József és a női csábítás
Nincsenek kis emberek és kis cselekedetek
A nem helyén való szerénység – nagyképűség
(haszid mondás)
„Én egy egyszerű kis zsidó vagyok a Karib szigetekről” – kezdte a lubavicsi rebbének címzett levelét valamikor a hatvanas években, egy egyszerű kis zsidó. „Nem ismerek egyszerű kis zsidókat” – nyitott válaszában a Rebbe.
József és az Úrnő csábítása
Gondoljunk csak bele, milyen kiszolgáltatott lelki állapotban, milyen megtört önképpel tekinthetett magára az alig 18 éves József, az egyiptomi Potifár rabszolgája. József az a fiú, aki kilenc évesen elvesztette az anyját, akit testvérei meg akartak ölni, majd eladták rabszolgának, s akiről apja azt gondolta hogy már rég halott.
És most itt áll a jóképű József, urának Potifárnak felesége előtt. Egyedül vannak. „Nem volt senki a … házban”. Az asszony pedig hívja és csábítja, olyan bűnre akarja rávenni, amelynek minden férfi nehezen állna ellent. ellenállni, különösen egy nincstelen 18 éves rabszolgának.
Mit veszíthet József, ha enged a kísértésnek? Semmit. Soha senki nem fogja megtudni, mit tett. Mit veszíthet ha visszautasítja a csábítást? A pillanatnyi örömökön kívül elvesztheti maradék életét, biztonságát is. Úrnője bizonyára nem fogja szó nélkül hagyni a visszautasítást.
Meglátta apja arcát
És történt e dolgok után, rávetette urának felesége a szemeit Józsefre és mondta: Hálj velem. … És volt, midőn beszélt Józseffel nap nap után, ő nem hallgatott rá, hogy vele háljon, hogy vele legyen. És történt egy napon, midőn bement a házba, hogy végezze munkáját és nem volt senki a ház emberei közül ott a házban, akkor megragadta őt (a nő) ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem;
(1Mózes 39:7-12.)
József nem tudott ellenállni a kísértésnek. Kezdeti vonakodását legyőzte úrnője csábítása és erőszakossága, ő maga is arra készült, hogy megtegye, amire unszolják. „Midőn bement a házba, hogy végezze munkáját” – „Milyen munkáját?” – kérdezi a Talmud (Szotá 36b) – „munkáját, azaz hogy elvégezze dolgát a nővel”.
A történet azonban még sem így folytatódik. József, az utolsó pillanatban meggondolja magát, és elfordul az asszonytól:
… de ő otthagyta ruháját a kezében, elmenekült és kiment az utcára. És volt, midőn látta, hogy otthagyta ruháját a kezében és kimenekült az utcára, akkor hívta házának embereit és szólt hozzájuk, mondván: Lássátok, hozott nekünk egy héber embert, hogy csúfot űzzön belőlünk: bejött hozzám, hogy velem háljon, de én hangosan kiabáltam; … És volt, midőn hallotta az ő ura feleségének szavait, melyekkel szólt hozzá, mondván: Ilyen dolgokat tett velem a te szolgád, akkor föllobbant a haragja.
(1Mózes 39:12-19.)
Mi volt az, ami miatt József az utolsó pillanatban elfordult a kísértéstől, és legyőzte testi vágyait? A fent idézett talmudi magyarázat szerint „meglátta maga előtt apja arcképét” és ez rettentette vissza a bűntől.
Ádám és gyümölcs dilemmája
Mitől lehetett azonban ilyen erős hatása az atyai látomásnak a tizennyolc éves fiúra? Mire gondolhatott abban a percben, ami erőt adott neki ahhoz, hogy a csábításnak ellenálljon? Bizonyára tudhatta, milyen sors fog rá várni, ha visszautasítja az asszonyt. Hogyan tudhatta apja – aki rég halottnak hitte őt – ezt ellensúlyozni?
