Ellopható-e az áldás?
És szólította Jákob az ő fiait és mondta: Gyűljetek egybe, hadd adom tudtotokra, mi ér benneteket a késő jövőben.
(1Mózes 49:1.)
A beígért titok felfedése, mármint hogy mikor lesz vége a száműzetésnek, elmarad. Jákob hirtelen témát vált, és végül csak megáldja fiait, halálos ágyán. A Midrás értelmezésében (Tánchuma, Vájchi 8.) Jákob valóban azzal a szándékkal hívta össze gyermekeit, hogy felfedje előttük a várva várt pillanat eljövetelének időpontját, Isten azonban azt mondta: „A fiaidat hívatod, és engem nem szólítasz?!…”, így tehát végül az Örökkévaló elvette tőle a titok ismeretét, és Jákov „csak” áldást tudott adni fiainak.
Nemzedékek váltásakor fontos momentum az atyai áldás. Láthatjuk ezt Ábrahámnál, Izsáknál és most Jákobnál is. Később Mózes is megáldja majd a zsidó népet. De miről s szól ez az áldás? Milyen szerepe van az isteni áldás közvetítésében magának a közvetítő akaratának?
Közismert a híres kérdés Iszákról, a Jákob által „ellopott” áldásokkal kapcsolatban: Hogyan lehet egyáltalán áldásokat ellopni? Miért nem tudta a cselre ráébredő Izsák egyszerűen visszavonni a tévedésből Jákobnak adott áldást, és Ézsaut megáldani helyette?
Hasonlóan furcsa epizód Bileám esete, akit a zsidó nép ellensége Bálák azért fogad fel, hogy megátkozza Izrael népét. Bileám végül eredeti szándéka ellenére nem átkozza, hanem megáldja a zsidó népet. Milyen jelentősége van ennek az áldásnak egy ellenség szájából?
Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó sarkadi rabbi szerint, a választ ezekre a kérdésekre, a Midrás egy másik mondásában (Dvárim rábá 1.) találhatjuk, Bileám áldásairól: „Mózesnek kellett volna ezeket az áldásokat mondania, csakhogy ne beszéljék az emeberek ťIzrael szeretője a saját szívéből mondta az áldástŤ, rendezte úgy az Örökkévaló, hogy az áldás a zsidó nép gyűlölőjének szájából jöjjön …”. Vagyis az áldás forrása mindenképp Isten. Az áldást adó személy, pedig nem más mint csupán az isteni áldás közvetítője. Ez annyira fontos elem az áldás elhangzásakor, hogy Isten sokszor ezt még az áldás átadásának körülményeivel is kifejezi. Ez történt Bileám esetében, akitől az elhangzott áldás kétséget kizáróan isteni volt. És ez volt Jákob esete is, aki habár „ellopta”az áldást, mégis apja Izsák számára ez egyértelművé tette, hogy ez csakis Isten keze által történhetett, és ezért nem tudta csak úgy visszavonni és Ézsaunak adni az áldást.
Ez történik a mi szakaszunkban is. Jákob a saját elképzelése szerint, isteni hozzájárulás nélkül, akar búcsúzni fiaitól, és ezért ezt az általa kitalált módon nem teheti meg. Isten megfosztja a titok ismeretétől, és mást ad a szájába.
