„És elment Jákob Beér-Sevából és ment Choronba. Elérkezett egy helyre és meghált ott, mert lement a nap, vett a helység köveiből és feje alá tette; és lefeküdt azon a helyen. És álmodta, hogy íme létra van állítva a földre, teteje pedig az eget éri; és íme, Isten angyalai föl és alá járnak rajta.” (1Mózes 28:10-12.)
Jákobot életének nagy mérföldköveit különböző misztikus álmok jelölik. Éppen Ézsau bosszúja elől menekül rosszhírű nagybátyához, és egyben reménykedik, hogy nála megtalálja élete párját, mellyel teljesíti az atyai esküt „ ne vegyél feleséget Kánaán leányai közül!”. Jákob lehajtja fejét, elbóbiskol és álmában egy létrát, és azon fel-lejáró angyalokat lát. Majd megjelenik Isten, aki ígéretet teszi neki arról, hogy sikerrel fog hazatérni.
Mit akart az Örökkévaló jelezni Jákobnak a különleges létra látomásával? A Midrás szerint (Börésit rábá 68.) Jákob igen csak csüggedt és reménynélküli volt. Hiába kaparintotta meg az atyai áldást, most mégis áldás és sikerek helyett menekülnie kell, illetve még csak a társkeresés terén sem reménykedhet sokban. Hiszen „mikor Eliezer ment, hogy megkérje Rebeka kezét (Izsák számára) tíz kincsekkel megrakott tevéje követte” ő azonban üreskézzel menekül bosszúvágyó fivére elől. Isten azonban megmutatta neki, hogy a világ történései – különösen a zsidó nép sorsát tekintve – nem a dolgok várható, természetes rendje szerint történnek. Az Örökkévaló – idézi a Midrás Böráchjá rabbi, és Joszi rabbi szavait – a világ teremtése óta nem tesz mást, mint hogy „ül és létrákat alkot, valakinek leereszti, valakinek pedig felemeli a megmentő létrát”, „ül és jegyeseket párosít, férfit a nőnek és nőt a férfiúnak”. Az Örökkévaló tehát a „természet rendjét meghaladó – reményt és biztatást nyújtó – létrát” mutatta meg Jákobnak.
Áldott emlékű üknagyapám Silberstein Slomó (1815-1910), sarkadi rabbi szerint (Ohel Slomo 31. l.) Jákob története a zsidó nép leendő sorsát szimbolizálja: „Nem olyan az Örökkévaló alkotása, mint a hús-vér emberé. A hús-vér ember létrehoz valamit, és aztán magára hagyja azt. Isten azonban megteremti, és nem fejezi be…”, Ő minden pillanatban részt vesz a teremtésben és a teremtmények gondviselésében – írja a Zohár (1Zohár 205b). Az Örökkévaló meg akarta mutatni a zsidó nép atyjának, hogy semmi sem történik csak úgy magától. A természetesnek tűnő rend mögött (és felett) ott áll a természetfölötti – „a létra melynek a teteje az eget éri”, és ha Jákobnak feleséget kell találnia, akkor az akkor is meg fog történni, ha a dolgok természetes rendje nem ezt jelzi.
„Az ősök tettei jelek az utókor számára” – tanítják Bölcseink (Tánchuma, Lech löchá 9.). Ezt a zsidó nép szempontjából oly fontos tanulságot, valóban lépten-nyomon felfedezhetjük a pátriárkák élettörténeteiben. Mégpedig, hogy sorsunk az isteni gondviselés, és nem az előre kiszámítható természetes rend keze által irányíttatik. Ábrahám nehézkes utódnemzésétől, és tíz próbatételétől, Izsák feláldozásán át, Jákob viszontagságokkal és akadályokkal teli életén keresztül mindenütt láthatjuk, hogy „nem egyedül kenyérrel él az ember, hanem mindazzal, ami létrejön az Örökkévaló parancsára…” (5Mózes 8:3.)
Kellett a létra Jákobnak?
