogy hosszasan és részletekbe menően elmélyüljünk a témában… Azóta körbefogtak, körbejártak, mindenhonnan több féle kérdéssel és kritikával. voltak gyenge és voltak erős kritikák… szomorúan láttam, hogy amennyiben mindenkinek válaszolok a kérdésekre, akritikákra, az álmokra és a megtévesztésekre, az idő árulást követel ellenem és nem lesz lehetőségem, hogy elkészítsem akommentáromat, a Chések Slomót… félretettem tehát a kérdések megválaszolását jobb időkre… és most áldott legyen a Neve, aki éltett engem, hogy lássam a Jeruzsálemiből a Kodásim rend egy gyönyűrű szép kötetét, amint az elhagyja a nyomdát. Eljött tehát a Bevezető tanulmány megírásának az ideje… nem vonhatom ki magamat az alól, hogy igaz választ adjak a kritikákra és kérdésekre, amit már fel is tettek és amit a jövőben fognak feltenni … Ennek céljából írtam a megfelelő terjedelmű Bevezető tanulmányt, mely nagy a minőségében, kisebb a mennyiségében, egy kevés amit sokat tartalmaz…
A Bevezető tanulmánynak öt fejezete van:
- A Jeruzsálemi Kodásim rendjének szerkesztése[9];
- Bizonyítékok és döntő tanújelei annak, hogy a Jeruzsálemi Kodásim rendje meg lett írva és az ellenvélemények cáfolata;
- Bizonyítékai és döntő tanújeleia az eddig is nálunk lévő Jeruzsálemiből, hogy a Jeruzsálemi valódi Kodásim rendjét tartjuk a kezünkben;
- A kéziratunk története és tartalma;
- Szent munkámról, a Chések Slomó kommentáromban.
Jehosuá Benvenisti rabbi a kéziratot
egy „portugáliai marannustól” kapta
A Bevezető tanulmány negyedik fejezetében Mose és Jöhosuá Benvenisti rabbik leveleit olvashatjuk, a Jeruzsálemi Kodásim rendjének megtalálásáról, felfedezéséről. Mose Benvenisti rabbi, levelében részletesen leírja a kézirat megtalálásának történetét:
És volt, midőn Jehosuá megöregedett, az égből megajándékozták. Teremtője segítette, és egy ilyen érdem előkerült olyan valakin keresztül, aki olyan érdemdús mint Jehosuá. Tudomására jutott, hogy él itt egy portugál marannus[10], don Ávráhám Hálévi, aki visszatért a hitébe, teljes szívvel és lélekkel, elhagyta Lisszabont és annak szellemiségét, az országot, melyben lakott, Ábrahám atyánk szövetségébe lépve, magára véve ősei hitét, Mózes vallását, mindezt Jehosuának köszönhetően. Az előkelőség azt mondta Jehosuának „hálámat szeretném kifejezni feléd, íme birtokomban van egy szent kézirat, mely egy zsidó származású szerzetes, igazi nevén a barcelonai don Slomo Narvono, hagyatékából jutott hozzám. A fent említett eltávolodott lélek dicsekedni szokott e lapokkal, és mondta sokszor, hogy ezek az iratok szentek az Örökkévalónak, Izrael Istenének. Megtekintette Jehosuá ezeket a pergameneket és megdöbbenéssel fedezte fel, többek között az egész Nözikim rendet dupla tartalommal[11] és a Jeruzsálemi Talmud teljes, soha sem látott Kodásim rendjének szövegét, beleértve még a Tmurá tarktátusát is….
