XXIV. Szerelem, házasság és család

Zsidó jog

 Művészet és zsidóság

Oberlander Báruch rabbi

Folytatjuk háláchikus interjú sorozatunkat.

A Kereszt és rabbi című interjúnkkal[1] kapcsolatban számos olvasói kérdés érkezett, el­sősorban a zsidóság és művészet viszonyáról. Az alábbiakban Ober­lander Báruch rabbi válaszol az olvasók által feltett kér­dé­sek­re.  

Kérdés: Chaim Potok Nevem Asher Lev, illetve az Asher Lev öröksége című könyveiben olvashatunk az ifjú chászid művészről, akit kitagad a közössége szerintük aggályos festészete miatt – többek között a Brooklyni feszület című képéért. A lubavicsi chászidok valóban ennyire elutasítják a képzőművészetet (festészetet, szobrászatot), mert a Tízparancsolatba üt­kö­ző­nek tekintenek minden műalkotás elkészítését?

Válasz: Elsőként hadd idézem magát a szerzőt. 2001-ben Budapesten járt, és volt szerencsém vele és feleségével egy estét tölteni, ahol sokat beszélgettünk. Nagyon érdekes eszmecsere volt. Nagyon dicsérte a luba­vi­csi­ak munkáját, amivel segítenek visszakerülni a zsidóknak a gyöke­re­ik­hez. Nagyon nagy tisztelettel beszélt a lubavicsi rebbéről, arról, hogy mily­en különleges vezető volt, és milyen fontos munkát végzett. Megkérdeztem tőle valamit az említett két regény kapcsán: Az Asher Lev könyvekben ladovi chászidokról beszél, és egyértelműen a lubavicsiekre céloz. Álta­lá­ban minden regénynek van valamilyen valóság alapja, én azonban, annak ellenére, hogy elég jól ismerem ezt a közösséget, egyetlen valós emberre, egyetlen megtörtént eseményre vagy történetre sem ismertem rá benne. Erre azt válaszolta, hogy be kell vallania, az Asher Lev teljes mértékig fikció, nincsen semmi valóság alapja… Ezután térjünk rá az említett háláchikus kérdésre! Amikor azt vizs­gál­juk, hogyan viszonyulnak a vallásos zsidók a képzőművészethez, két részre kell bontanunk a kérdést, festészetre és szobrászatra. Ezeken belül is külön kell vizsgálni az ilyen alkotások készítését és birtoklását. Nézzük először a szobrászatot! Maga a Tízparancsolat úgy fo­gal­maz[2]: „Ne csinálj magadnak faragott képet, sem bármely alakját annak, mi az égben van, fenn, és ami a földön van, alant, és ami a vízben van, a föld alatt. Ne borulj le előttük és ne szolgáld őket…”. A szöveg kon­tex­tus­ból kiderül, hogy a tiltott kép és az alak készítése, ha az bálványimádás céljából történik. Ez a tilalom természetesen minden képre vagy alak és formára vonatkozik. Még az is tilos, hogy bálványimádó számára készítsen ilyet egy zsidó[3]. Egy másik helyen azt írja a Biblia[4]: „Ne készítsetek mellettem (iti) ezüstistenetek…”, mivel itt nincs szó a bálványimádásról, ebből követ­kez­tek Bölcseink a következőt[5]: „Tilos dekorációs célra figurákat készíteni, akkor is, ha nem hamis istenségeket ábrázolnak… Ez igaz olyan alakokra is, amelyek aranyból vagy ezüstből készülnek, kifejezetten csak díszítés céljából, nehogy mások tévesen istenségként tekintsenek rájuk”. Ez a tilalom nem minden alakra vonatkozik, csak „komolyakra”, vagyis tilos a háromdimenziós alkotások és a domborművek készítése, de gravírozott képeket szabad készíteni[6]. Fontos továbbá leszögezni, hogy még a szobor vagy dombormű sem minden esetben tilos, ahogy a Talmud[7] levezeti, hogy a fenti versben: „Ne készítsetek mellettem (iti) ezüstistenetek…”, az „iti” szót másképpen is lehet értelmezni, „Ne készítsetek azokból, akik szolgálnak velem (illetve előttem)…”. Ebből következik, hogy nem szabad embert ábrázoló szobrot készíteni, illetve olyat, amelyik Ezékiel könyve[8] az isteni szekér kapcsán említ: embert, ökröt, oroszlánt és sast együtt ábrázolva. De ezek közül külön-külön az állatokat szabad ábrázolni. A négyet együtt, illetve az embert önmagában akkor is tilos, ha nem bálványként, hanem pusztán esztétikai élményért készül a szobor[9]. Tilos továbbá a Nap, a Hold és a csillagok formai ábrázolása, még akkor is ha csak gravírozással készült, kivéve, ha a közösség számára készül (ahol nem áll fenn a bálványimádás gyanúja), illetve ha a csillagászattal kapcsolatos háláchák tanulmányozásához készítették őket. A tiltott szobrokat még csak birtokolni sem szabad. De szabad azokról szobrot készíteni, amikre nem vonatkozik, hogy „szolgálnak velem” vagyis például négylábú állatról, szárnyasról, halról, fáról vagy más növényről mintázva. Feltételezve, természetesen, hogy nem bálványimádás céljára készül[10].

Kérdés: Egy kicsit menjünk bele részletesebben az emberábrázolásba! Azt látjuk, hogy az embert formázó szobor szigorú tilalom alá esik. Vannak kivételek ez alól?

