És mondta Isten: Nyüzsögjenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, a madár pedig röpdössön a föld fölött, az ég boltozatának színén! És teremtette Isten a nagy tengeri szörnyeket és mind az élőlényt, mely mozog; amelyektől nyüzsögtek a vizek, a maguk neme szerint, és mind a szárnyas madarat, a maga neme szerint. És látta Isten, hogy jó. És megáldotta azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a vizet a tengerekben, és a madár sokasodjék a földön. És lett este és lett reggel: ötödik nap. (1Mózes 20-23)

A teremtés ötödik napján teremtette Isten a vízben élő állatokat a legkisebbektől a legnagyobbakig és azokat az élőlényeket is, melyek a levegőben repülnek.

A teremtés során Isten olyan élőlényeket is teremtett, melyek misztikus erővel vagy más képességekkel bírnak. Ezek közé tartozik a leviátán, melyet az Örökkévaló az ötödik napon teremtett, a többi vízi élőlénnyel együtt. Azt mondja a midrás, hogy a leviátán akkora volt, hogy ha elkezdett volna szaporodni, akkor hamarosan teljesen megtöltötték volna a tengereket. Ezért Isten megölte a nőnemű leviátánt, húsát pedig eltette, hogy az eljövendő világban, a messiási időkben az igaz és jámbor emberek abból lakomázzanak.

További érdekes, az ötödik naphoz (is) köthető lények az angyalok. Vannak olyan magyarázók, akik úgy vélik, hogy Isten az angyalokat a második, mások szerint pedig az ötödik napon teremtette. A zsidó hagyományban az angyaloknak nincsenek fizikai jellemzőik, amikor prófétáink szárnyakkal vagy karokkal rendelkező lényeknek írják le őket, akkor csupán antropomorf leírásokat használnak annak érdekében, hogy érthetővé tegyék e spirituális lények mibenlétét az egyszerű emberek számára. Az angyalok meghatározott céllal, programmal rendelkeznek és az emberrel ellentétben nincs szabad akaratuk.

Fotó: vivek-kumar-RJ8r4UL3mmo-unsplash

Megszakítás