Chájim Benvenisti rabbi válaszlevelében fivérének, Jehosuának, azt tanácsolja:
… húzd vissza a kezeidet és várd ki a harag elmúlásának pillanatát… mert valami történt Jáákovban[12] és Cvi van Izraelben, a csapda eltörött, és Isten kegyelmében mi megmenekültünk[13]. És elég a bölcsnek egy pár olyan szó, amely sokra utal, mert most a hallgatásnak, és összegyűjtésének van itt az ideje[14], amíg elül a vihar…
A körülmények a Mose Benvenisti rabbi korára (1606–1677) jellemzőek voltak, a portugál marannusal, aki Törökországba („Togármába”) érve tér vissza a zsidó hitre, és a zsidó származású szerzetessel színesítve. Sok hasonló esetről ír Benvenisti rabbi a Pné Mose responsum köteteiben is[15], hisz „a marannusok többsége, akik akik az isteni dicsfény szárnyai alatt keresik oltalmát, azok uralkodónk, Törökország királyának, oltalma alá érkeznek ide, ahol népünk fiai oltalmat találtak, együtt a gazdag és a koldus is” [16].
„A tóratudós és nagy bölcs” felfedezi a kéziratot a „gazdag Szulimán Benvenisti” birtokában
A Kiáltványban Friedländer elmesélte azt, ahogyan a fivére felfedezte a kéziratot:
1900-ban… érkezett meg hozzám fivérem, a Tóratudós és kutató, Élijáhu SZáT Algazi levele, aki kereskedelmi tevékenysége folytán él Izmirben, amiben azt meséli, hogy vásárolt a nagy bölcs a Szdé Jehosuá[17] című Jeruzsálemi Talmud kommentár szerzőjének hagyatékából régi könyveket… Azóta nincs békéje és képtelen pihenni a testvérem egyik Tóratudós barátjával, Jáákov Kobi SZáT-val egyetemben, hogy alaposan fel ne kutassák az említett homályba merült értékes kéziratot. Az Ég pedig érdemesnek találta őket, ugyanis végezetül megtalálták azt – amikor nyugat felé haladtak valamelyik távoli keleti országban – egy egyszerű falusi ember házában, aki maga még írni-olvasni sem tudott és ő pedig a fent említett rabbi leszármazotja. A kézirat pedig, mint aféle rossz szellemek, kísértetek és károkozók ellen védelmet nyújtó talizmánként volt őrizve nála. Kimondhatatlanul nagy igyekezettel, sikerült egy fél évre kölcsönbe megszereznie és utána egy újabb fél évre…
A Bevezető tanulmány negyedik fejezetében részletesen elmeséli Friedländer a kéziratnak, a fivére általi felfedezését:
…már beszámoltam a Kiáltványban, hogy 1900-ban… megérkezett a fivérem, a Tóratudós és kutató, Élijáhu SZáT Algazi levele, aki Izmir városában és a környező összes országban foglalkozott kereskedelemmel. Ennek folytán sok olyan helyre is eljutott, ahova ember még be nem tette a lábát – (a levélben elmondja,) hogy régi drága könyveket vásárolt Jehosuá Benvenisti rabbi, a Jeruzsálemi Talmudhoz írt kommentár, a Szdé Jehosuá szerzőjének hagyatékából…
- november 20-án levelet kaptam a fivéremtől, melyben szomorúan írja, hogy a nyomozás és vizsgálódás után, és még miután csatlakozott hozzá a Tóratudós nagy bölcs Jáákov Kobi SZáT, aki szintén kutatta és vizsgálta, és együtt mindent megtettek, amire emberi erő képes, , még sem sikerült megtudniuk valami igazat ebben…