Válasz: Bölcseink szerint a tilalom csak az egészalakos ábrázolásra vonatkozik, külön a test vagy külön az arc ábrázolható[11]. Ugyanakkor sokan úgy vélik, helyes elkerülni a teljes arc szembőli megformálást[12]. Érdekesség, hogy emiatt Izraelben nem is vernek olyan pénzt, amelyen teljes arc lenne látható domborműben. 1994-ben Menachem Mendel Schneersont, a lubavicsi Rebbét a Kong­resszu­si Aranyéremmel tüntették ki. Az Egyesült Államok megalapítása óta alig 125-en kapták meg ezt a poszthumusz elismerést, amely egy arany emlékéremből és bronz replikákból áll, rajtuk a kitüntetett arcmásával. A díj odaítélésekor lubavicsi rabbik kérésére csak profil képpel készült a medál, mivel így nem az egész arc van rajta, és ez így mindenképpen megengedett ábrázolási mód[13].

Kérdés: Ha nem szabad teljes alakos emberábrázolást készíteni, akkor hogyan magyarázhatóak a minden kisgyerekes családnál fellelhető, sokszor teljesen élethű játékbabák?

Válasz: A kérdés nagyon jó, és a rabbinikus irodalomban szó esik róla. Deutsch Eliezer (1850-1916), bonyhádi rabbi azt a választ adta[14], hogy mivel ezek a babák gyerekjátéknak készültek, és a gyerekek teszik ide-oda, akár a földre vagy más, esetleg nem tiszta helyre, ezért „nem tiszteletreméltó” tárgy (kélim mövuzim)[15], és nem kell tartani attól, hogy „mások tévesen istenségként tekintsenek rájuk”[16]. Ezzel együtt talál­koz­tam már olyan családdal is, akik nem akarják elfogadni a fenti „könnyítés”, és ezért levágják a baba egyik fülét vagy orrát, és így hiányosan mindenképpen kóser…[17]

Kérdés: Térjünk át a festészetre! Illetve, ha jól értem, ide tartozik mindenféle síkbeli ábrázolás.

Válasz: Amit előbb tilosnak felsoroltam (lásd, pl. égitestek) az szob­rok­ra, domborművekre, vagy vésett, gravírozott alkotásokra vonatkozik. Alapvetően a síkbeli ábrázolás egyértelműen megengedett[18]. Így a fénykép, rajz vagy festmény készítése is háláchikusan rendben van. Bizonyos kabbalisztikus felfogás szerint[19] nem szabad emberről síkbeli képet sem csinálni, ezért egyes rabbik tartózkodtak attól, hogy róluk bármilyen kép készüljön. De nem ez az elfogadott álláspont, sőt, elterjedt dolog szent emberek képét kitenni a lakásban. Ennek legjobb példája a lubavicsi rebbe képe, amit világszerte mindenhol megtalálható[20]. Schreiber-Szofér Szimche Bunem (1842-1906), a pozsonyi rabbi ottho­ná­ban is kint lógtak ősei képe. Mellékszáll, de ide kapcsolódik az anekdota, ami egy elterjedt szo­kás­hoz vezetett. Eszerint a bodrogkeresztúri reb Steiner Sáje rabbi (1852-1925) egyszer egy gazdának azt javasolta, hogy a magtárát ellepő egerek megfékezésére akassza ki a képét a falra. A módszer bevált, és azóta sokan az egerek ellen használják a csodarabbi képét – ez azonban nem túl tiszteletteljes szokás.

Kérdés: A fent említett regényben külön problémát okozott az aktok készítése. Ez, mint művészi kifejezésforma is tilos?

Válasz: A művészeti tanulmányok során is előfordul, hogy egy alkotónak aktképet kell készítenie. Ez nem felel meg a zsidóság szemérmességről alkotott felfogásának, a cniutnak ezért nem megengedett, egyes bölcsek szerint akkor sem, ha emiatt nem tudja folytatni a festő művészeti tanulmányait. Ugyanakkor különbséget tesznek abban, hogy azonos nemű-e az alkotó és a modell, és ebben az esetben enyhébben ítélik meg a kérdést általában[21]. Más kérdés, hogy mi történjen az ilyen alkotással, hiszen az otthonunkban kiakasztani nem lehet, nem cniut. A Tórában olvassuk, hogy „legyen táborod szent”[22], vagyis az embernek ügyelnie kell arra, hogy mit visz be a lakásába és mivel dekorálja. Nem illendő aktokat kitenni a falra, férfi nem nézhet ilyen képet[23].

Steiner Zsófia

[1] Lásd 70. oldal [2] 2Mózes 20:4-5., 5Mózes 5:8-9. [3] Maimonidész, A bálványimádás tilalmának törvényei 3:9. [4] 2Mózes 20:19. [5] Maimonidész uo. 10. [6] Sulchán áruch, Jore déá 141:4. [7] Ros hásáná 24a. [8] 1. fejezet. [9] Sulchán áruch uo. [10] Sulchán áruch uo. 6. [11] Sulchán áruch uo. 7. [12] Uo. Pitché tsuvá 10. [13] Uo. Sách 25. vége [14] Pri hászáde responsum III. kötet 38. fejezet. [15] Sulchán áruch uo. 3. [16] Lásd még Ráv Ovádjá Joszéf írása: Jöcháve dáát resposum III. kötet 64. fejezet. [17] Lásd Pri tmárim VII. 123-127. oldal. [18] Sulchán áruch uo., Turé záháv 13. [19] Lásd Jáárot dvás I. rész második dróse. [20] Lásd még maga a Rebbe levele a témában: Igrot kodes XVIII. kötet 458. oldal. [21] A témában lásd Tchumin XVIII. kötet 107-108. oldal. [22] 5Mózes 23:15. [23] Sulchán áruch, Even háezer 21:1., Oz nidböru responsum, XI. kötet 51. fejezet.