„Jákob szépsége Ádám szépségéhez hasonlítható” – tanítja a Talmud (Bává möciá 84a). Jákob és Ádám, az első ember között párhuzam van. Amikor tehát József meglátta az atyja arcképét, tulajdonképpen Ádámot is maga előtt láthatta. Ha pedig így volt, nyílván nem csak Ádám arca, hanem Ádám kudarca is megjelenhetett előtte. Felelevenedhetett benne az első emberpár története, az első bűn, a tiltott fa gyümölcse, amelynek levét a mai napig isszuk. Az ősbűn, amely miatt kiűzettünk a Paradicsomból, amely a halált hozta ránk, amely a szenvedést és a fájdalmat hozta az egész emberiségre, a nyugalom, a béke és az isteni közelség helyett.
Erre gondolva József felismerhette milyen „szerénykedő”, „önlekicsinylő” gondolatok foroghattak Ádám fejében, amikor a gyümölcs már a kezében volt, hogy beleharapjon. A másik oldalról viszont milyen nagy volt az a felelősség, amit ugyan abban a pillanatban nem ismert fel, de ami mégis nyomta a vállát.
„Egyszerű kis ember vagyok” – szerénykedhetett magában, „buta kis gyümölcs ez” – morfondírozhatott, „ugyan mi baj lehet abból, ha beleharapok” – győzködhette magát Ádám a gyümölccsel a kezében.
Egyszóval, Ádám példájából József felismerhette, milyen nagy lehet egy „egyszerű kis ember” felelőssége. Hogyan teheti jóvá, vagy végzetessé saját maga, családja és leszármazottai történetét az idők végezetéig egyetlen történettel bármelyikünk.
Ugyanis nincsenek „kis emberek” és nincsenek „jelentéktelen cselekedetek”.
Nincsenek kis emberek és kis cselekedetek.
Maimonidesz a következőket írja (Megtérés törvényei 3:4.):
„A lelki vizsgálat nagy jelentősége arra kell késztessen minden embert, hogy állandóan úgy tekintse magát és az egész világot, mintha a bűnök és az erények egyenlő mértékűek lennének és az ő jó, vagy rossz cselekedetétől függne a mérleg jobbra vagy balra billenése. Az egyikkel maga és az egész világ pusztulását, a másikkal az üdvösséget, a megmenekülést segítheti elő.”
A haszid irányzat alapítója, Jiszráél Báál Sem Tov a következőket tanítja (Keter Sem Tov 145.):
„Az olyan ember, aki az Örökkévalótól való eltávolodását szerénységgel akarja erénnyé kovácsolni, aki emiatt nem hiszi, hogy imáival, jó cselekedeteivel megtudja változtatni a világot, az ember, aki azt mondja magában: Ki vagyok, mi vagyok én stb. Nos, az ilyen ember szívének csapongásait követi (és nem tudja elkerülni a bűnt). Olyan ez, mint ahogy Bölcseink tanították (Talmud, Gittin 56a): Zechárjá rabbi szerénysége miatt pusztult el a Jeruzsálemi Templom.”
József története arra tanít bennünket, hogy szerénységünket, ne ott vegyük elő, ahol a felelősséget akarjuk ezzel magunkról lerázni. „Nemde, bár kicsiny vagy szemeidben, feje vagy te Izrael törzseinek” – vonta kérdőre Sámuel próféta Saul királyt (1Sámuel 15:17.), amikor az kifogásokkal traktálta, hogy miért nem volt képes Isten utasítását követni. József arra emlékeztet bennünket, hogy lehetünk 18 éves héber rabszolgák, környezetünk által megvetett senkik, olyan emberek, akiket testvéreik eladtak, apjuk elfelejtett lehetünk nincstelenek, kiszolgáltatottak, lelki vagy testi rabszolgák. Mindez nem mentesít bennünket a felelősség alól. Annyi önbecsülésnek mindig kell lennie bennünk, hogy felismerjük: nincsenek kis emberek és nincsenek kis cselekedetek.