A fent említett év (1901) Sávuot ünnepén másodszor is kaptam egy újabb levelet a testvéremtől, melyben megemlíti, hogy a remény szikrája még nem aludt ki szívéből, és van reménye a kézirat megszerzésére. Annak ellenére, hogy még mindig távoli a dolog. Ugyanis megtudta, hogy az Adrianopolból vezető úton a királyi város fele élnek többen a fent említett nagy rabbi és a Benvenisti család sok leszármazottjai közül, kiknek sok nagyméretű pergamenlapra írt talizmánjuk van, amit az apáik apjai óta őriznek. Egyiknél már találtak mikve (a rituális fürdő) ügyekben írott responsumokat is. Akinél fellelték pedig azt hitte, hogy az egy talizmán fejbetegségek ellen. Azóta nem volt a testvéremnek és egyik barátjának Jáákov Kobi SZáT-nak nyugta többé, hogy az elveszett kézirat megkeresésére és kutatására ne induljanak. Lekiismeretesen jártak is egyik helyről a másikra, faluról falura, ahogy meséltek ezek egyik a másikról – hol laknak a a fent emlitett nagy bölcsek leszármazottai vagy ismerősei… Már Ros Hásáná (Újév) előtt megtudták, hogy a legnagyobb talizmán (kézirat) a gazdag Szulimán Benvenisti tulajdonában van, ahol meg is találtak azt selyembe burkolva…
A legfontosabb emberek tehát, akiknek közük van a Jeruzsálemi felfedezésével, a „Tóratudós és kutató, Élijáhu SZáT Algazi”, „Tóratudós nagy bölcs Jáákov Kobi SZáT” és „a gazdag Szulimán Benvenist”. Gyanús, hogy nincs semmiféle azonosító információ megadva ezekről a kulcsszereplőkről. Igaza van, a Tel Tálpiotnak, amikor azt jegyzi meg, hogy[18]:
…nem említett semmilyen helyszínt, nehogy valaki odaírjon az ottani rabbiknak és tudósnak, felkérve őket, hogy kutakodjanak a felfedezőknél, hogy megtudjanak tőlük valami igazságot, vagy legalábbis hogy megtudja, tényleg van neki fivére vagy hogy létezik-e egyáltalán a világon egy Jáákov Kobi nevű ember, vagy a fentnevezett gazdag férfi…
Nehéz a kézirat átmásolása és a nyomtatás
1A Bevezető tanulmány negyedik fejezetében Friedländer a kézirat átmásolásainak nehézségeiről is mesél:
…Isten segítségével sikerrel jártak és kölcsön kapták a kéziratot egy fél évre… és csak sok fáradozás és pénzáldozat árán sikerült a fivéremnek megszereznie egy újabb fél évre… Nagyon kevés idő jutott nekem a másolás munkálataihoz, így kényszerültem gyorsírással másolni – „sztenográfiával”, melyeknek kidolgozott rendszere van az élő nyelvekben és melyet [a héberben] magamnak kellett kialakítanom jelekkel, pontokkal és vonalacskákkal, meggyorsítva ezzel az írást. A bölcsnek esze van, könnyen fogja érteni, hogy ezzel nem lett vége a munkának, de annyit nyertem, hogy a Jeruzsálemi már ily módon a házamban és a birtokomban volt. Kezdtem leírni a szöveget az előbb említett gyorsírás és vonalacskáiról , teljes másolattal, szép, egyenletes kirajzolt betűkkel. Ez majdnem egy teljes évbe telt, mivel időközben elfelejtettem én is a jelek és vonalacskák igazi jelentését (egyes helyeken), aminek a felidézése az emlékezetemben néha két, sőt több, akár négy hétbe is beletelt.
…Nincsenek a Jeruzsálemiben rövidítések, még a másolók között leginkább használtak sem… Még a Tannaiták (misnai bölcsek) és Amoriták (talmudi bölcsek) neveit, sőt még a rabbi titulust is mindig teljesen kiírva láthatjuk. Mindazok a, melyket az olvasó találni fog (ebben a kötetben), a másoló kezének, vagy még inkább a nyomdász művei, aki sajnálta a helyet, és ezért a szöveget lerövidítette mozaikszavakal és aposztrófokkal.
A sz9veg nyelvezete mindig könnyű és tömör, úgy mit az Jeruzsálemi stílusa általában… Minden, amiben a nyomtatott könyv eltér ettől, az mind a nyomda hibája…
…minden érdeklődőt megkérnék, aki tanulmányozza a főszöveget vagy a kommentárokat, hogy nézze meg a hibák jegyzékét[19], mert néha a sajtóhiba teljesen megváltoztatja a szöveg értelmét, és sokszor egyáltalán nem lehet rájönni a valódi értelmére, aztán javítsa ki a hibát a lap szélén…
Említettem, hogy a Chábád könyvtár példányában nem szerepel a német nyelvű címlap, hanem a nyomdásznak egy kiáltványa, a következő szöveggel:
A nyomdász szavai
Egy éve vállaltam el ezt az igazán nehéz munkát, nagy és szent feladatot. Nagyon nehezemre esett a munka, mert tördelni egy rövidebb kommentárt a lap egyik oldalán és hosszabb újításokat tartalmazó magyarázatot a másik oldalon a főszöveg körül – mindent a saját helyére, nagyon nehéz művelet, amihez hozzáértés és több tudás szükséges. Ameddig bele nem jöttem. Aztán már minden szépen a helyére került. Amiatt ne csodálkozzon hát az olvasó, hogy a nyomtatás majdnem egy évet késett, mert hűségesen végig dolgoztam, nem spóroltam a pénzemet, és elkészítettem jó és szép papírram és díszes és ékes a nyomtatás is, ahogy az olvasó igazságos szemei is igazolhatják. A korekturát én magan végeztem, mivel a szerző rabbi nem tudta megtenni több oknál fogva, és ha mindezek után mégis találni fog az olvasó kisebb hibákat, akkor a jó oldalról ítéljen meg, mivel ez annak tudható be, hogy minden az én fejemen volt. A Jóisten segítsen megjelentetni Izrael bölcsességének más könyviet is, pompásan, gyönyörűen felmagasztalni és megerősíteni a Tórát, Ámen, így legyen.
a nyomdász.
Fontosnak tartottam hosszasan idézni Friedländer és a nyomdász szavait, amint mentegetőzik a nyomdahibák és a másolás hibái miatt, mert ez a dolog általa tulajdonított fontosságát jelzi. Hol láttunk még kiadót aki előre kijelenti, hogy az általa kiadott könyv hibás? És hogyan volt lehetséges, hogy „a szerző rabbi nem tudta megtenni több oknál fogva”? Bacher a kötet kritikájában erre élesen reagált: „…e tanúvallomásával a kiadó bűnözőnek minősítette önmagát… ezzel tehát gyengítette a tettébe vetett bizalmat…”!
A dolog megfejtése csak később vált világossá, amikor elkezdődtek a bírálatok és felfedték, hogy vannak olyan kifejezések és olvasatok, amelyeknek nem nagyon van helyük a Jeruzsálemiben. Ekkor Friedländer többször úgy védekezett, hogy ezek mind nem gyengítik a szöveg hitelességét, mivel ezek csak a másoló és a nyomdász által csúsztak a szövegbe, de nem a Jeruzsálemi eredeti kifejezései.
Ez a rálátás megmagyaráza a Bevezető tanulmány másik részletét is:
…nem állt a rendelkezésemre amikor a szent munkámat végeztem, sok véletlen és különbőző féltet titkos ok miatt, melyeket itt nem részletezhetek, semmi más könyv, még a Talmud sem, csak a krakkói kiadású Jeruzsálemi Talmud, Maimonidész és kész. Emiatt, hogyha emlékezetből rosszul idéztem a Talmud szavait vagy más korai magyarázók szavait, akkor az olvasó a jó oldalról ítéljen meg, de remélem, hogy ilyesmi nem történt…
Friedländernek ez az állítása kétségkívül hazug, hisz akkoriban Friedländer Magyarország olyan városkáiban lakott, melyek tele voltak bölcsekkel és írástudókkal, nem lehet elképzelni, hogy hogyan történhetett meg, hogy nem jutott hozzá az alapvető rabbinikus irodalomhoz?![20] Úgy tűnik tehát, hogy ez is egy jövőbeli bírálattal szembeni védekezés. Friedländer el akarta hitetni, hogy nem voltak könyvei, tehát a Jeruzsálemit nem idézetekből vágta össze, a korai nagy bölcsek műveiből, és más könyvekből, hisz a legalapvetőbb könyvek sem álltak a rendelkezésére, amikor a Jeruzsálemi kommentárját írta. Érdekes, hogy a Jeruzsálemi körül kirobbant vitában ez a motívum valahogyan elsikkadt, soha senki nem hívta fel rá a figyelmet.
[1] A 43. levél (1907. február 14.) Friedländer Schechternek ezt írja: „hat hete hogy elkészültek a könyvek…”, ebből derül ki a megjelenés pontos dátuma: 1907. legeleje. Röfáél Gordon rabbi 1908-ban ezt írja (a Kdusát kodsé háJerusálmi cikkében): „…tavaly megjelent a Chulin és a Böchorot traktátust a Jeruzsálemi Kodásim rendjéből… ez hozzám Isten segedelmével csütörtökön, január 10-én jutott el, az említett évben”. Eszerint a belső címlapon szereplő 5666-as dátum, ami 1906, nem pontos.
[2] A első kötet címlapjára rá van írva: „a második rész”, mivel a talmudi traktátusok sorrendje szerint, nem a Chulin és Böchorot az első két traktátus.
[3] Schechter támogatásával kapcsolatban lásd az 5. fejezetet.
[4] Moritz Güdemann (1835-1918), 1894-tól Bécs főrabbija. Több könyvet írt a zsidók történelméről és más témákban. A 43. levélben (1907. február 14.) megjegyzi Friedländer: „…kaptam egy kevés segítséget dr. Güdemanntől Bécsből”. Lásd még a 12. levelet (1906. január 15.).
[5] Buber segítségéről lásd a 4. fejezetet. Valójában Buber a kiadás idején feltehetően már nem élt, vagy már halálos ágyán feküdt, de Friedländer érdeke volt úgy beállítani, mintha Buber végig szorosan felügyelte volna a kiadást.
[6] Erről lásd Bevezető fejezetek: 1.
[7] 4-5. fejezet.
[8] Jesájá 28:20. alapján.
[9] A fejezet tartalmi lényege, az ami „segítségemre volt az agg, bölcs nyelvész Slomo Buber rabbi, aki támogatván engem elküldte a cikket: „A Jeruzsálemi Kodásim rendje meg lett e írva és hogy a Risonim idéztek belőle”.
[10] Látszatra megkeresztelkedett, vallásához hű zsidó.
[11] A rendelkezésünkre álló Nözikin rend nagyon szükszavú, Friedländer megfogalmazásában: „A Jeruzsálemi Talmud több helyen is gyakran ismétel különbőző disputációkat, ezért csak az első [Zráim] rendet másolták belőle teljességgel, de a következő rendben már nem másolták le azt, ami a Zráim rendben már szerepelt, hanem csak jelőlték a korábbi rendben a forrást. És így minél tovább megyünk a rendek között, annál szükszavúbb a másolat. Egészen a Nözikin rendig, amiből alig maradt bármi új is…”. A Friedländer féle kéziratban viszont bővebb tartalmú ez a rend is.
[12] A Jáákov kifejezés itt a zsidó népre utal.
[13] Lásd a 3. fejezetben, Bacher prof. értelmezése, hogy itt a Sábtáj Cvi (1626-1676) álmessiás tetteire utal.
[14] Prédikátor 3:5., 7. alapján.
[15] II. rész, 61., 92. fejezet.
[16] Ezt írja Smuél di Medina rabbi (1506-1589) a Máhárásdám responsum kötetében. Lásd még Simcha Assaf: Ánuszé Szfárád uPortugál böszifrut hatsuvot, Cion folyóirat, V. kötet (1933), 19-60. l.
[17] Jehosuá Benvenisti rabbi.
[18] 1907. augusztus közepén 187. l.
[19] A Böchorot traktátus végén nyomtatták ki (40a.). A javítások kis hányada vonatkozik csupán a Jeruzsálemi főszövegére, a többség Friedländer kommentárjaira vonatkozik.
[20] Hasonlóképen ír a 2. levélben (1905. március 24.?), a Jeruzsálemi Jövámot nyomtatása közben: „Hiányoznak a zsitomiri kiadású Jeruzsálemi példányomból bizonyos lapok, kérném, hogy Tisztelt Uram kölcsönözze nekem pár napra az ön Násim rendjét…”.
